Egy új kutatás szerint a vámpírtintahal valójában élő fosszília, mely ürülékkel és más szerves hulladékkal táplálkozik nyálkagömböcskékbe csomagolva.
Eme szokatlan fejlábú tudományos elnevezése Vampyroteuthis infernalis, azaz vámpírtintahal a pokolból. Egyedüli fajként uralja a Vampyromorpha rendet, 600-900 méteres mélységben él, ahol a víz már oxigénben igen szegény. Hatalmas, 2,5 centiméteres átmérőjű szemével a legkisebb mozgást is érzékeli, sötétkék biolumineszcenciát bocsát ki, hogy medúzaszerű testét elrejtse az alulról érkező ragadozók elől, amikor magasabbra kerül a vízoszlopban. Az élő fosszíliák olyan állatok, melyek eonok óta a Földön élnek, túlélték az összes nagyobb kihalási eseményt, és úgy tűnik, nem sokat változtak az évmilliók folyamán.
A vámpírtintahal eklektikus étkezéséről a Proceedings of the Royal Society folyóiratban megjelent tanulmány számol be, melynek eredményei szerint a fejlábú eme tulajdonsága sem sokat változhatott. A tintahal „rákok tetemét, rákfélék levedlett páncélját, zooplanktonok ürüléklabdacsait, zselés organizmusok egyes részeit, halpikkelyeket, foraminiferákat (egysejtű tengeri élőlények), medúzák és zsákállatok darabjait, petéket, mikroalgákat, sugárállatokat” és más tengeri hulladékanyagot fogyaszt – írja Henk-Jan Hoving, a vizsgálat társszerzője, a Monterey Bay Akvárium szakembere.
A vámpírtintahal éveken át rejtély volt a kutatók szemében, egyrészről bizarr táplálkozása, másrészt egy pár hosszú, vékony, fonálszerű függeléke miatt, mely testéből nyúlik ki. A tintahal a mérsékelt és a trópusi tengerekben él. Nincsenek táplálkozást segítő csápjai, de nyolc karja van. A fejlábú alaposabb megismeréséhez Hoving és kollégája, Bruce Robinson mélytengeri videofelvételeket tanulmányozott. Ezenkívül laboratóriumban táplálkozási kísérleteket végeztek, valamint megvizsgálták a tintahal függelékeit, szívókorongjait és más testi jellegzetességeit. Az elemzés régóta fennálló rejtélyt oldott meg azzal kapcsolatban, mire szolgál az állat két hosszú függeléke és hogyan is táplálkozik.
"A vámpírtintahal hosszú függeléket – mely testméreténél nyolcszor nagyobb – nyújt ki, és a vízoszlopban lehulló szerves törmelék rátapad erre – mondja Hoving. – Ezt követően visszahúzza a vékony függeléket és leeszi róla a begyűjtött táplálékot." Elmondása szerint az állat szívókorongjai, úgy tűnik, nem rendelkeznek azzal a tapadási képességgel, mely más fejlábúaknál megfigyelhető. "A karok távolabbi részén lévő korongok nyálkát bocsátanak ki, valószínűleg ezzel bevonják a begyűjtött táplálékot - egyfajta labdacsot állítva elő -, amelyet az úszóhártya ujjszerű kitüremkedései juttatnak el a szájhoz.
Eme szokatlan fejlábú tudományos elnevezése Vampyroteuthis infernalis, azaz vámpírtintahal a pokolból. Egyedüli fajként uralja a Vampyromorpha rendet, 600-900 méteres mélységben él, ahol a víz már oxigénben igen szegény. Hatalmas, 2,5 centiméteres átmérőjű szemével a legkisebb mozgást is érzékeli, sötétkék biolumineszcenciát bocsát ki, hogy medúzaszerű testét elrejtse az alulról érkező ragadozók elől, amikor magasabbra kerül a vízoszlopban. Az élő fosszíliák olyan állatok, melyek eonok óta a Földön élnek, túlélték az összes nagyobb kihalási eseményt, és úgy tűnik, nem sokat változtak az évmilliók folyamán.
A vámpírtintahal eklektikus étkezéséről a Proceedings of the Royal Society folyóiratban megjelent tanulmány számol be, melynek eredményei szerint a fejlábú eme tulajdonsága sem sokat változhatott. A tintahal „rákok tetemét, rákfélék levedlett páncélját, zooplanktonok ürüléklabdacsait, zselés organizmusok egyes részeit, halpikkelyeket, foraminiferákat (egysejtű tengeri élőlények), medúzák és zsákállatok darabjait, petéket, mikroalgákat, sugárállatokat” és más tengeri hulladékanyagot fogyaszt – írja Henk-Jan Hoving, a vizsgálat társszerzője, a Monterey Bay Akvárium szakembere.
A vámpírtintahal éveken át rejtély volt a kutatók szemében, egyrészről bizarr táplálkozása, másrészt egy pár hosszú, vékony, fonálszerű függeléke miatt, mely testéből nyúlik ki. A tintahal a mérsékelt és a trópusi tengerekben él. Nincsenek táplálkozást segítő csápjai, de nyolc karja van. A fejlábú alaposabb megismeréséhez Hoving és kollégája, Bruce Robinson mélytengeri videofelvételeket tanulmányozott. Ezenkívül laboratóriumban táplálkozási kísérleteket végeztek, valamint megvizsgálták a tintahal függelékeit, szívókorongjait és más testi jellegzetességeit. Az elemzés régóta fennálló rejtélyt oldott meg azzal kapcsolatban, mire szolgál az állat két hosszú függeléke és hogyan is táplálkozik.
"A vámpírtintahal hosszú függeléket – mely testméreténél nyolcszor nagyobb – nyújt ki, és a vízoszlopban lehulló szerves törmelék rátapad erre – mondja Hoving. – Ezt követően visszahúzza a vékony függeléket és leeszi róla a begyűjtött táplálékot." Elmondása szerint az állat szívókorongjai, úgy tűnik, nem rendelkeznek azzal a tapadási képességgel, mely más fejlábúaknál megfigyelhető. "A karok távolabbi részén lévő korongok nyálkát bocsátanak ki, valószínűleg ezzel bevonják a begyűjtött táplálékot - egyfajta labdacsot állítva elő -, amelyet az úszóhártya ujjszerű kitüremkedései juttatnak el a szájhoz.
Ezt követően a labdacsot a csőr segítségével nyeli le.”
A tintahal ennélfogva az egyetlen fejlábú a világon, amely nem ragadozó. Helyette rendkívüli módon az óceán olyan területeinek belakására specializálódott, ahol nagyon alacsony az oxigénkoncentráció. Az ilyen zord körülmények közötti túlélés képessége segíthet megmagyarázni, hogyan élhetett túl annyi tömeges kihalási eseményt, mely számos egyéb fajt eltörölt.
Hoving szerint ez a tintahal valószínűleg nem alkalmas emberi fogyasztásra, de számos tengeri ragadozó - mint az ámbráscet és a kék cápa - megeszi.
0 Megjegyzések