Két pokolgép robbant szerda reggel a szíriai fővárosban a vezérkari főnökök hivatalánál; az épületben tűz ütött ki.

MTI - Omrán ez-Zohbi tájékoztatási miniszter azt mondta, hogy út mentén elhelyezett pokolgépek léptek működésbe, de lehet, hogy az egyiket a vezérkar főhadiszállásának területén helyezték el. A szíriai biztonsági erők "üldözőbe vették a terroristákat". A katonák és a civilek között nincsenek áldozatok - tette hozzá a miniszter.

Az iráni Press TV bejelentette, hogy egyik helyi tudósítójuk, a 33 éves szíriai Maja Nászer életét vesztette a robbanás után a környéken kialakult tűzharcban.

A Szabad Szíriai Hadsereg nevű szervezet vállalta magára az akciót, amely szerintük több tucat halálos áldozatot követelt. A szíriai reguláris hadsereg közleménye szerint a katonai vezetők sértetlenek, csak néhány őr sebesült meg a reggel 7 óra körül egész Damaszkuszt megrázó robbantásokban. A környéket sűrű, fekete füst lepte el, a helyszínre szirénázó mentőautók száguldottak. A rendőrség lezárta a területet.

Egyes értesülések szerint a robbanásokat követően a Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei tüzet nyitottak az épületre, s a városban heves lövöldözés hallatszott. Ez volt a legnagyobb támadás július 18-a óta, amikor egy robbantásban számos vezető katonatiszt meghalt, köztük Bassár el-Aszad elnök sógora, a védelmi miniszter és egy tábornok.

Szíriában másfél éve fegyveres felkelés zajlik az Aszad-rezsim ellen. A lázadók az utóbbi időben mind gyakrabban hajtanak végre pokolgépes merényleteket.