A génmódosított organizmusok (GMO), növények kérdésének tisztázását sürgette Tabajdi Csaba hétfőn - tudatta közleményében az Európai Parlament magyar szocialista képviselője. 

Tabajdi annak a véleményének adott hangot, hogy az alaptörvény rendelkezéseivel ellentétben Magyarországon igenis forgalmaznak génmódosított növényeket. "Hazánk jelenleg nem mentes génmódosított növényektől. A magyar gazdák nem termelnek - alkotmány szerint - nem is termelhetnek génmódosított növényeket. Az állattenyésztésben azonban a behozott takarmánykeverékek döntő többsége latin-amerikai eredetű szóját tartalmaz, melynek döntő többsége génmódosított. 

Így a génkezelt növények veszélyeinek továbbra is kitesszük magunkat. Fontos lenne, hogy megtiltsuk minden olyan élelmiszer forgalmazását Magyarországon, amely bizonyíthatóan káros az egészségre, illetve környezetünkre" - hangoztatta a magyar szocialista EP-delegáció vezetője, a mezőgazdasági bizottság tagja. A képviselő szerint a helyzetet tovább bonyolítja az Európai Bíróság szeptemberi ítélete, amelynek értelmében a tagállamok nem tilthatják meg, hogy területükön a gazdák génmódosított növényeket termesszenek. 

Ez a döntés ellentétben áll a magyar Alaptörvény XX. cikkével, amely tiltja a genetikailag módosított növények hazai termesztését. Az Európai Bíróság 2012. szeptember 6-án megerősítette, hogy az európai gazdák termeszthetnek olyan génmódosított növényeket, amelyeket az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal engedélyezett. A tagállamok nem tilthatják meg általános jelleggel területükön az ilyen növények termesztését - ismerteti a döntés részleteit Tabajdi Csaba közleménye. 

 "Amikor élelmiszerbiztonsági szempontok alapján joggal ellenezzük a génmódosított növényeket, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy azok az európai- és magyar élelmiszerláncban évek óta jelen vannak. A Magyarországra behozott kukorica és szója esetében egyáltalán nem biztosítható azok GMO mentessége. Ezért a génmódosított növények kérdését mihamarabb tisztáznunk kell" - fogalmaz közleményében a szocialista politikus.