Az önkéntes nyugdíjpénztárak is közzétették a 2011-es évre vonatkozó éves beszámolóikat, amelyből kiderül, hogy milyen költségeket számítottak fel az intézmények. A Portfolio.hu annak próbált utána járni, hogy mennyibe kerül a pénztártagoknak a tagság, a gyűjtésünk alapján egy átlagos számla fenntartása és a mögöttes vagyon kezelése éves szinten 6200 forint volt. A pénztárak között nagyon nagy eltéréseket lehetett látni, találtunk olyan pénztárat, amely 0,5 százalékos vagyonarányos költséggel működött, miközben volt olyan is, amely 1,3 százalékkal. A legnagyobb különbség a vagyonkezelésben mutatható ki, hiszen egyesek a törvény adta lehetőségeket teljes egészében kihasználják, míg mások jóval kisebb költséggel is meg tudják oldani a vagyonkezelést. A működési oldalon nincsenek nagy különbségek, a friss befizetések 4-6 százalékát kell a pénztártagoknak erre áldozniuk.
Nem fizetünk sokat az önkéntes pénztárakba
A szektorban erőteljes koncentráció figyelhető meg, a vagyon alapján legnagyobb öt pénztár például számításaink szerint 480 milliárd forintos vagyont kezelt. A táblázatban jól látható, hogy a legnagyobb 15 pénztárban 2011 végén összességében 724 milliárd forintot kezeltek, a taglétszám pedig megközelítette az 1,2 millió főt (a szektor 90 százalékát az alábbi lista lefedi). Nagyon beszédes statisztika az egy tagra jutó vagyon mértéke, a szektor ugyanis már 1994 óta működik, azonban átlagosan egy egyéni számla egyenlege mindössze 615 ezer forint. A statisztikákat nagyban javítja, hogy a kezelt vagyon alapján ötödik Pannónia egy tagra jutó vagyona közel 1,9 millió forint, ami a szektorátlag háromszorosa.
Több ok is közrejátszott abban a mérsékelt befizetési hajlandóságon kívül, hogy ilyen alacsony a tagok egyéni számlája. Egyrészt több tízezer olyan tag van, amely időlegesen vagy tartósan nem fizet tagdíjat. Másrészt a válság miatt több ezer tag döntött úgy kényszerből, hogy a 10 éves felhalmozási idő után a hozamait vagy akár az egész megtakarítását kiveszi. Harmadrészt a válság miatt több cégnél is a költségcsökkentés áldozatául esett az önkéntes pénztári juttatás, annál is inkább, hiszen a kedvezményes adóztatás alól kikerült évekkel ezelőtt ez a juttatási forma. Utóbbi azért is fájó, hiszen a befizetések körülbelül 60 százaléka a munkáltatóktól érkezik, a maradék 40 százalék köthető csak a tagokhoz.
Végül, de nem utolsó sorban nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a statisztikák torzítanak, mivel sok tagnak nem csak egy számlája van, ami azt jelenti, hogy sok esetben a tagok valós egyenlege nem egy, hanem kettő vagy akár három számla összegéből jön össze. Természetesen ez azt vonja maga után, hogy a tagok közötti szakadék még nagyobbra növekszik, vannak olyan tagok, akiknek néhány százezer forintos egyenlegük van csak a minimális tagdíjbefizetés miatt, miközben vannak olyan tagok, akik összesítve több millió forintos egyenleggel büszkélkedhetnek.
Az egyes pénztárak éves beszámolóiban szereplő adatok alapján megnéztük, hogy egy tagra mekkora tagdíjbefizetést láthattunk 2011-ben, ebből az derült ki, hogy a tagok 3000-18 500 forint közötti összeggel növelték átlagosan a számlájukat havonta. Az iparági átlag közel 6000 forint volt, ami a tavalyi 213 ezer forintos bruttó bérhez viszonyítva mindössze 2,7 százalékos befizetést jelentett. Amennyiben a Pannóniát nem számítjuk bele az átlagba, akkor havi 4700 forintos befizetést kapunk, ami a bruttó átlagkereset 2,2 százaléka. Jól mutatja, hogy mennyire alacsony ez az összeg, hogy a magánpillérben 8 százalékos befizetés mellett lehetett hosszú távon azt várni, hogy valós nyugdíj-kiegészítést adjon a pénztár.
Nagy eltérés van az egyes pénztárak között
A pénztártagok számára talán a legfontosabb információ a befektetési teljesítmények mellett, hogy mekkora költséggel működtek a pénztárak. A PSZÁF minden évben közzéteszi, hogy vagyonarányosan milyen költséget számoltak fel működésre és vagyonkezelésre a pénztárak, a felügyelet legfrissebb adatai viszont csak 2010-re vonatkoznak. A felügyelet számítási módszerét felhasználva azonban a 2011-es mérlegekből és eredmény-kimutatásból kiszámítottuk, hogy tavaly mekkora költséget számítottak fel a pénztárak.
Az egyes pénztárak között hatalmas eltéréseket lehetett felfedezni, hiszen míg az Életút vagyonarányosan 0,5 százalékot számított fel tavaly, addig a Generali 1,3 százalékot. A legnagyobb pénztárak jellemzően az iparági átlaghoz képest magasabb költségekkel működtek, miközben a kisebb pénztárak inkább alacsonyabbal. A legnagyobb eltérést nem a működési költségeknél kell keresnünk, hanem a vagyonkezelésinél, a sorban előrébb végző pénztáraknál ezek a költségek voltak azok, amelyek megdobták a kiadásokat.
A gyűjtés annyiban becsapós, hogy míg a működési költségeket jól nyomon tudjuk követni, hiszen a pénztárak egyértelműen meghatározzák a friss befizetés mekkora hányadát vonják le működési és likviditási fedezetként, addig a vagyonkezelési költségek szinte láthatatlanok, mivel azok az elért bruttó hozamokat csökkentik. A sor első felében található pénztáraknál egyaránt igaz volt, hogy a törvény adta lehetőségeket szinte teljes egészében kihasználták, vagyis éves szinten kezelt vagyon arányosan közel 0,8 százalékos költséget vettek le a vagyonkezelésre.
Más szemszögből is megnézhetjük, hogy mekkora költségekkel működtek a pénztárak, például viszonyíthatjuk a levonásokat a 2011-ben befizetett tagdíjakhoz is. Ezek alapján éves szinten 4-6 százalék körüli összeget kellett kifizetni a működésre, vagyonkezelésre ezen felül 2-8 százalékot. Jellemzően azok a pénztárak végeztek az élbolyban, amelyek saját csoporton belül végezték a vagyonkezelést, míg azok végeztek hátul, akik több vagyonkezelővel is együtt dolgoztak. A sorrend azért is változott, mivel azok a pénztárak drágábbá váltak, amelyeknél a tagok kisebb éves tagdíjbefizetést teljesítettek.
Mindezek alapján a következtetésünk az, hogy a pénztárak közötti különbségek sokkal inkább a vagyonkezelési oldalra vezethetők vissza, mintsem a működési oldalra. A tagok számára pedig ez nagyon kényes kérdés, hiszen az olcsóbb pénztárak éves szinten minden költségüket akár 4000 forintból is ki tudják hozni egy tagra vetítve, míg vannak olyan pénztárak, ahol akár 10 000 forintot is elkérhetnek. Természetesen itt azt is figyelembe kell venni, hogy a költségek pontosan hogyan is viszonyulnak a tagdíjbefizetésekhez. A Pannónia nagyon jó példa, hiszen itt azért magas az abszolút költség, mivel a tagdíjbefizetés messze átlag feletti a szektorban.
Pontosan ezért nem lehet egyértelműen meghatározni, melyik az olcsóbb és melyik a drágább pénztár, hiszen az számos tényező függvénye. Például érdemes tisztában lenni azzal, hogy mekkora pénztárról van szó, a pénztár mennyit vesz le a befizetésünkből havonta relatív értelemben, és azt, hogy az adott vagyonkezelési költségért ténylegesen milyen teljesítményt nyújtott a pénztár hosszabb távon. Utóbbi azért is nagyon fontos, hiszen hosszú távon a befektetési teljesítmény számít igazán, ez határozza meg, hogy számlánk végösszege mekkora lesz. A cikk következő része éppen ezt fogja górcső alá venni.
A szektorban erőteljes koncentráció figyelhető meg, a vagyon alapján legnagyobb öt pénztár például számításaink szerint 480 milliárd forintos vagyont kezelt. A táblázatban jól látható, hogy a legnagyobb 15 pénztárban 2011 végén összességében 724 milliárd forintot kezeltek, a taglétszám pedig megközelítette az 1,2 millió főt (a szektor 90 százalékát az alábbi lista lefedi). Nagyon beszédes statisztika az egy tagra jutó vagyon mértéke, a szektor ugyanis már 1994 óta működik, azonban átlagosan egy egyéni számla egyenlege mindössze 615 ezer forint. A statisztikákat nagyban javítja, hogy a kezelt vagyon alapján ötödik Pannónia egy tagra jutó vagyona közel 1,9 millió forint, ami a szektorátlag háromszorosa.
Több ok is közrejátszott abban a mérsékelt befizetési hajlandóságon kívül, hogy ilyen alacsony a tagok egyéni számlája. Egyrészt több tízezer olyan tag van, amely időlegesen vagy tartósan nem fizet tagdíjat. Másrészt a válság miatt több ezer tag döntött úgy kényszerből, hogy a 10 éves felhalmozási idő után a hozamait vagy akár az egész megtakarítását kiveszi. Harmadrészt a válság miatt több cégnél is a költségcsökkentés áldozatául esett az önkéntes pénztári juttatás, annál is inkább, hiszen a kedvezményes adóztatás alól kikerült évekkel ezelőtt ez a juttatási forma. Utóbbi azért is fájó, hiszen a befizetések körülbelül 60 százaléka a munkáltatóktól érkezik, a maradék 40 százalék köthető csak a tagokhoz.
Végül, de nem utolsó sorban nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a statisztikák torzítanak, mivel sok tagnak nem csak egy számlája van, ami azt jelenti, hogy sok esetben a tagok valós egyenlege nem egy, hanem kettő vagy akár három számla összegéből jön össze. Természetesen ez azt vonja maga után, hogy a tagok közötti szakadék még nagyobbra növekszik, vannak olyan tagok, akiknek néhány százezer forintos egyenlegük van csak a minimális tagdíjbefizetés miatt, miközben vannak olyan tagok, akik összesítve több millió forintos egyenleggel büszkélkedhetnek.
Az egyes pénztárak éves beszámolóiban szereplő adatok alapján megnéztük, hogy egy tagra mekkora tagdíjbefizetést láthattunk 2011-ben, ebből az derült ki, hogy a tagok 3000-18 500 forint közötti összeggel növelték átlagosan a számlájukat havonta. Az iparági átlag közel 6000 forint volt, ami a tavalyi 213 ezer forintos bruttó bérhez viszonyítva mindössze 2,7 százalékos befizetést jelentett. Amennyiben a Pannóniát nem számítjuk bele az átlagba, akkor havi 4700 forintos befizetést kapunk, ami a bruttó átlagkereset 2,2 százaléka. Jól mutatja, hogy mennyire alacsony ez az összeg, hogy a magánpillérben 8 százalékos befizetés mellett lehetett hosszú távon azt várni, hogy valós nyugdíj-kiegészítést adjon a pénztár.
Nagy eltérés van az egyes pénztárak között
A pénztártagok számára talán a legfontosabb információ a befektetési teljesítmények mellett, hogy mekkora költséggel működtek a pénztárak. A PSZÁF minden évben közzéteszi, hogy vagyonarányosan milyen költséget számoltak fel működésre és vagyonkezelésre a pénztárak, a felügyelet legfrissebb adatai viszont csak 2010-re vonatkoznak. A felügyelet számítási módszerét felhasználva azonban a 2011-es mérlegekből és eredmény-kimutatásból kiszámítottuk, hogy tavaly mekkora költséget számítottak fel a pénztárak.
Az egyes pénztárak között hatalmas eltéréseket lehetett felfedezni, hiszen míg az Életút vagyonarányosan 0,5 százalékot számított fel tavaly, addig a Generali 1,3 százalékot. A legnagyobb pénztárak jellemzően az iparági átlaghoz képest magasabb költségekkel működtek, miközben a kisebb pénztárak inkább alacsonyabbal. A legnagyobb eltérést nem a működési költségeknél kell keresnünk, hanem a vagyonkezelésinél, a sorban előrébb végző pénztáraknál ezek a költségek voltak azok, amelyek megdobták a kiadásokat.
A gyűjtés annyiban becsapós, hogy míg a működési költségeket jól nyomon tudjuk követni, hiszen a pénztárak egyértelműen meghatározzák a friss befizetés mekkora hányadát vonják le működési és likviditási fedezetként, addig a vagyonkezelési költségek szinte láthatatlanok, mivel azok az elért bruttó hozamokat csökkentik. A sor első felében található pénztáraknál egyaránt igaz volt, hogy a törvény adta lehetőségeket szinte teljes egészében kihasználták, vagyis éves szinten kezelt vagyon arányosan közel 0,8 százalékos költséget vettek le a vagyonkezelésre.
Más szemszögből is megnézhetjük, hogy mekkora költségekkel működtek a pénztárak, például viszonyíthatjuk a levonásokat a 2011-ben befizetett tagdíjakhoz is. Ezek alapján éves szinten 4-6 százalék körüli összeget kellett kifizetni a működésre, vagyonkezelésre ezen felül 2-8 százalékot. Jellemzően azok a pénztárak végeztek az élbolyban, amelyek saját csoporton belül végezték a vagyonkezelést, míg azok végeztek hátul, akik több vagyonkezelővel is együtt dolgoztak. A sorrend azért is változott, mivel azok a pénztárak drágábbá váltak, amelyeknél a tagok kisebb éves tagdíjbefizetést teljesítettek.
Mindezek alapján a következtetésünk az, hogy a pénztárak közötti különbségek sokkal inkább a vagyonkezelési oldalra vezethetők vissza, mintsem a működési oldalra. A tagok számára pedig ez nagyon kényes kérdés, hiszen az olcsóbb pénztárak éves szinten minden költségüket akár 4000 forintból is ki tudják hozni egy tagra vetítve, míg vannak olyan pénztárak, ahol akár 10 000 forintot is elkérhetnek. Természetesen itt azt is figyelembe kell venni, hogy a költségek pontosan hogyan is viszonyulnak a tagdíjbefizetésekhez. A Pannónia nagyon jó példa, hiszen itt azért magas az abszolút költség, mivel a tagdíjbefizetés messze átlag feletti a szektorban.
Pontosan ezért nem lehet egyértelműen meghatározni, melyik az olcsóbb és melyik a drágább pénztár, hiszen az számos tényező függvénye. Például érdemes tisztában lenni azzal, hogy mekkora pénztárról van szó, a pénztár mennyit vesz le a befizetésünkből havonta relatív értelemben, és azt, hogy az adott vagyonkezelési költségért ténylegesen milyen teljesítményt nyújtott a pénztár hosszabb távon. Utóbbi azért is nagyon fontos, hiszen hosszú távon a befektetési teljesítmény számít igazán, ez határozza meg, hogy számlánk végösszege mekkora lesz. A cikk következő része éppen ezt fogja górcső alá venni.
Forrás: portfolio.hu
0 Megjegyzések