Vajon mi köti össze a sokak (vagy mindenki?) által kedvelt Váratlan utazás Hetty nénijét és a mai kor pedagógusait? Egy szóval is meg lehet válaszolni a kérdést: a kihívásaik! Hogy mik ezek a kihívások, amelyek szoros köteléket fűznek az ún. "one-room school" tanítói és a XXI. század pedagógusai közé? Néhány jellegzetességre igyekszem rávilágítani a mai cikkben.
Az ún. „one-room-school” iskolatípus vidéki, falusi környezetben terjedt el Európában és Amerikában is a XIX-XX. század fordulóján. Jellegzetessége, hogy egy kisváros és a környező falvak kis és nagyobb gyermekei egy teremben gyűltek össze nap mint nap, hogy egy oktatótól tanuljanak.
A gyermekek sokszor messze laktak az iskolától így a tanítónak több funkciót kellett egyszerre betölteni. Mondhatjuk, hogy második szülő volt, aki a téli reggeleken korán érkezett az iskolába, hogy tüzet rakjon az ún. „potbelly” tűzhelyben, és meleg teával, levessel várta a gyerekeket. Ezzel a gondoskodó szereppel párhuzamosan azonban egy életkorilag vegyes gyermekcsoport fejlődését, nevelését kellett biztosítania.
Anderson és munkatársai voltak azok, akik párhuzamba állították a XIX-XX. század „one-room” iskoláit a modern korok online tanulási kontextusával, mint amilyen a Moodle vagy éppen a Coospace.
k-creation
A kapcsolódási pontot pedig a tanári funkciókban, az ún. tanári jelenlétben (teacher presence) vélték felfedezni. Hisz a „one-room school” tanárai egyszerre voltak gondoskodóak, és fegyelemre utasítóak, másrészt segítették a gyermekek fejlődését. Ezt a fejlődést nem pusztán a tanár-diák interakciók tették lehetővé, hanem a diák-diák interakciók elősegítése is, amikor egy-egy a tanár által kijelölt nagyobb gyermek segített a kisebbeknek megtanulni valamit.
A „one-room” iskolák tanárait divatos szóval élve a multifunkcionalitás jellemezte, mely fizikailag azonos térben fejtette ki hatását és szemmel látható eredményre vezetett. A virtuális tantermek világa ugyancsak megköveteli a pedagógusoktól, hogy egyszerre több funkciót töltsenek be, mert ez lehet a közös tudásépítés sikerének egyik záloga - azonban mindezt fizikai érintkezés nélkül kell elérniük.
Említettem Anderson és munkatársai fogalmát, a tanári jelenlétet, mely a tudásépítő diskurzusok fogalomkörébe tartozik. Három interakciós forma befolyásolja a tanulást online környezetben: az interakció a tartalommal, a tanítóval és a társakkal. Ez a háromféle interakció párhuzamba állítható az online tanulás ún. „kérdezők közössége” modelljével (community of inquiry modell of online learning), melynek három pillére a szociális, kognitív és tanári jelenlét.
A tanári jelenlétet a szociális és kognitív folyamatok megszervezésével azonosítják, ahol az oktató felelőssége a közös értékteremtés. Három fő szerepet tulajdonítanak az oktatóknak: (1) tervező és szervező (design and administration), (2) facilitáló (facilitating discourse), (3) a tananyag ismerője (subject matter expert) és utasító (direct instruction).
Ahogy „one-room school” oktatóinak felelőssége volt, ma a virtuális térben oktatóknak a kihívása, hogy megteremtsenek egy olyan teret, amelyben két és többirányú tudástranszfer jöhet létre, amely nem pusztán a szakértőtől (tanár) az újonc (diák) felé mutat, hanem kölcsönösséget követel és lehetővé teszi a trialogikus tanulás szellemében a tanár-diák, diák-diák, diák-tartalom hármas interakciós rendszerének a kialakulását és fenntartását.
Az ún. „one-room-school” iskolatípus vidéki, falusi környezetben terjedt el Európában és Amerikában is a XIX-XX. század fordulóján. Jellegzetessége, hogy egy kisváros és a környező falvak kis és nagyobb gyermekei egy teremben gyűltek össze nap mint nap, hogy egy oktatótól tanuljanak.
A gyermekek sokszor messze laktak az iskolától így a tanítónak több funkciót kellett egyszerre betölteni. Mondhatjuk, hogy második szülő volt, aki a téli reggeleken korán érkezett az iskolába, hogy tüzet rakjon az ún. „potbelly” tűzhelyben, és meleg teával, levessel várta a gyerekeket. Ezzel a gondoskodó szereppel párhuzamosan azonban egy életkorilag vegyes gyermekcsoport fejlődését, nevelését kellett biztosítania.
Anderson és munkatársai voltak azok, akik párhuzamba állították a XIX-XX. század „one-room” iskoláit a modern korok online tanulási kontextusával, mint amilyen a Moodle vagy éppen a Coospace.
k-creation
A kapcsolódási pontot pedig a tanári funkciókban, az ún. tanári jelenlétben (teacher presence) vélték felfedezni. Hisz a „one-room school” tanárai egyszerre voltak gondoskodóak, és fegyelemre utasítóak, másrészt segítették a gyermekek fejlődését. Ezt a fejlődést nem pusztán a tanár-diák interakciók tették lehetővé, hanem a diák-diák interakciók elősegítése is, amikor egy-egy a tanár által kijelölt nagyobb gyermek segített a kisebbeknek megtanulni valamit.
A „one-room” iskolák tanárait divatos szóval élve a multifunkcionalitás jellemezte, mely fizikailag azonos térben fejtette ki hatását és szemmel látható eredményre vezetett. A virtuális tantermek világa ugyancsak megköveteli a pedagógusoktól, hogy egyszerre több funkciót töltsenek be, mert ez lehet a közös tudásépítés sikerének egyik záloga - azonban mindezt fizikai érintkezés nélkül kell elérniük.
Említettem Anderson és munkatársai fogalmát, a tanári jelenlétet, mely a tudásépítő diskurzusok fogalomkörébe tartozik. Három interakciós forma befolyásolja a tanulást online környezetben: az interakció a tartalommal, a tanítóval és a társakkal. Ez a háromféle interakció párhuzamba állítható az online tanulás ún. „kérdezők közössége” modelljével (community of inquiry modell of online learning), melynek három pillére a szociális, kognitív és tanári jelenlét.
A tanári jelenlétet a szociális és kognitív folyamatok megszervezésével azonosítják, ahol az oktató felelőssége a közös értékteremtés. Három fő szerepet tulajdonítanak az oktatóknak: (1) tervező és szervező (design and administration), (2) facilitáló (facilitating discourse), (3) a tananyag ismerője (subject matter expert) és utasító (direct instruction).
Ahogy „one-room school” oktatóinak felelőssége volt, ma a virtuális térben oktatóknak a kihívása, hogy megteremtsenek egy olyan teret, amelyben két és többirányú tudástranszfer jöhet létre, amely nem pusztán a szakértőtől (tanár) az újonc (diák) felé mutat, hanem kölcsönösséget követel és lehetővé teszi a trialogikus tanulás szellemében a tanár-diák, diák-diák, diák-tartalom hármas interakciós rendszerének a kialakulását és fenntartását.
Konyha Rita
0 Megjegyzések