Ranulph Fiennes, korunk egyik legismertebb, egyben legsikeresebb kalandkeresője 68 évesen úgy döntött, gyalog átszeli az Antarktiszt, méghozzá télen. Sötétség, mínusz 90 Celsius-fok és hófúvások várnak rá. De milyen jelentős kalandok maradtak még? Vannak-e olyan helyek ezen a bolygón, ahová nem jutott el egy rettenthetetlen felfedező sem? Jelent-e még valamit a 21. században a Terra incognita, vagyis a szűzföld kifejezés? Mint kiderül, igen. 

Ranulph Fiennes korábban már átszelte a jeges kontinenst, kollegáival megtalálta a Homok Atlantiszát, vagyis Ubár elveszett városát Ománban, légpárnás hajóval pedig végighajózott a Níluson. Igazi "elsőket", vagyis hódításokat azonban manapság nehéz találni, az ember szinte a világ minden sarkába és csúcsára eljutott. Majd' minden hegyet megmásztak már, a Földet számtalanszor megkerülték többek közt gyalog, biciklivel, hőlégballonnal. A világ minden tavát és folyóját át- vagy végigúszták, -hajózták. 

Nincs már szűzföld, a műholdas technológia révén nem marad rejtve az ember előtt egy patak, domb vagy csalitos sem. Különböző szerkezetek révén a felfedezőknek már cipekedniük sem kell, és biztosított a velük való kapcsolattartás is. Fiennest például két bulldózer is kíséri majd legújabb expedícióján, ezek vontatják a szánokat az ellátmánnyal és a szálláshellyel. 

A felfedezés ma már "kihalóban lévő művészet" 

Egyszer, régen azonban nem volt ez így. Nagy Sándor és Dzsingisz kán földrészeken, több ezer kilométeren át vezette hadait, előre az ismeretlenbe. Eközben még az ellenséggel is meg kellett küzdeniük. A nagy hajósok - Vasco da Gama, Kolumbusz Kristóf és Cook kapitány - valóban új kontinenseket fedeztek fel. A 19. században rongyos misszionáriusok, úriember felfedezők és spekulánsok versenyfutása indult meg Afrikáért, miközben vajmi keveset tudtak arról, hogy mi vár rájuk a vad földrészen. 

 A felfedezés azonban ma már "kihalóban lévő művészet", a nagy "mutatványok" manapság inkább a kitartásról és az erőről szólnak. Az elsők manapság specialisták, kiváló technikai felszereltséggel. Ilyen Michael Wolff búvár, aki elsőként merült az Északi-sarkon, Yves Rossy, aki elsőként szelte át a La Manche-csatornát jetpackkel, vagyis rakétaövvel. De a technika volt a segítségére a Mount Everestet a világ legidősebb nőjeként megmászó Vatanabe Tamaénak is. De mi maradt még? 

Van-e olyan kihívás, amely ötvözi a veszélyt, az újdonságot és a gátakat, amelyeket le kell küzdeni a hódítás mámorító érzéséhez? Vannak még elérhetetlen zugok, néha a politikai helyzet a nagy akadály Nem sok, de akad. Ilyen például a Gangkhar Puensum Bhutánban. Ez a világ legmagasabb még meg nem mászott hegycsúcsa, 7570 méteres. De csak azért nem mászták meg, mert nem szabad: törvény tiltja. A Gangkhar Puensum is bizonyítja, hogy a hódításban sokszor a politikai akadályok nehezebben leküzdhetők a fizikaiaknál. Bhutánban például igen szigorúan szabályozzák a hegymászást, nem utolsó sorban környezetvédelmi megfontolásokból, de sokkal inkább vallási tiszteletből. 

A himalájai királyság lakosai közül ugyanis sokan úgy tartják, a hegyek a védelmező szellemek vagy istenségek szent helyei. A Climb című hegymászó magazin szerint vannak további szűz csúcsok is, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak, de manapság már egyre nagyobb számban engednek fel rájuk kísérletezőket. Sok ilyet találni Tibet nyugati vidékén, ahová a politikai szigoron enyhítve a kínai kormányzat egyre több hegymászót engedett be az utóbbi 15 évben. 

A világ nyolcezer méter feletti hegycsúcsait - mind a 14-et - rég meghódították, így a hegyek szerelmeseinek már nem is az jelenti a nagy kihívást, hogy felmásszanak, hanem sokkal inkább az, hogy lecsússzanak róluk. Szinte mindegyiken vannak extrém sípályák, ahol pedig nincsenek - a K2-n, a Makalun és a Kancsendzöngán - ott csak azért, mert egyszerűen síelhetetlenek. "Keresztül-kasul" bejárták már a sarkvidékeket is. 

Roald Amundsen a brit Robert Falcon Scottot előzte meg a Déli-sarkért folyó versenyfutásban 1911-ben. Amundsen volt az is, aki 1926-ban elérte az Északi-sarkot, noha sokan azt hitték, Robert Peary megelőzte őt néhány évvel. Senki sem szelte át viszont az Antarktiszt télen, erre készül most Fiennes. A nagy folyókat és az óceánokat már átszelték, Benoit Lacomte volt az első, aki átúszta az Atlanti-óceánt, Lewis Pugh egy kilométert tempózott az Északi-sarkon, Lynne Cox egy mérföldet az Antarktiszon. Martin Strel végigúszta az Amazonast. 

A Csendes-óceánt még nem úszták át, de a hírek szerint Lecomte azt tervezi, hogy megteszi. Nem hódították meg viszont az úszók a Kongót és a Nílust. Az első, aki átúszta a La Manche csatornát, Matthew Webb odaveszett Whirpool Rapidsnál, a Niagara alatt. Azóta sem próbálkozott ott senki. Strel - egy szlovén férfi - végigúszta a Jangcét, a Mississippit és a Dunát is. 

Mint mondta, a Nílus még hiányzik a listájáról. De jelentős akadályok tornyosulnak előtte. "Óriási folyó, és gyönyörű. De néhány helyen nagyon szűk. Ott vannak a trópusi betegségek, a szudáni harcok, a veszélyes törzsek és a sok állat" - mondta. Ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen, katonai biztosításra lenne szüksége, nem is beszélve az óriási anyagi támogatásról. Úszási lehetőségekben azért nincs hiány: Strel át akarja úszni a Grand Canyont, a fagyos - és több mint ezer mérföld hosszú - Mackenzie folyót Kanadában és a Volgát, ami szintén több ezer kilométer. 

Iránban és az Egyesült Arab Emírségekben, Japán és Oroszország között is vannak vízi képződmények, amelyeket nem úsztak még át. "Mindegyik szabadon megközelíthető, de még nem szelték át őket. Talán politikai okokból, de talán más miatt" - mondja a BBC-nek Simon Murie, a Swimtrek nevű túraszervező alapítója. Felfedezés már nem, csak a kaland maradt? Furcsaságokból is akad bőven. Helen Skelton például elbiciklizett a Déli-sarkra. 

És vajon megpróbált már valaki felkerékpározni a Mount Everestre? Benedict Allen, aki átszelte az Amazonas medencéjét annak legszélesebb pontján, azt mondta: "a nagy, lenyűgöző utakat" már szinte mind megtették. Ami maradt, az a kaland. Allen személy szerint nagy tisztelője Fiennes teljesítményének. De szerinte amire a britek doyenje készül, az közelebb áll az extrém sporthoz, mint a felfedezéshez. 

"Fizikuma és szelleme rendkívüli. Ha meghal, be kellene balzsamozni és múzeumba vinni. De ez akkor sem felfedezés" - vélekedik. Az Antarktiszt már átszelték korábban is. Fiennes pedig GPS-szel, műholdas telefonnal és a külvilág támogatásával teszi meg a persze így is rendkívül nehéz utat - mutat rá Allen. Pen Hadow, aki elsőként gyalogolt át Kanadából az Északi-sarkra utánpótlás nélkül, egyetért Allennel. Más a kaland és más a felfedezés. 

A brit királyi földrajzi társaság alelnöke szerint a "legjobb" helyek már elkeltek. Grönlandon és az Antarktiszon még mindig vannak érintetlen csúcsok és területek. "Persze ez nem az Everest. De oda manapság bárki feljuthat, akinek van elég pénze" - mondja - kissé tán túlzóan - Paul Rose. Megtapasztalni az ismeretlent Felfedezésre vár viszont az óceánok feneke. Ezen a téren még vajmi kevés ismerettel rendelkezik az emberiség. Valójában a világ óceánjai kevésbé feltérképezettek a Marsnál - világít rá Rose. Elsőnek lenni számít. 

Azt jelenti, hogy valaki az emberiség határait feszegeti. Ha pedig sikerrel jár, azt jelenti, hogy senki sem előzheti meg. A sikert általában megkönnyebbülés követi. "Nagyon boldog voltam, hogy még élek" - emlékszik vissza Strel, miután végigúszta az Amazonast. Sok felfedező a technikát hátrahagyva a nehezebb utat választja. "A testednek és a lelkednek meg kell tapasztalnia az ismeretlent" - magyarázza Allen. 

Az eredmény néha hősies bukás. Allen megkísérelte átszelni a befagyott Bering-szorost kutyaszánnal, de elbukott. Kétli, hogy most már bárkinek is sikerülhet, mert a tenger jege olvad. "A szoros most már nem fagy be, a világ megváltozott" - mondja. Talán néhány "mutatvány" örökre elérhetetlen marad az ember számára. És talán jól is van ez így...