Juhász Péter, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű civil mozgalom (Milla) főszervezője az ATV Start című műsorában bejelentette: döntés született Bajnai Gordonnal kapcsolatban: a volt miniszterelnök fellép a Facebook-on szerveződő, de tegnap óta egyesületként működő szervezet október 23-i tüntetésén, és várhatóan bejelenti a politikába való visszatérését. De nézzük csak, hogy kivel áll össze a milla.
Kik állnak a milla mögött? |
De nézzük ki is az a Bajnai Gordon!
(Egy hír 2006 július 4-ről)
A kormánytól követel anyagi segítséget a Hajdú-Bét több károsultja, akik délelőtt Budapesten a képviselői irodaház előtt tüntettek. A mintegy 30 demonstráló 100 százalékos azonnali kártalanítást, továbbá a parlamenti vizsgálóbizottság azonnali felállítását és ügyészségi vizsgálatot is akar. (Sajnos sokan nem lehettek ott a tüntetésen, mert a Bajnai Gordon által vezetett libaügylet gazdasági következményei miatt öngyilkosok lettek.)
A „Bajnai Gordon által tönkretett Hajdú-Bét Rt.” mítosza
A mérsékelt és radikális jobboldal el sem jutott a neoliberalizmus tudományos bírálatáig. A mérsékelt jobboldal még legalább volt annyira úriember, hogy megállt az oknyomozó újságírást nélkülöző politikai publicisztika eredményénél, a hamis, bulvárszínvonalú „Bajnai Gordon által tönkretett Hajdú-Bét Rt.” mítoszánál. A radikális jobboldal viszont nem hazudtolta meg magát, és átlépte a tisztesség határait.
Egy három évvel ezelőtti hír
Bajnai Gordon nem törődött az áttételesen miatta tönkrement sok-sok magyar libatenyésztővel, vajon egy ilyen politikus felelősnek fogja magát érezni az egész ország sorsáért? (Nyugodtan tud aludni, tudva azt, hogy a sok magára hagyott és öngyilkosságba hajszolt libatenyésztő családjának el kell viselnie a mai napig tartó regnálását? Szerintünk igen. Mert egy érzéketlen kapitalista tömeggyilkos fatuskó.)
De a sort inkább nem folytatnánk. Csak összekötnénk a fenti három szösszenetet azzal a ténnyel, hogy ki is áll a milla nevű terrorszervezet mögött.
0 Megjegyzések