Ötven éve, 1962 augusztus első napjaiban csendült fel először egy Rio de Janeiró-i bárban a Garota de Ipanema című dal, amely szinte a bossa nova himnuszává vált, meghódította a világot - még Frank Sinatra is elénekelte -, és egyes vélemények szerint még a hidegháborúban is szerephez jutott.
MTI - Amikor a zeneszerző Antonio Carlos Jobim, az énekes Joao Gilberto, a költő Vinicius de Moraes, a dobos Milton Banana és a nagybőgős Octávio Bailly első alkalommal játszották az egyszerű, de elegáns dalt, még nem sejtették, hogy a bossa nova más - esetleg igényesebb - dallamait, például a szintén Tom Jobim által jegyzett Chega de Saudadét túlszárnyaló művel rukkoltak elő.
A szöveget Vinicius de Moraes írta, Jobim pedig rövid idő alatt, szinte csak "odavetette" a zenét hozzá. A szám a Menina que pasa címet kapta, de később megváltoztatták arra, amelyet ma már az egész világ ismer - idézte fel az évforduló alkalmából Carlos Alberto Afonso, irodalmár, a bossa nova szakértője.
Vinicius de Moraes és Jobim a hatvanas évek elején néhány pohárka whisky fölött üldögélt a Bar do Velosóban, Rio de Janeiro Ipanema nevű negyedében, amikor a környékbeli csinos lányoktól ihletet kaptak a dal megírásához.
Három hónnappal azután, hogy Brazíliában először felcsendült a dal, a Garota de Ipanema a New York-i Carnegie Hallt is meghódította azon a koncerten, amelyen a bossa nova mesterei lenyűgözték az amerikai közönséget. A fellépésről Stan Getz szaxofonos vezényletével lemez is készült.
A dalt angol nyelven, Girl from Ipanema címmel Astrud Gilberto énekelte el, Stan Getz azonban kicsit kibővítette, ötpercesnél is hosszabbra nyújtva azt - magyarázta Carlos Alberto Afonso, akinek Toca do Vinicius nevű üzlete Ipanema szívében valóságos múzeumnak és a bossa nova szentélyének számít.
Akkoriban a bossa nova volt hatással a dzsesszre, és nem fordítva, "mert Cole Porter dallamai már unalmasak lettek addigra" - jelentette ki Afonso. Szerinte politikai okai is voltak annak, hogy az amerikaiak lendületet adtak a bossa novának, ugyanis a hidegháború akkori egyik "forrpontján" a brazil irányzattal akarták ellensúlyozni a csábító kubai salsát.
Vinicius de Moraes csak 1965-ben mesélt arról, hogy a dal múzsája valójában csak egy lány, Helo Pinheiro volt. Miután ez kiderült, Pinheiro óriási hírnévre tett szert Brazíliában és más országokban is, telenovellákban játszott, szépségversenyeket rendezett. "Nem válaszoltam a bókjaikra, csak azért mentem be a bárba, hogy cigarillót vegyek a szüleimnek és csak azért sétálgattam arra, hogy élvezzem a napsütést" - emlékezett vissza nemrégiben Helo Pinheiro.
Aztán 1967-ben a Veloso bárban egyszer csak megszólalt a telefon, az ott lévő Jobimot keresték Amerikából. A vonal végén Frank Sinatra volt, nemsokára már az ő előadásában vált világhírűvé - persze angol nyelven - a Garota de Ipanema, amelyet azóta rengetegen elénekeltek, köztük Diana Krall is.
Ipanema manapság kötelező látnivaló a dzsessz és a bossa nova Rióba látogató szerelmeseinek. A környéken még mindig áll Jobim háza, ahol élete nagy részét töltötte. A Veloso bár is megvan még, manapság is minden nap felcsendül benne a jellegzetesen brazil stílus. Ez az utolsó lokálok egyike, amely még működik a régiek közül.
A szöveget Vinicius de Moraes írta, Jobim pedig rövid idő alatt, szinte csak "odavetette" a zenét hozzá. A szám a Menina que pasa címet kapta, de később megváltoztatták arra, amelyet ma már az egész világ ismer - idézte fel az évforduló alkalmából Carlos Alberto Afonso, irodalmár, a bossa nova szakértője.
Vinicius de Moraes és Jobim a hatvanas évek elején néhány pohárka whisky fölött üldögélt a Bar do Velosóban, Rio de Janeiro Ipanema nevű negyedében, amikor a környékbeli csinos lányoktól ihletet kaptak a dal megírásához.
Három hónnappal azután, hogy Brazíliában először felcsendült a dal, a Garota de Ipanema a New York-i Carnegie Hallt is meghódította azon a koncerten, amelyen a bossa nova mesterei lenyűgözték az amerikai közönséget. A fellépésről Stan Getz szaxofonos vezényletével lemez is készült.
A dalt angol nyelven, Girl from Ipanema címmel Astrud Gilberto énekelte el, Stan Getz azonban kicsit kibővítette, ötpercesnél is hosszabbra nyújtva azt - magyarázta Carlos Alberto Afonso, akinek Toca do Vinicius nevű üzlete Ipanema szívében valóságos múzeumnak és a bossa nova szentélyének számít.
Akkoriban a bossa nova volt hatással a dzsesszre, és nem fordítva, "mert Cole Porter dallamai már unalmasak lettek addigra" - jelentette ki Afonso. Szerinte politikai okai is voltak annak, hogy az amerikaiak lendületet adtak a bossa novának, ugyanis a hidegháború akkori egyik "forrpontján" a brazil irányzattal akarták ellensúlyozni a csábító kubai salsát.
Vinicius de Moraes csak 1965-ben mesélt arról, hogy a dal múzsája valójában csak egy lány, Helo Pinheiro volt. Miután ez kiderült, Pinheiro óriási hírnévre tett szert Brazíliában és más országokban is, telenovellákban játszott, szépségversenyeket rendezett. "Nem válaszoltam a bókjaikra, csak azért mentem be a bárba, hogy cigarillót vegyek a szüleimnek és csak azért sétálgattam arra, hogy élvezzem a napsütést" - emlékezett vissza nemrégiben Helo Pinheiro.
Aztán 1967-ben a Veloso bárban egyszer csak megszólalt a telefon, az ott lévő Jobimot keresték Amerikából. A vonal végén Frank Sinatra volt, nemsokára már az ő előadásában vált világhírűvé - persze angol nyelven - a Garota de Ipanema, amelyet azóta rengetegen elénekeltek, köztük Diana Krall is.
Ipanema manapság kötelező látnivaló a dzsessz és a bossa nova Rióba látogató szerelmeseinek. A környéken még mindig áll Jobim háza, ahol élete nagy részét töltötte. A Veloso bár is megvan még, manapság is minden nap felcsendül benne a jellegzetesen brazil stílus. Ez az utolsó lokálok egyike, amely még működik a régiek közül.
0 Megjegyzések