Miért kell mindig megalázkodni a szomszédos országok vezetői előtt? Miért kell minden óhajukat azonnal parancsnak tekinteni és azonnal teljesíteni? Ráadásul később úgy beállítani a kudarcos tárgyalásokat, mintha azok sikeresek lettek volna… Ezeknek a dolgoknak bizony a határon kívülre szorult nemzettestvéreink is megisszák a levét!


Az Orbán–Fico (magyar–szlovák miniszterelnöki találkozó) Pilisszentkereszten került sorra a „Magyarország minden szlovákjának háza” átadásán. Itt megállapodtak abban, hogy az Ipoly folyón, amelyet Trianonban egy hazugság folytán határfolyónak nyilvánítottak (azt hazudták, hogy hajózható folyóról van szó!), a folyón átívelő sok híd közül két hidat uniós támogatással újjáépítenek. Nem sokkal a megállapodás után a szlovákok Nyitra megyei központja eldöntötte: csak egy híd épül meg. Maradnak a Benes-dekrétumok (a magas rangú szabadkőműves a dekrétumiban kollektív bűnösnek nyilvánította a magyarokat és a németeket), és bizony továbbra is életben marad a magyar állampolgárságot is felvevő szlovákiai magyarok diszkriminációja, valamint az ugyancsak diszkriminatív nyelvtörvény. Azok a szlovákiai magyarok, akik felveszik a magyar állampolgárságot, elvesztik a szlovákot! A felvidéki magyar Selye János Egyetemet pedig főiskolává minősítik le! A találkozót együttesen nemzetpolitikai sikernek értékelték, holott azon csak szlovák siker született!

A Martonyi–Corlatean (magyar–román külügyminiszteri találkozó) talán még a magyar–szlovák találkozónál is nagyobb kudarc, legalább is mi itt a Viharsarokban így éljük meg! Gyula városában ugyanis szobrot kap magyar adóforintokból az 1848/49-es szabadságharcunk nagy ellensége: Saguna, az oláh pópa. Gyulán töltötték az Aradi 13-ak életük utolsó néhány napját, innen vitték őket az aradi vesztőhelyre. A szoborépítési kötelezettség évekkel ezelőtt már terítéken volt, de még az előző – szocialista – polgármester is ellenezte. Aztán egy darabig csönd lett. Most azonban a külügyminiszteri találkozón Martonyi János bevállalta a szobor megépítését, a kérdés eldöntetett. Ezért is nagyon nagy szégyen ez a magyar megalázkodás, aminek jóvoltából oláh ősellenség szobra fog állni a magyarországi üdülővárosban. A kolozsvári Mátyás szobrot magyar és román közös finanszírozással felújították. Jelentős összeg megmaradt, amit a román fél nem ad vissza. Lehet, hogy a magyar fél részére visszajáró pénz arra is kellett, hogy táblát tegyenek a szoborra, miszerint Mátyás király román király volt… De hol volt akkor még Románia? Nyirő József hamvai nem térhettek haza a szülőföldjére, de gondok vannak a kolozsvári egyetem után a marosvásárhelyi egyetem körül is. A Nagyváradon magyar pénzből félig megépült Ady konferenciaközpontot el akarja árverezni a polgármesteri hivatal gazdasági osztálya az RMDSZ Bihar megyei szervezetének mulasztása miatt. A beruházásra biztosított magyar adóforintok nagy részét lenyúlták, aminek következménye borítékolható, hogy nem lesz! Corlatean egyébként korábban azt is mondta, hogy Románia jobban bánik a romániai magyarokkal, mint mi az itteni románokkal. Efelett vitát nyitni felesleges, mert hiszen ócska hazugság, de mi persze ezt a békát is lenyeltük, nem tettük szóvá.

Annyit a két országgal kapcsolatban el kell mondani, hogy Szlovákia minden négyzetcentimétere magyar föld volt, Románia pedig nagyobb falatot kapott a magyar földből Trianonban, mint amennyit meghagytak. „Hálából” az új gazdák sorozatosan belerúgnak a Trianonban amúgy is porig alázott Csonka-Magyarországba! A miértre egy válasz van: azért mert a mindenkori magyar hatalom hagyja! A magas jövedelmű külügy dolgozói úgy tűnik, mintha nem is lennének…

Szerbiában a temerini fiúk még mindig börtönben ülnek! Évekkel ezelőtt egy szerb drogdílert megpofoztak, amiért annyi börtönévet kaptak, mintha öt embert megölték volna! Gyengén vagy gyáván időnként beszólunk szegények miatt, de egyéb nem történik! Szerbiában is dívik a kettős mérce, a magyart lehet ütni, verni, megalázni, a szerb az védett faj. Délvidéki magyar testvéreink lassan minden életterüket elvesztik.

Nincs magyar külügyi siker Szerbiában se. A szerb nacionalizmus odavezetett, hogy Jugoszlávia is elszenvedte a maga Trianonját. Miután Koszovót is elvesztették, a figyelem Délvidék irányába fordult. Gazdag szerbek megkezdték a dús bácskai termőföldek felvásárlását. Így aztán lassan csak az idősödő magyarok maradnak ott, jöhet a végső szerb uralom!

A termőföldekkel kapcsolatban egyébként idehaza is komoly gondjaink vannak. A legnagyobb probléma az, hogy a „nemzeti egység kormánya” nem helyezte alkotmányos védelem alá a termőföldet, így aztán nagyon sok föld kerül idegen kézre, a magyar kistermelőket kiszorítják az idegenek és a fideszes oligarchák. Pedig mint tudjuk, azé az ország, akié a termőföldje!

Sajnos már a nem túl távoli jövőben világosan ki fog derülni, hogy Magyarország nagy része bizony már nem a magyaroké!