Dj Dominique-kal az október 4-re tervezett rendhagyó jótékonysági koncertről, megmozdulásról beszélgettünk.
Miért pont a Down Alapítvány áll a szívéhez közel?
Majdnemhogy az alapítás óta dolgozom az Alapítvánnyal, lassan tizennyolc éve. Aki valaha találkozott Down-szindrómás gyermekkel vagy felnőttel, az tudja, mennyire ragaszkodó és hálás teremtések. Nem szívesen teszek különbséget a különböző fogyatékkal élők között, de a Down-szindrómások ezért szeretetteljességükért különösen közel állnak hozzám.
Az ön környezetében, esetleg családjában van Down-szindrómás, ami miatt kialakulhatott ez a fajta elköteleződés az Alapítvány iránt?
Nincs a családomban sem Down-szindrómás, sem másmilyen betegségben szenvedő ember, de azt gondolom, hogy egy ilyen elköteleződéshez nem is kell, hogy legyen.
Huszadik születésnapját ünnepli az Alapítvány. Ön mióta segíti a munkájukat?
Tizennyolc évvel ezelőtt találkoztam az alapítvány munkatársaival egy rendezvényen. Azóta többször, több helyen dolgoztunk együtt. Volt anno egy műsorom, a Mentőöv, annak rendszeres vendégei voltak. Igyekeztem ott segíteni nekik, ahol tudtam, s nincs ez másként most sem.
Mit gondol, egyszer létrejöhet teljes integráció fogyatékkal élők és egészséges emberek között?
Hú, de nehéz kérdés ez… Nagyon hosszú az út odáig, az bizonyos. Ha teljes integráció nem is, de egy kölcsönös elfogadáson alapuló viszonyrendszert kivitelezhetőnek látok. Ilyen működik már Hollandiában és Angliában is például. Ami igazán fontos, az az, hogy ha integrált munka- és szórakozási lehetőségeket biztosítunk képességeiknek megfelelően ezeknek az embereknek, akkor egészen közel lehetünk az ideális állapothoz. Azt szoktam mondani, hogy „ne halat adjál, taníts meg halászni”.
Térjünk át rendhagyó jótékonysági akciójára. Olyanra még nemigen volt példa, hogy valaki a lépéseit, ráadásul az olimpiai fáklyával megtett lépéseit adja el. Honnan jött az ötlet, mikor fogalmazódott meg Önben?
Bizonyára többen gondolnák, hogy ez csupán médiafogás, de valóban a futás közben fogalmazódott meg bennem az ötlet. Felemelő érzés, hogy közel 100 ezer ember, akik éljeneztek és tapsoltak nekünk (ennyit mondtak nekünk a szervezők a napi látogatottságra), lengették az angol zászlókat, különböző bőrszínű és életkorú emberek együtt örültek valaminek. Ez az érzés semmihez sem fogható. Ilyen lélekemelő pillanatokban még soha nem volt részem életem során. Ekkor gondoltam, hogy eladom lépéseimet, amelyekkel jó célt szolgálok.
Milyen érzés volt a lánggal futni? S mit érzett, amikor kiderült, hogy Erőss Zsolttal, Kassai Viktorral és Vadon Janival együtt tehet eleget a megtisztelő felkérésnek?
Nagyon megtisztelő volt mindhármukkal együtt futni. Mindhármójukban nagyszerű embert ismertem meg. Remélem, ők is eljönnek az október 4-i rendezvényre, amelyre természetesen őket is elhívom.
Kik vettek lépést Öntől? Van, aki babonából, vagy valamilyen személyes indíttatásból választ magának „lépésszámot”?
Már nagyon sokan vagyunk. Ismert és hétköznapi emberek egyaránt. A hírességek közül megemlíteném Martinek János olimpikont, Csonka Picit, Nagy Ferót, Ifj. Knézy Jenőt, vagy Szandit és Bogdán Csabát. Vannak, akik valamilyen babona vagy egyéb emlék miatt választottak maguknak számot. Nagy Feró például legendás Nyolc óra munka című dala után a 8. lépés tulajdonosa lett, Vujity Tvrtko pedig a 424-est vásárolta meg, ugyanis szeretett városába, Pécsre ment az utolsó 424-es gőzmozdony. De Szandi és férje például megismerkedésük éve alapján választotta a 92-es számút.
Mit várhatunk az október 4-i koncerten?
Remélem, hogy teltházat, és abban is bízom, hogy valóra válik az én igazi álmom, mely szerint mind az 520 lépés gazdája feláll a színpadra és egy óriási panorámafotó készül róluk. Szeretném látni a ritka nagy összefogás minden résztvevőjét, velük szemben pedig az akció kedvezményezettjeit, vagyis a gyerekeket.
Majdnemhogy az alapítás óta dolgozom az Alapítvánnyal, lassan tizennyolc éve. Aki valaha találkozott Down-szindrómás gyermekkel vagy felnőttel, az tudja, mennyire ragaszkodó és hálás teremtések. Nem szívesen teszek különbséget a különböző fogyatékkal élők között, de a Down-szindrómások ezért szeretetteljességükért különösen közel állnak hozzám.
Az ön környezetében, esetleg családjában van Down-szindrómás, ami miatt kialakulhatott ez a fajta elköteleződés az Alapítvány iránt?
Nincs a családomban sem Down-szindrómás, sem másmilyen betegségben szenvedő ember, de azt gondolom, hogy egy ilyen elköteleződéshez nem is kell, hogy legyen.
Huszadik születésnapját ünnepli az Alapítvány. Ön mióta segíti a munkájukat?
Tizennyolc évvel ezelőtt találkoztam az alapítvány munkatársaival egy rendezvényen. Azóta többször, több helyen dolgoztunk együtt. Volt anno egy műsorom, a Mentőöv, annak rendszeres vendégei voltak. Igyekeztem ott segíteni nekik, ahol tudtam, s nincs ez másként most sem.
Mit gondol, egyszer létrejöhet teljes integráció fogyatékkal élők és egészséges emberek között?
Hú, de nehéz kérdés ez… Nagyon hosszú az út odáig, az bizonyos. Ha teljes integráció nem is, de egy kölcsönös elfogadáson alapuló viszonyrendszert kivitelezhetőnek látok. Ilyen működik már Hollandiában és Angliában is például. Ami igazán fontos, az az, hogy ha integrált munka- és szórakozási lehetőségeket biztosítunk képességeiknek megfelelően ezeknek az embereknek, akkor egészen közel lehetünk az ideális állapothoz. Azt szoktam mondani, hogy „ne halat adjál, taníts meg halászni”.
Térjünk át rendhagyó jótékonysági akciójára. Olyanra még nemigen volt példa, hogy valaki a lépéseit, ráadásul az olimpiai fáklyával megtett lépéseit adja el. Honnan jött az ötlet, mikor fogalmazódott meg Önben?
Bizonyára többen gondolnák, hogy ez csupán médiafogás, de valóban a futás közben fogalmazódott meg bennem az ötlet. Felemelő érzés, hogy közel 100 ezer ember, akik éljeneztek és tapsoltak nekünk (ennyit mondtak nekünk a szervezők a napi látogatottságra), lengették az angol zászlókat, különböző bőrszínű és életkorú emberek együtt örültek valaminek. Ez az érzés semmihez sem fogható. Ilyen lélekemelő pillanatokban még soha nem volt részem életem során. Ekkor gondoltam, hogy eladom lépéseimet, amelyekkel jó célt szolgálok.
Milyen érzés volt a lánggal futni? S mit érzett, amikor kiderült, hogy Erőss Zsolttal, Kassai Viktorral és Vadon Janival együtt tehet eleget a megtisztelő felkérésnek?
Nagyon megtisztelő volt mindhármukkal együtt futni. Mindhármójukban nagyszerű embert ismertem meg. Remélem, ők is eljönnek az október 4-i rendezvényre, amelyre természetesen őket is elhívom.
Kik vettek lépést Öntől? Van, aki babonából, vagy valamilyen személyes indíttatásból választ magának „lépésszámot”?
Már nagyon sokan vagyunk. Ismert és hétköznapi emberek egyaránt. A hírességek közül megemlíteném Martinek János olimpikont, Csonka Picit, Nagy Ferót, Ifj. Knézy Jenőt, vagy Szandit és Bogdán Csabát. Vannak, akik valamilyen babona vagy egyéb emlék miatt választottak maguknak számot. Nagy Feró például legendás Nyolc óra munka című dala után a 8. lépés tulajdonosa lett, Vujity Tvrtko pedig a 424-est vásárolta meg, ugyanis szeretett városába, Pécsre ment az utolsó 424-es gőzmozdony. De Szandi és férje például megismerkedésük éve alapján választotta a 92-es számút.
Mit várhatunk az október 4-i koncerten?
Remélem, hogy teltházat, és abban is bízom, hogy valóra válik az én igazi álmom, mely szerint mind az 520 lépés gazdája feláll a színpadra és egy óriási panorámafotó készül róluk. Szeretném látni a ritka nagy összefogás minden résztvevőjét, velük szemben pedig az akció kedvezményezettjeit, vagyis a gyerekeket.
est.hu
0 Megjegyzések