Paál László (Zám, 1846. július 30. – Charenton-le-Pont, Franciaország, 1879. március 3.) székely származású, magyar festő.

A barbizoni iskola, a plein air tájképfestészet sajátosan magyar egyénisége, Munkácsy Mihály közeli barátja, aki elsősorban erdőrészleteket ábrázoló, mély intuícióval, lírai realizmussal festett olajképeivel írta be nevét a magyar művészettörténetbe.

Paál László a magyar tájképfestészet mindmáig egyik legnagyobb hatású alakja, munkásságának nagy szerepe volt a műfaj későbbi közkedveltségében. Korai műveit a sötét színek, a fény-árnyék hatások játéka jellemezte. Munkácsyval együtt nagy csodálói voltak a 17. századi németalföldi aranykor mestereinek, köztük Frans Hals és Rembrandt művészetének. 1871-es londoni útja alkalmával Paál behatóbban tanulmányozta John Constable tájképfestészetét, ezt követően színei világosodtak, és az angol akvarellfestők hatására ő is készített néhány vízfestményt. 1872-es második hollandiai útja teljességgel felszabadító hatással volt kolorisztikus hajlamaira, világosabban, színesebben festett, s a természetet nagy, egységes színfoltokban kezdte látni.

A barbizoni iskolához való csatlakozása nem volt minden előzmény nélküli: még 1869-ben a francia festők Münchenben rendezett bemutatkozó tárlatán ismerkedett meg Gustave Courbet és más barbizoniak műveivel. Tragikusan rövid életműve 1875 után teljesedett ki, ekkor festette fő műveit. A szabadban (plein air) festett tablóin a barbizoniak elveit követve elsősorban a természetet, főként meghitt erdőrészleteket ábrázolt nagy szeretettel. Erőssége volt a szabadban megfigyelt fények és árnyékok játékának ábrázolása, mely mély érzelmek kifejezésére is alkalmassá tette mélybarna és zöld tónusokban gazdag tájképfestészetét.

Jóllehet a párizsi Salonban már 1876 óta kiállították festményeit, sőt, az 1878. évi párizsi világkiállításon bronzérmet kapott Út a fontainebleau-i erdőben című képéért, Paál neve és művészete csak az 1902-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett életmű-kiállításával lett ismert a magyarországi nagyközönség előtt. Ezt követően egyre nagyobb népszerűségre tett szert, és számos kiállításon mutatták be műveit: 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban, 1925-ben az Ernst Múzeumban, 1954-ben az Új Magyar Képtárban rendeztek emlékkiállítást az alkotásaiból. Paál mintegy hetven képet hagyott hátra, halála után egy évvel, 1880. április 20-án hatvanöt képét árverezték el 25 ezer frank értékben. Festményeinek jelentős része a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.

Tiszteletére 1923-ban alakult meg a Paál László Társaság, amelynek tagjai főleg tájképek festésével foglalkoztak. A művészegyesület elnöke hosszú éveken át Vesztróczy Manó volt.

Paál művészete egyre nagyobb népszerűségre tett szert a 20. század második felében is, tkp. 1984-ben néhány minőségigényes másolatot készítettek Út a fontainebleau-i erdőben c. képéről Budapesten a Kossuth Nyomdában, s ez egyben külföldiek érdeklődését is jelentette, mert ebben az időszakban a Kossuth Nyomda elsősorban exportra termelt. Nem is lehet kétséges, hogy a tájképfestészet 20-21. századi magyarországi közkedveltségében nagy szerepet játszik még ma is Paál festészete.

A képen az "Út a fontainebleau-i erdőben (1876)" látható.