Április 25-én, az egri Bazilikában megtartott 7 órai mise után, csatlakoztunk a Budapestről induló a huszonöt főnyi zarándok csoporthoz, amely Szomolya felé indult. Az útvonal, a Mészvölgyig, a sárga turistajelzésen haladt. Innen tovább már a piros jelzésen érkeztünk Szomolyára.
Az előző éjszaka nagy eső eláztatta a környéket. Amennyire jól jött ez a szomjúhozó növényeknek, annyira késleltette haladásunkat a feneketlen sár, amelyet nem minden esetben sikerült elkerülnünk. Szomolya képviseletében ott lépegettem én is, és meséltem az út menti tájról, melynek látványa lenyűgözte zarándoktársaimat. Meséltem a tufába vájt szekérútról, ahol az őseink járművének, a szekerek tengelyének, karcolatait még ma is őrzik a kövek. Elmondtam nekik, hogy ezen az úton hordták a szekerek a híres szomolyai rövidszárú cseresznyét Eger város piacára. Innen aztán, teherautóval, még a nyugat Európa piacira is tovább vitték hajdanán.
Az előző éjszaka nagy eső eláztatta a környéket. Amennyire jól jött ez a szomjúhozó növényeknek, annyira késleltette haladásunkat a feneketlen sár, amelyet nem minden esetben sikerült elkerülnünk. Szomolya képviseletében ott lépegettem én is, és meséltem az út menti tájról, melynek látványa lenyűgözte zarándoktársaimat. Meséltem a tufába vájt szekérútról, ahol az őseink járművének, a szekerek tengelyének, karcolatait még ma is őrzik a kövek. Elmondtam nekik, hogy ezen az úton hordták a szekerek a híres szomolyai rövidszárú cseresznyét Eger város piacára. Innen aztán, teherautóval, még a nyugat Európa piacira is tovább vitték hajdanán.
Útközben gyakran megálltunk, hogy a két keresztet átvegyük társainktól, amelynek egyikét, Kiss József felnémeti fafaragóművész készítette, aki Csíksomlyóig el is kíséri csodálatos alkotását. Pihenőkön énekeltünk, imádkoztunk. Menetközben is, amikor a sár, vagy az emelkedő nem nehezítette utunkat.
Amikor a Mészvölgyből kiértünk, csodálatos panoráma tárult elénk. Az Eged hegy, Vár hegy és a Bükk hegység halvány köd takarta, távoli hegyeit láthattuk. Az előttünk elterülő legelőn szürke marha, ősmagyarfajta, tehéncsorda legelészett, négy komor bika által is védetten. A pásztort négy csaholó puli segítette az őrzésben.
A hajdani, gyepi cseresznyést elérve, megpihentünk a kőkeresztnél, melyet Szalóki István szomolyai kőfaragó készített még 1913-ban. A szomolyai kemény kőből faragott kereszten az eltelt évszázad sem hagyott nyomot. A kereszten levő Krisztus alak, és a fohászkodó Szűzanya fölé az április végi, kellemes napsütés festett aranyos glóriát.
Az évszámot olvasva, mindannyian egyre gondoltunk: Ekkor még nagyok voltunk. Egységes volt nemzetünk. A Kárpátok vadregényes vonulatai rajzolták meg a határt szép hazánk köré.
Imára kulcsolva kezeinket és a szemeink sarkában bujkáló egy-egy könnycseppel, énekeltük:
„Boldogasszony anyánk, régi nagy patrónánk…”
„Ne feledkezzél meg szegény magyarokról…”
Az éneklés után tovább indultunk. A nagy sár miatt elkerültük a Vásáros hegyei szekérutat. A párhuzamosan haladó, hangulatos gyalogösvényen érkeztünk be a völgyben hosszan elnyúló faluba, amelynek templomtornyában megkonduló harang, jelezte érkezésünk. A falu szélén már vártak ránk!
- Szép ez a falu! - mondták a zarándoktársaim és láthatóan jólesett nekik az a szívélyes fogadtatás, melyben részesültünk. Fogadóink csatlakoztak hozzánk, majd a szép templomunkban közösen imádkoztunk, énekeltünk. Innen a plébániára mentünk, ahol süteményekkel, italokkal kedveskedtek nekünk. Köszönet érte! Ezt a szeretetet vittük tovább, amikor tovább indultunk az úton.
A falu szélén egy újabb kis csoport várt a szívélyes búcsúztatásunkra, mielőtt a települést elhagyva, elnyel majd bennünket az erdőrengeteg.
- Álljatok meg fiaim! - emelte fel kezét egy nyolcvan év körüli bácsi, jelezve, hogy fontos dolgot akar nekünk mondani, útravalóul - Álljatok meg, mert mi is üzenni akarunk a Csíksomlyói Szűz Máriának!
Sz. Miklós az én nevem, több ideje már ennek, mint nyolcvan esztendő.
- Mit akar üzenni Miklós bácsi? - kérdezte nem titkolt kíváncsisággal vezetőnk, és erre az üzenetre mi is láthatóan kíváncsiak lettünk.
- Csak azt üzenném, hogy segítse a magyarok összetartozását, szerte a nagyvilágban. Segítsen abban, hogy újra eggyé lehessünk, ami annyira megilleti a széjjelszakított magyarságot, mint szomjúhozó növényeket az áztató eső, és az áldott napsugár. - mutatott a kertjében frissen lehullott eső hatására megélénkülő, üde veteményekre.
- Kedves Miklós bácsi! Ahhoz, hogy ismét eggyé lehessünk, a Szűzanya segítségén kívül, azoknak az országoknak a segítségére is szükség lenne, akik a Trianoni döntésüket akkoriban meghozták.—mondta a vezetőnk, amire mindannyian helyeslően bólintottunk.
- Tudom, fiam! Tudom! Ám „Néma gyereknek még az anyja sem érti a szavát!” Ezt mondja a mi közmondásunk is. Erről beszélnünk kell, még akkor is, ha kevés remény van a megvalósulásához. Amivel soha nem foglalkozunk, amiről soha sem beszélünk, az soha nem is valósulhat meg!
Amikor a Mészvölgyből kiértünk, csodálatos panoráma tárult elénk. Az Eged hegy, Vár hegy és a Bükk hegység halvány köd takarta, távoli hegyeit láthattuk. Az előttünk elterülő legelőn szürke marha, ősmagyarfajta, tehéncsorda legelészett, négy komor bika által is védetten. A pásztort négy csaholó puli segítette az őrzésben.
A hajdani, gyepi cseresznyést elérve, megpihentünk a kőkeresztnél, melyet Szalóki István szomolyai kőfaragó készített még 1913-ban. A szomolyai kemény kőből faragott kereszten az eltelt évszázad sem hagyott nyomot. A kereszten levő Krisztus alak, és a fohászkodó Szűzanya fölé az április végi, kellemes napsütés festett aranyos glóriát.
Az évszámot olvasva, mindannyian egyre gondoltunk: Ekkor még nagyok voltunk. Egységes volt nemzetünk. A Kárpátok vadregényes vonulatai rajzolták meg a határt szép hazánk köré.
Imára kulcsolva kezeinket és a szemeink sarkában bujkáló egy-egy könnycseppel, énekeltük:
„Boldogasszony anyánk, régi nagy patrónánk…”
„Ne feledkezzél meg szegény magyarokról…”
Az éneklés után tovább indultunk. A nagy sár miatt elkerültük a Vásáros hegyei szekérutat. A párhuzamosan haladó, hangulatos gyalogösvényen érkeztünk be a völgyben hosszan elnyúló faluba, amelynek templomtornyában megkonduló harang, jelezte érkezésünk. A falu szélén már vártak ránk!
- Szép ez a falu! - mondták a zarándoktársaim és láthatóan jólesett nekik az a szívélyes fogadtatás, melyben részesültünk. Fogadóink csatlakoztak hozzánk, majd a szép templomunkban közösen imádkoztunk, énekeltünk. Innen a plébániára mentünk, ahol süteményekkel, italokkal kedveskedtek nekünk. Köszönet érte! Ezt a szeretetet vittük tovább, amikor tovább indultunk az úton.
A falu szélén egy újabb kis csoport várt a szívélyes búcsúztatásunkra, mielőtt a települést elhagyva, elnyel majd bennünket az erdőrengeteg.
- Álljatok meg fiaim! - emelte fel kezét egy nyolcvan év körüli bácsi, jelezve, hogy fontos dolgot akar nekünk mondani, útravalóul - Álljatok meg, mert mi is üzenni akarunk a Csíksomlyói Szűz Máriának!
Sz. Miklós az én nevem, több ideje már ennek, mint nyolcvan esztendő.
- Mit akar üzenni Miklós bácsi? - kérdezte nem titkolt kíváncsisággal vezetőnk, és erre az üzenetre mi is láthatóan kíváncsiak lettünk.
- Csak azt üzenném, hogy segítse a magyarok összetartozását, szerte a nagyvilágban. Segítsen abban, hogy újra eggyé lehessünk, ami annyira megilleti a széjjelszakított magyarságot, mint szomjúhozó növényeket az áztató eső, és az áldott napsugár. - mutatott a kertjében frissen lehullott eső hatására megélénkülő, üde veteményekre.
- Kedves Miklós bácsi! Ahhoz, hogy ismét eggyé lehessünk, a Szűzanya segítségén kívül, azoknak az országoknak a segítségére is szükség lenne, akik a Trianoni döntésüket akkoriban meghozták.—mondta a vezetőnk, amire mindannyian helyeslően bólintottunk.
- Tudom, fiam! Tudom! Ám „Néma gyereknek még az anyja sem érti a szavát!” Ezt mondja a mi közmondásunk is. Erről beszélnünk kell, még akkor is, ha kevés remény van a megvalósulásához. Amivel soha nem foglalkozunk, amiről soha sem beszélünk, az soha nem is valósulhat meg!
A nagyhatalmak nem büntethetnek örökidőkig, hiszen minden bűnhődésnek lejár az ideje! Nincsen még egy olyan ország a világban, amely saját területével, saját népével határos körös-körül.
Pedig az akkori háborúban mi csak másodhegedűsök voltunk, és mégis kétharmadát elvették országunknak. Még a főbűnös is kapott belőle!
Összefogás segíthetne csak! A magyar médiának a magyar érdekeket kellene képviselnie. Műsoraikban a magyar táncdalok, népdalok helyett, idegen nemzetek kultúráját dicsőítik, filmjeiket vetítik. Azokét, akik megcsonkítottak, vagy minderre helyeslően bólintottak hajdanán.
Segíthetnének a diplomások is. Szerte a nagyvilágban, sok magyar diplomás él. Egyetlen nemzet sem adott ennyi diplomást a világnak, a népességét tekintve. Ha minden magyar, aki szerte a nagyvilágban él, összefogna, képviselné újhazájában a magyar érdekeket, közelebb kerülhetnénk a megvalósuláshoz.
Jól tudom, ehhez itthon is összefogás kellene. Ha a mindenkori kormány és ellenzék, viszályait félretéve, egy emberként összefogna, közelebb állhatnánk a megvalósuláshoz. Mert el van veszve az a család, ahol az apa és az anya, még a család érdekében sem tud összefogni. Nincsen ez másképpen az ország ügyeivel sem. Fiataljaink elhagyják a lakóhelyüket egy vonzóbb élet reményében, és tálcán kínálják fel régi helyüket azoknak, akik majd teleszülik az elhagyott területeket. Márpedig egy ország mindig azoké lesz, akiknek fajtája elszaporodik.
Az Európai Unió is tudna segíteni, ha a sokat emlegetett demokrácia, valóban megvalósulhatna. Ahol nemcsak hazudozzák ezt, ott a népnek joga van eldönteni, hogy mely országhoz kíván tartozni.
A nemzeti összetartozás erősítésében sokat segíthet az ilyen zarándokút is. Minden évben többen és többen lépkedtek itt, a házam előtt, Erdélyország felé. Minden évben erősödik az összetartozás igénye, és így van ez rendjén. - fejezte be Miklós bácsi bölcs szavait, melyeket érdemes lenne megszívlelni.
Mi pedig elköszöntünk és elindultunk tovább az utunkon. Vittük az egyre erősödő összetartozás igényét, miközben énekeltünk a csíksomlyói Szűz Máriához, hogy segítse továbbra is a magyarságot. A székely himnuszt énekeltük:
„…Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényén…”
Pedig az akkori háborúban mi csak másodhegedűsök voltunk, és mégis kétharmadát elvették országunknak. Még a főbűnös is kapott belőle!
Összefogás segíthetne csak! A magyar médiának a magyar érdekeket kellene képviselnie. Műsoraikban a magyar táncdalok, népdalok helyett, idegen nemzetek kultúráját dicsőítik, filmjeiket vetítik. Azokét, akik megcsonkítottak, vagy minderre helyeslően bólintottak hajdanán.
Segíthetnének a diplomások is. Szerte a nagyvilágban, sok magyar diplomás él. Egyetlen nemzet sem adott ennyi diplomást a világnak, a népességét tekintve. Ha minden magyar, aki szerte a nagyvilágban él, összefogna, képviselné újhazájában a magyar érdekeket, közelebb kerülhetnénk a megvalósuláshoz.
Jól tudom, ehhez itthon is összefogás kellene. Ha a mindenkori kormány és ellenzék, viszályait félretéve, egy emberként összefogna, közelebb állhatnánk a megvalósuláshoz. Mert el van veszve az a család, ahol az apa és az anya, még a család érdekében sem tud összefogni. Nincsen ez másképpen az ország ügyeivel sem. Fiataljaink elhagyják a lakóhelyüket egy vonzóbb élet reményében, és tálcán kínálják fel régi helyüket azoknak, akik majd teleszülik az elhagyott területeket. Márpedig egy ország mindig azoké lesz, akiknek fajtája elszaporodik.
Az Európai Unió is tudna segíteni, ha a sokat emlegetett demokrácia, valóban megvalósulhatna. Ahol nemcsak hazudozzák ezt, ott a népnek joga van eldönteni, hogy mely országhoz kíván tartozni.
A nemzeti összetartozás erősítésében sokat segíthet az ilyen zarándokút is. Minden évben többen és többen lépkedtek itt, a házam előtt, Erdélyország felé. Minden évben erősödik az összetartozás igénye, és így van ez rendjén. - fejezte be Miklós bácsi bölcs szavait, melyeket érdemes lenne megszívlelni.
Mi pedig elköszöntünk és elindultunk tovább az utunkon. Vittük az egyre erősödő összetartozás igényét, miközben énekeltünk a csíksomlyói Szűz Máriához, hogy segítse továbbra is a magyarságot. A székely himnuszt énekeltük:
„…Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényén…”
0 Megjegyzések