Budapest, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, május 25. - szeptember 30.
A „Perfect Moment” című Mapplethorpe kiállítást a NEA (National Endowements for the Arts) − korábban a szövetségi kultúratámogatás intézménye − elleni konzervatív-keresztény támadások eredményeként mondta le a Corcoran Gallery, elkerülendő, hogy maga is támogatás nélkül maradjon.
Később, jóval később, a galéria igazgatója bocsánatot kért a művészet iránt érdeklődő közönségtől, és lemondott posztjáról.) A történetnek azonban itt koránt sincs vége. A kiállítás utazott tovább, egészen az Ohio állambeli Cincinnati-ig, ahol is a rendőrség záratta be, arra hivatkozva, hogy az obszcén képeket mutat be. A hét inkriminált kép közül öt szado-mazo vonatkozású, illetve explicit szexuális tartalmú volt, két gyerekfotón pedig az intim testrészek voltak láthatóak, a kiállítás kontextusában nem kevés felháborodást keltve. Közszemérem sértés vádjával fogták perbe az intézményt és annak igazgatóját, Dennis Barrie-t.
A csaknem hét hónapig húzódó bírósági ügy végére az esküdtszék egyöntetű felmentő ítélete tett pontot. Az ítészeknek azzal a nehéz kérdéssel kellett megbirkózniuk, hogy milyen ismérvek mentén állítóható valamiről, hogy obszcén, illetve ha az, megállhatunk-e itt. A nyílt szexualitás sértő módon történő ábrázolása, a kéjvágy-keltés szándékának igazolása mellett arról is dönteni kellett, hogy a képek művészi érték nélküliek-e vagy sem, azaz ha az előbb felsoroltak igazolhatóak is, mi végre is történik mindez. A tökéletesség iránti vágy, az átgondolt, kimért és precízen megvalósított formalizmus, a képek esztétikai értékei útját állták a közszemérem-sértés vádjának, de koránt sem tették egyszer s mindenkorra lezárttá a kérdést. A képek körül elült ugyan a vihar, mégis időről-időre hasonló kérdések merülnek fel újbóli bemutatásuk, publikálásuk kapcsán. A cenzúra-ügy hatalmas nyilvánossághoz jutatta az addigra már méltán híres műveket.
Talán innen nézve tűnik a legrosszabb befektetésnek az ellenük (is) indított hadjárat: még olyanok is látták a kiállításokat, akik máskülönben a galériák felé sem néztek volna, a művészeti kifejezés szabadságáról szóló viták pedig egyre jobban átgondolt, pontosabb érveket tettek megfogalmazhatóvá, példaként és fogódzóként szolgálva sok későbbi hasonló esethez. Mapplethorpe pár hónappal azelőtt halt meg az AIDS szövődményeiben, hogy a kiállítása gerjesztette vita új fejezetet nyitott volna a kortárs művész és a nyilvánosság viszonyában.
Fotó: Alice Springs: Robert Mapplethorpe, 1977
A csaknem hét hónapig húzódó bírósági ügy végére az esküdtszék egyöntetű felmentő ítélete tett pontot. Az ítészeknek azzal a nehéz kérdéssel kellett megbirkózniuk, hogy milyen ismérvek mentén állítóható valamiről, hogy obszcén, illetve ha az, megállhatunk-e itt. A nyílt szexualitás sértő módon történő ábrázolása, a kéjvágy-keltés szándékának igazolása mellett arról is dönteni kellett, hogy a képek művészi érték nélküliek-e vagy sem, azaz ha az előbb felsoroltak igazolhatóak is, mi végre is történik mindez. A tökéletesség iránti vágy, az átgondolt, kimért és precízen megvalósított formalizmus, a képek esztétikai értékei útját állták a közszemérem-sértés vádjának, de koránt sem tették egyszer s mindenkorra lezárttá a kérdést. A képek körül elült ugyan a vihar, mégis időről-időre hasonló kérdések merülnek fel újbóli bemutatásuk, publikálásuk kapcsán. A cenzúra-ügy hatalmas nyilvánossághoz jutatta az addigra már méltán híres műveket.
Talán innen nézve tűnik a legrosszabb befektetésnek az ellenük (is) indított hadjárat: még olyanok is látták a kiállításokat, akik máskülönben a galériák felé sem néztek volna, a művészeti kifejezés szabadságáról szóló viták pedig egyre jobban átgondolt, pontosabb érveket tettek megfogalmazhatóvá, példaként és fogódzóként szolgálva sok későbbi hasonló esethez. Mapplethorpe pár hónappal azelőtt halt meg az AIDS szövődményeiben, hogy a kiállítása gerjesztette vita új fejezetet nyitott volna a kortárs művész és a nyilvánosság viszonyában.
Fotó: Alice Springs: Robert Mapplethorpe, 1977
0 Megjegyzések