Alföldi Géza idegenben, a németországi Essenben halt meg, sajnos az ő életében nem vált valóra az alábbi verse, hogy “hazaindultak a hazátlan magyarok!”
Egyszer talán valóra válik, ha lesz még valakinek hazatérnie…

Hazátlanok
Hazátlanok! Akiket kitagad az otthon,
pár véresszájú, véragyú alak,
testvér, engedd, hogy ma titkon
a szívemre szorítsalak.
Átöleljem fáradt válladat,
letöröljem fénylő homlokod,
s beleégessem kínlódó szívedbe,
leszünk mi még, pajtás, boldogok!
A Hortobágy, az sohasem tagad meg,
ránk gondolnak az alföldi fák,
s rólunk beszélnek ott fent az égen
a délnek szálló vándor vadlibák.
Mert előttük szent ma is az a vétek,
hogy tenni mertünk félelmes nagyot,
s hogy nem akartunk rabszolga lenni,
de százszor inkább vagy hős, vagy halott!
Hallod?… A szél dúdolja vígan
véres harcok áldott jelszavát:
a magyar elhull, meghal egy szálig,
de még idáig meg nem adta magát!
A magyar Isten a csillagos égen
tudja, hogy mindent miért tettünk,
s hogy folt ne essék a magyar lelken,
félholtan is csatára keltünk.
S ti véreskezű sötét bitangok,
mi vagyunk itt az igazi magyarok,
kitagadott, és vérző szívű harcos,
ki őszül, ki fáradt és hazátlan csavarog.
Kiket nem csal haza jó hírrel levél,
hogy áll a ház, s van, amit csak akar,
ha hazamegyünk, megyünk, mert haza hív
orvul megölt százezer magyar!
Nem a bútor érdekel, merre,…
s ki rabolta ki az ősi, drága házat:
de hová tűnt egy milljó jó magyar,
hamis sáfárok, lássuk a számadást csak!
Megtört testű, megtépett anyák,
valakinek egyszer még felelnie kell,
aki visszaélt otthon a föld,
a templom és az Isten nevivel!
Idegen földek fáradt bolyongója,
hallod-e, mi zúg az éjen át?…
Százezrek dalolják a föld alól,
hogy hazavárnak!… Várnak!… S Tereád!
Mert Te vagy a magyar, kidobott fiú,
az atyai házban idegen az úr!
Disznókkal esznek jó testvéreid,
ha jön az új úr, tán mind meglapul!
De titokban már ők is álmot szőnek,
megbűnhődött, nagyszájú fiúk,
mert ez a sors, hős, vagy halott,
a rabszolgasors nem magyar kiút!
Ne sírj, testvér, hogy már oly soká,
mert eljön egyszer a boldog pillanat,
s hazamegyünk, a mámor reggele
vidám szívünkre ha gőggel rászakad!
S akkor: döngjön a föld, zengjen a dal,
zúgja az égig, ki most csavarog,
hogy ősi, szent, nagy, jogos számadásra
hazaindultak a hazátlan magyarok!