Egy mű – három filmadaptáció. Rangsorolásukat talán kegyetlenségi sorrendben a legcélszerűbb végezni. Az első Stephen Frears filmje, a Veszedelmes viszonyok 1988-ból. Ezt Milos Forman követte a Valmonttal 1989-ben, majd Roger Kumble 1999-ben a Kegyetlen játékokkal.
Az alapmű Choderlos De Laclos Veszedelmes viszonyok című regénye. Az az alapszabály, miszerint a könyv mindig sokkal jobb a filmnél itt is érvényes, ennek ellenére mindhárom film méltó az említésre és elemzésre. A három rendezőből kettő hű maradt a regényben megformált korhoz, csak Kumble tért el ettől, hiszen ő szinte napjainkban jelentette meg ezt a borzalmas történetet.
A történet természetesen mindhárom filmben azonos, Valmont és Merteuil a kegyetlen cselszövők, egyetlen céljuk az életben minél több trófeát gyűjteni. Merteuilt elhagyja szeretője, és a zárdából frissen hazatért Cécilet fogja feleségül venni, aminek hallatán Merteuil bosszút esküszik. A bosszút Valmonton keresztül akarja végrehajtani, ami végül sikerül is neki. Valmont eközben még egy vasat tart a tűzbe, szerinte Madame de Tourvel nagyobb prédának bizonyul, mint az ártatlan kis Cécile. A szálakat tovább bonyolítja, hogy Cécile szerelmes lesz a zenetanárába, akit Merteuil elcsábít, hogy fájdalmat okozhasson a lánynak. Legvégül, mikor Valmont közli vele, hogy szerelmes Madame de Tourvelbe, Merteuil fájdalmában mégegyet csomóz a szálakon, így a zenetanár megöli Sébastien de Valmontot.
A rendezők kiváló színészekkel dolgoztak, hiányt sehol nem érez a néző ebben. Frears volt, aki végig fenntartotta azt a szorongást, amelyből a könnyed jelenetek sem jelenthetnek feloldozást. A környezet csodálatos amit alkotott a filmjéhez, patinás és szofisztikált, mégsem éreztet reményteliséget. Sötét és árnyalt ez az ódon környezet is, csak úgy, mint a szereplői.
Az alapmű Choderlos De Laclos Veszedelmes viszonyok című regénye. Az az alapszabály, miszerint a könyv mindig sokkal jobb a filmnél itt is érvényes, ennek ellenére mindhárom film méltó az említésre és elemzésre. A három rendezőből kettő hű maradt a regényben megformált korhoz, csak Kumble tért el ettől, hiszen ő szinte napjainkban jelentette meg ezt a borzalmas történetet.
A történet természetesen mindhárom filmben azonos, Valmont és Merteuil a kegyetlen cselszövők, egyetlen céljuk az életben minél több trófeát gyűjteni. Merteuilt elhagyja szeretője, és a zárdából frissen hazatért Cécilet fogja feleségül venni, aminek hallatán Merteuil bosszút esküszik. A bosszút Valmonton keresztül akarja végrehajtani, ami végül sikerül is neki. Valmont eközben még egy vasat tart a tűzbe, szerinte Madame de Tourvel nagyobb prédának bizonyul, mint az ártatlan kis Cécile. A szálakat tovább bonyolítja, hogy Cécile szerelmes lesz a zenetanárába, akit Merteuil elcsábít, hogy fájdalmat okozhasson a lánynak. Legvégül, mikor Valmont közli vele, hogy szerelmes Madame de Tourvelbe, Merteuil fájdalmában mégegyet csomóz a szálakon, így a zenetanár megöli Sébastien de Valmontot.
A rendezők kiváló színészekkel dolgoztak, hiányt sehol nem érez a néző ebben. Frears volt, aki végig fenntartotta azt a szorongást, amelyből a könnyed jelenetek sem jelenthetnek feloldozást. A környezet csodálatos amit alkotott a filmjéhez, patinás és szofisztikált, mégsem éreztet reményteliséget. Sötét és árnyalt ez az ódon környezet is, csak úgy, mint a szereplői.
John Malkovich és Glenn Close szigorúsága és érzelemmentessége határt húz néző és film közé, nehéz ezekkel a jellemekkel azonosulni. A két cselszövő Frearsnél volt a legkíméletlenebb, Malkovich tekintetében semmi kegyelem nem volt még akkor sem, amikor elvileg már szerelmes volt Madame de Tourvelbe. Glenn Close mint Madame de Merteuil itt kisebb szerepet kapott, mint például Kathryn a Kegyetlen játékokban, itt a film teljességgel Valmont köré épül. Minden mozdulata és szava azt mutatja, hogy puszta szórakozásból, sőt unaloműzésből cselekszik gonoszul, mert tudja, hogy mindenképp nyerni fog. Nincs benne sem együttérzés sem megértés azok iránt a nők iránt, akiket elcsábít. Előre megfontoltan cselekszik, könnyedség nélküli játék az egész.
Madame de Merteuil ugyan szorosan Valmont mögött halad tetteiben, viszont őt inkább valamiféle szomorúság és reménytelenség lengi körül mint unalom. Glenn Close jó választás volt erre a szerepre, bár kicsit egyhangúan alakította a megrögzött bajkeverőt. A kétszínűség, amelyet Merteuil tanúsít, csak a végén alakul csalódottsággá, mikor megtudja, hogy Valmont mégiscsak szerelmes Tourvelbe. Célját ugyan eléri, hiszen nem maradnak együtt Valmont és Tourvel, sőt Valmont meg is hal, viszont olyan végső csapást mér rá Valmont utolsó tettével, amit már sehogy sem tudna jóvátenni. A visszafordíthatatlan társadalmi kirekesztettség lesz a büntetése, amely a Kegyetlen játékokban is megjelenik, hiszen Anette nyilvánosságra hozza Sébastien naplóját, amiből minden kiderül Kathrynről. A különbség annyi csak, hogy Frears filmjében ez a kirekesztettség Merteuil egész társadalmi jelenlétét fenyegeti, Kumble pedig a középiskolára korlátozza ezt, amin Kathryn később talán változtathat, a Glenn Close által megformált figura viszont semmiképp. Persze nincs okunk bízni abban, hogy Merteuil végül boldog lehet, hiszen nem érdemli meg. A büntetés eleve elrendelt. Ez a szenvedés Formannél szinte alig jelenik meg. A Merteuilt alakító Annette Bening szerepe szerint kegyetlen, mint a másik két Merteuil, vele szemben mégsincs bennünk olyan erős ellenérzés, mint például Kathrynnel szemben. Merteuil szerepe itt sem annyira mérvadó mint a Kegyetlen játékokban, itt is Valmont által mozognak a szálak.
Cécile Frearsnél eleinte félénk, épphogy kinyitották előtte a zárda kapuit. Valmont azonnal megkörnyékezi, a lány ugyan ellenáll, de zsarolással bejut a ruhája alá. Megbánni látszik, hogy nem ellenkezett jobban, később viszont pont az ellenkezőjét látjuk. Nem ébred szerelemre Valmont iránt, csupán szexuális fejlődése eszközét látja benne, mégsem tekintjük emiatt romlottnak, mert megőriz valamiféle ártatlanságot, mivel hisz benne, hogy viszonya későbbi házasságát szolgálhatja.
Kumble Cecile-je ennél sokkal felnőttebb, ugyan őt is izoláltan nevelik korábban, de ő az első perctől hajlandó megadni magát Sebastiannek, sőt provokálja is a fiút erre, aki természetesen él a lehetőséggel.
Madame de Merteuil ugyan szorosan Valmont mögött halad tetteiben, viszont őt inkább valamiféle szomorúság és reménytelenség lengi körül mint unalom. Glenn Close jó választás volt erre a szerepre, bár kicsit egyhangúan alakította a megrögzött bajkeverőt. A kétszínűség, amelyet Merteuil tanúsít, csak a végén alakul csalódottsággá, mikor megtudja, hogy Valmont mégiscsak szerelmes Tourvelbe. Célját ugyan eléri, hiszen nem maradnak együtt Valmont és Tourvel, sőt Valmont meg is hal, viszont olyan végső csapást mér rá Valmont utolsó tettével, amit már sehogy sem tudna jóvátenni. A visszafordíthatatlan társadalmi kirekesztettség lesz a büntetése, amely a Kegyetlen játékokban is megjelenik, hiszen Anette nyilvánosságra hozza Sébastien naplóját, amiből minden kiderül Kathrynről. A különbség annyi csak, hogy Frears filmjében ez a kirekesztettség Merteuil egész társadalmi jelenlétét fenyegeti, Kumble pedig a középiskolára korlátozza ezt, amin Kathryn később talán változtathat, a Glenn Close által megformált figura viszont semmiképp. Persze nincs okunk bízni abban, hogy Merteuil végül boldog lehet, hiszen nem érdemli meg. A büntetés eleve elrendelt. Ez a szenvedés Formannél szinte alig jelenik meg. A Merteuilt alakító Annette Bening szerepe szerint kegyetlen, mint a másik két Merteuil, vele szemben mégsincs bennünk olyan erős ellenérzés, mint például Kathrynnel szemben. Merteuil szerepe itt sem annyira mérvadó mint a Kegyetlen játékokban, itt is Valmont által mozognak a szálak.
Cécile Frearsnél eleinte félénk, épphogy kinyitották előtte a zárda kapuit. Valmont azonnal megkörnyékezi, a lány ugyan ellenáll, de zsarolással bejut a ruhája alá. Megbánni látszik, hogy nem ellenkezett jobban, később viszont pont az ellenkezőjét látjuk. Nem ébred szerelemre Valmont iránt, csupán szexuális fejlődése eszközét látja benne, mégsem tekintjük emiatt romlottnak, mert megőriz valamiféle ártatlanságot, mivel hisz benne, hogy viszonya későbbi házasságát szolgálhatja.
Kumble Cecile-je ennél sokkal felnőttebb, ugyan őt is izoláltan nevelik korábban, de ő az első perctől hajlandó megadni magát Sebastiannek, sőt provokálja is a fiút erre, aki természetesen él a lehetőséggel.
Nehéz belevonni az elemzésbe Milos Forman filmjét, mivel szinte összehasonlíthatatlan a másik két filmmel. Szereplői boldogabbak, szabadabbak, játékosabbak mint Frears és Kumble színészei. A film kevéssé szól ármányról mint játékról, Colin Firth mosolya nem enged teret a kegyetlenségnek, amelyről valójában a film szól. Végig reménykedünk, hogy jól alakul a történet. Persze nem fog. Valmont itt is meghal, viszont Cecile a végén férjhez megy, és megtartja a gyermeket is akit Valmonttól vár. A terhesség Frearsnél is megjelenik, azonban ott Cécile elvetél. Egyedül a Kegyetlen játékokban nem esik szó terhességről, de talán el is rontotta volna a film végét. Milos Forman Cecile-je a buta kislányt jelenítette meg teljes naivitásában, aki ugyan sokat szenved a történtek során, mégsem törik meg, mert mindvégig képes megőrizni azt a gyermeki reményteliséget, amit sem a Kegyetlen játékokban, sem a Veszedelmes viszonyokban nem látunk.
A legszembetűnőbb különbség Madame de Tourvel karakterei között van. Kumble Annette-je egy intelligens fiatal nő, tele motivációval és öntudattal. A Sebastiannal való kapcsolatba nehezen megy bele, annál intenzívebb lesz aztán a viszonyuk később, de a szenvedést mellőzik. Csak akkor törik össze a szíve, amikor Sebastian Kathryn zsarolása miatt szakít vele.
Milos Forman Madame de Tourvelje meglepően szürke, hiányzik belőle valami, amiből tudjuk, hogy a Valmonttal való találkozás mindent alapjaiban fog megrengetni. Erkölcsös és tiszta, tiszteli a házasságát. Valmont behálózza és egymásba szeretnek, de még ezután sem jelenik meg az az érzés, hogy ők sorsuk által tartoznak össze. A legjobban ezt Kumble a Kegyetlen játékokban tudta megmutatni, ott Annette-nek és Sebastiannek szinte már normális, hétköznapi kapcsolata volt egy ideig.
A legszembetűnőbb különbség Madame de Tourvel karakterei között van. Kumble Annette-je egy intelligens fiatal nő, tele motivációval és öntudattal. A Sebastiannal való kapcsolatba nehezen megy bele, annál intenzívebb lesz aztán a viszonyuk később, de a szenvedést mellőzik. Csak akkor törik össze a szíve, amikor Sebastian Kathryn zsarolása miatt szakít vele.
Milos Forman Madame de Tourvelje meglepően szürke, hiányzik belőle valami, amiből tudjuk, hogy a Valmonttal való találkozás mindent alapjaiban fog megrengetni. Erkölcsös és tiszta, tiszteli a házasságát. Valmont behálózza és egymásba szeretnek, de még ezután sem jelenik meg az az érzés, hogy ők sorsuk által tartoznak össze. A legjobban ezt Kumble a Kegyetlen játékokban tudta megmutatni, ott Annette-nek és Sebastiannek szinte már normális, hétköznapi kapcsolata volt egy ideig.
A legnehezebb sorsú Tourvel Frearsé. Az elejétől boldogtalan, depressziós, sápadt és reményvesztett. Valmont eléri, hogy beleszeressen, de míg hadakozik az érzés ellen sem azért teszi, mert tiszta és erkölcsös, hanem mert természeténél fogva utasítja el az esélyét bármiféle elégedettségnek. Önsorsrontó típus, aminek meg is van az eredménye végül. Az egész film során sír, az első együttlétet is úgy éli meg, mint az utolsó vacsorát, nem pedig mint egy szerelem beteljesülését.
Valmont halála a végkifejlet. Frears zenetanárja szinte véletlenül sebzi halálra a férfit, felcsert is hív hozzá, de már későn, itt a szándékosság kérdéses, inkább az erőfitogtatás volt a célja a párbajnak. Formannél teljesen új értelmet nyer a haláleset, szinte már vicces, félelem nélküli, Valmont eleve részegen, viccelődve megy oda. Kumble Kegyetlen játékokjában Sebastian nem párbajban hal meg, hanem egy autó gázolja halálra, miután összeverekedett a zenetanárral. Annette megpróbálja szétválasztani őket, azonban kiesik a kocsik elé, és Sebastian ellöki mielőtt elüthetnék, így ő hal meg a lány helyett.
Valmont halála a végkifejlet. Frears zenetanárja szinte véletlenül sebzi halálra a férfit, felcsert is hív hozzá, de már későn, itt a szándékosság kérdéses, inkább az erőfitogtatás volt a célja a párbajnak. Formannél teljesen új értelmet nyer a haláleset, szinte már vicces, félelem nélküli, Valmont eleve részegen, viccelődve megy oda. Kumble Kegyetlen játékokjában Sebastian nem párbajban hal meg, hanem egy autó gázolja halálra, miután összeverekedett a zenetanárral. Annette megpróbálja szétválasztani őket, azonban kiesik a kocsik elé, és Sebastian ellöki mielőtt elüthetnék, így ő hal meg a lány helyett.
Mindhárom film szomorúan ér véget, Madame de Merteuil mindháromban megkapja méltó büntetését, azonban mégis Frears alkotott a legnagyobbat, mert ő megöli Madame de Tourvelt is, aki szó szerint a bánatba hal bele. Látjuk Merteuil szenvedését a végén, hiszen szerelmes volt Valmontba, és már esélye sincs rá, hogy megkaphassa, ráadásul mivel a levelei – Kumblenél a napló - nyilvánosságra kerültek, mindenki megtudja, hogy valójában ő egy rossz ember. A sokkot, amit ez okoz Merteuilnek legjobban Kathryn karaktere adja át, akinek csupán egy könnycsepp gördül le az arcán, mégis tudjuk, hogy sorsa eldőlt, élete boldogtalanságra ítéltetett.
0 Megjegyzések