Az eddigi adatok szerint a GM-kukoricák nem teremnek többet, mint a hagyományos hibridek. A hazai GMO-vitában nem a növénytermesztési tényekről van szó, hanem a hazai pályázati támogatás megszerzéséről. BALLA LÁSZLÓ az MTA doktora, a hazai martonvásári búzafajták nemesítője, az MTA MGKI volt igazgatója, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének tiszteletbeli elnöke.

Az ÉS hasábjain folyó vitához szólok hozzá. Dudits Dénes akadémikus véleménye szerint a géntechnológiai úton módosított (GM) növények bevezetésének (Akadémiák felelőssége, ÉS, 2010/25., jún. 25.)  

„Nyilván csak akkor van értelme, ha előnyt nyújtanak a gazdának, a fogyasztónak, vagy csökkentik a környezeti terhelést". Ezzel a megállapítással csak egyetérteni lehet. Ezzel szemben az eddig módosított kukorica- és szójafajták többsége gyomirtó-rezisztens, és a rájuk épített technológia lényege, hogy a termelő vegye meg a GM-fajta vetőmagját drágábban, vegyen hozzá vegyszert, mert az tűri. Sőt mi több, a gyomnövények közül folyamatosan szelektálódnak a rezisztensek, amelyek ellen nagyobb dózist javasolnak. A termés viszont Európában el sem adható. 

A hazai GMO-vitában nem a növénytermesztési tényekről van szó, hanem a hazai pályázati támogatás megszerzéséről. Ezt próbálom alább elmondani. (Szekértáborok) Az egyikben találhatók a nemzetközi cégek képviselői, akik a GM-hibridek vetőmagjával kereskednek, akikhez a Mezőgazdasági Biotechnológiai Bizottság négy tagja is csatlakozott. Intézeteik számára ez egzisztenciális kérdés. Miután az MTA Agrártudományok Osztályán megritkultak a józan ítélőképességű növénytermesztők, növénynemesítők és kertészek, a géntechnológusok alakítják az osztály állásfoglalásait. Az éljenzők leghangosabbja a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület, amely a nemzetközi fajtatulajdonosok (Dow, Monsanto, Pioneer, Syngenta) érdekképviseletét is ellátja. 

A másik oldal maga a magyar kormány, amely aláírta és ratifikálta 2000 májusában a Cartagena Jegyzőkönyvet a Biológiai Sokféleség Egyezményéről, a Biológiai Fejlődésről. Ennek szellemében a Földművelési és Vidékfejlesztési, a Környezetvédelmi Minisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium létrehozta a géntechnológiai hatóságokat és a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottságot, amely eredeti dokumentumok alapján hivatott véleményezni a géntechnológia eljárásait és fajtáit. Ennek első vezetőjévé Venetianer Pál (SzBK) akadémikust választották. 

Őt váltotta tíz év után Darvas Béla (Növényvédelmi Kutatóintézet) professzor, aki a minősített tények ismeretében nem ért egyet a GM-fajtatulajdonosok és az őket támogató hazai pályázati lobby tevékenységével. Az elővigyázatosságra támaszkodó kormánystratégia oldalán áll a Magyar Vetőmagszövetség és Terméktanács, a Magyar Növénynemesítők Egyesülete és az MTA Növénynemesítő Bizottsága. De említhetem a Magyar Agrárkamarát, a MAGOSZ-t és a többi szakmai és civil szervezetet is. Ezek a vélemények segítették a miniszterek álláspontjának kialakítását a brüsszeli tárgyalásokon. 

Így került sor a MON 810-es kukoricamoly-rezisztens fajta vetési moratóriumára, majd ennek meghosszabbítására, amelyet 2009. március 2-án az EU minisztereinek tanácsa minősített többséggel - 27-ből 22 szavazattal - ismét elfogadott. Azóta több országban (Németország, Franciaország, Luxemburg) betiltották a MON 810-es hibrid termesztését. Az eddigi adatok szerint a GM-kukoricák nem teremnek többet, mint a hagyományos hibridek. A kukoricamoly ellen nem kell kémiai módszerekkel védekezni, mert nálunk nem okoz jelentős kárt. Ugyanakkor a MON 810-es kukorica többször annyi toxint termel, mint amennyi a lárva elpusztításához szükséges. A GM-kukoricák a pollenszórás miatt nem egyeztethetők össze a hagyományos és biotermesztéssel; termésük nem értékesíthető az exportpiacon. Hovatovább a mézet is eladhatatlanná teszik, mivel a mézelő méh gyűjti a kukoricapollent. 

Úgy tűnt, hogy fenti érvek súlya alatt a téma nyugvópontra jutott. (Az MTA Agrártudományok Osztályának állásfoglalásáról) Meglepetésként hatott a hír, hogy az MTA Agrártudományok Osztályának négy tagja újra kezdeményezte a hazai GM-termesztés vitáját, anélkül, hogy bármi új tény merült volna fel. Nem kívánom a Dudits és társai által fogalmazott állásfoglalást részletesen elemezni, viszont kiemelem belőle a 2. pontban foglalt eszmefuttatást. „A magyar növénynemesítés múltbeli sikereit sokban köszönheti a világszínvonalú módszerek alkalmazásának. A hazai búza vetésterületének nyolcvan százalékán magyar fajtákat vetnek." Ez igaz! És most jön a valótlan állítás. 

„Nemesítő intézeteink használják ezeket a technikákat, így állítottak elő GM búza tenyészanyagokat és folytattak szabadföldi kísérleteket is." Ezzel szemben az igazság az, hogy 1960-1990 között előállítottuk az intenzív búzafajták négy generációját, amelyek az 1980-as évek elejétől vannak köztermesztésben, de ezeknek semmi közük a géntechnológiához. Klasszikus nemesítéssel viszont, az irányításom alatt előállítottuk az első magyar intenzív búzafajtákat, azokat elszaporítottuk, és megnégyszereztük az ország termésátlagait. Így vált az országunk búzaimportáló országból búzaexportálóvá. Viszont nincs egyetlen olyan hazai búzafajta sem, amely a géntechnológia felhasználásával született. 

GM-búza, -árpa vagy -rozs az Európai Unió engedélyezési rendszerében sem található. A nemzetközi vállalatok - okulva a kudarcon - ezekkel a fejlesztéseikkel nem jelentkeznek Európában. Én mint búzanemesítő egyenesen bűnnek tekinteném, ha a mindennapi kenyerünk alapanyagait módosítaná bárki. Ezzel megmérgezné a társadalom tudatát azzal a gondolattal, hogy már a kenyeret sem fogyaszthatom nyugodtan. 

A génmódosítás eredményeképpen létrejött élelmiszerek egészségügyi veszélytelenségét eddig ugyanis senki sem bizonyította hitelt érdemlően. A kérdésben elfogult géntechnológusok vizsgálatok nélkül hiszik (!), hogy ezek veszélytelenek. Miért is nem folynak ilyen vizsgálatok? Nos, azért, mert a fajtatulajdonosok nem teszik lehetővé a független tudósoknak a fajtáik ilyen irányú vizsgálatát. Pusztai Árpád történetét érdemes újraolvasni. (A Magyar Tudományos Akadémia és a génmódosított növények) A növényi géntechnológia mellett kardoskodó akadémikusok intézetvezetői posztot töltenek be. 

Az érdekérvényesítési képességük erős. Minden alkalmat megragadnak azért, hogy a pénzosztó pályázati rendszerek előtt jól szerepeljenek. Kitűnő stratégiával foglalták el ehhez a megfelelő pozíciókat. Felvállalják még azt a kockázatot is, hogy ha Magyarország beengedi a multik GM-fajtáit, akkor a hazai önálló géntechnológiai kutatásokra már nem is lesz szükség. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb lesz Magyarországnak olyan kormánya, amely elgondolkodik azon, hogy mi a hasznosítható kutatás, amire nemzeti érdekből érdemes költeni, és mi a „l'art pour l'art" kutatás, amely csak viszi a pénzt. Forrás: Élet és Irodalom LIV. évfolyam 43. szám