Járjuk az erdőt, rójuk a kilométereket, s „tarisznyánkban” langyos szendvics vagy „páncélos” lapul, kulacsunkban meg langyos víz lötyög. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen olyan turista, akinek a fejében megfordult már az „elvetemült” gondolat: de jó lenne útközben itt-ott belebotlani egy jó kis lacikonyhába, ahol frissen sült csemegék és hűtött itókák várnak!
Hogy mindez balga ábrándozás? Meglehet.
Jómagam is így gondoltam, amíg egyszer csak (nem is oly rég) megesett velem a CSODA! A semmi közepén hirtelen felbukkant egy „varázsló” és lett nekem azon mód terülj-terülj asztalkám. Azon meg minden földi jó, mit szemem-szám csak kívánt.
De menjünk sorjában.
A Bakony ősrengetegében „csellengtem” néhány napot, amolyan napközben sétálok ameddig jólesik, aztán estére kelve meg letáborozok (sátorozok) valami kies helyen (ami ugye pont ellentéte a kietlennek :) szisztéma szerint.
A második napon „becserkésztem” a zord sziklafalai ellenére is gyönyörű Kőmosó-szurdokot, majd a felette magasodó sziklákon trónoló sasfészket, Csesznek várát (hazánk egyik legszebb fekvésű várromja!). Miután a pénztáros kisasszonytól megtudtam, hogy az erősségnek napjainkban is van kinevezett várkapitánya (az info számomra az újdonság erejével hatott), indultam is tovább, mert két „morcos” szurdok várt még rám ezen a napon.
Elsőként a Kő-árokba indultam és hogy jól kezdődjön a dolog, az elején mindjárt pihenővel kezdtem. Szűk fertályóra múlva indultam tovább és úgy a szurdok közepe táján egy kisebb, mindenféle korosztályhoz tartozó iskolás csoport földön ücsörgő, pihenő tagjai között „szlalomoztam” át, illően köszöntve őket és két felnőtt hölgy kísérőjüket.
Egyikük épp telefonált, de azért megszólított, hogy tartsak velük, mindjárt befejezik pihenőjüket és indulnak tovább. Köszöntem szépen a lehetőséget, de arra hívatkozván, hogy a saját ritmusomban szeretek haladni, folytattam utam. Azért még utánam szólt, hogy amennyiben a Gézaházi-pihenőnél bevárom őket, akkor megkínálnak sült szalonnával.
Rövidesen meg is érkeztem az erdei pihenőhelyre (egy asztal, két pad, kiépített tűzrakóhely, esőház). Néhány perc múlva egy terepjáró húzott el a mellettem lévő földúton, de rögvest fékezett is és hátuljával betolatott az egyetlen asztal mellé, amit akkor épp én „bitoroltam”. A sofőr (mint később megtudtam Béla Úr) és egy segítő hölgy (Márta) ripsz-ropsz kipakoltak egy „konyhát” (gázpalack, sütőtepsi) és az előkészített alapanyagok már sercegtek is az olajban.
Időközben szóba elegyedtünk és újságolom nekik, hogy hamarosan ide fog érni egy iskolás csoport, akiket nemrég előztem meg. Az jó, mondja Béla úr, mert éppen őket várják, nekik készül az ebéd (a telefonló hölgy pedig, aki sült szalonnára invitált, az ő felesége). Tényleg pillanatok alatt kész volt minden (sült virsli, hullámos-ropogósra sült húsos szalonna szeletkék, párolt hagyma) és máris tálalták NEKEM (!) az első adagot. Puha kenyérrel, felkockázott paradicsommal, paprikával és uborkával!
Ilyen csak a mesében van gondoltam ekkor és azt is hogy ezt már nem lehet fokozni. De lehetett!
Néhány falat után Béla úrtól érkezett a kérdés:
- Esetleg egy jó hideg sört?
És még mielőtt viccnek vélhetem volna a dolgot, már mosolyogva vette is elő a hűtött dobozos söröket (Igen, söröket! Mert, hogy még, választék is volt!).
Ekkor érkezett meg a kis csoport Jutka, a feleség (remélem jól emlékszem a névre, mert mindig keverem a Judittal meg a Julikával) és a tanárnő, Mónika vezetésével. A gyerekzsivaj hamarosan elült és átvette helyét a csend, mely a jóízű étkezés velejárója.
A felnőttekkel beszélgetve megtudtam, hogy egy iskolás csoportok táboroztatását (is) szervező válalkozásuk van immár öt éve és a tábor ideje alatt túrákat szerveznek a gyerekeknek. Amíg asszonypajtás vezeti a „siserehadat”, addig férjuram segítőjével előkészíti a kisebb-nagyobb csapatok ebédjéhez szükséges alapanyagokat, majd autóba pattannak és az előre megbeszélt időben és helyen a túra adott pontján finom sültekkel, hideg üdítőkkel várják a megfáradt vándorokat.
Ezen a napon a Gézaházi-pihenő volt a „randi” helyszíne, de más alkalommal például a Cuha-völgy egyik pihenőjében állították fel mozgókonyhájukat. Béla úr elmondta, hogy minden esetben meginvitálják az arra járó gyalogos vagy kerékpáros turistákat és meg is vendégelik őket.
Hangsúlyoznám, hogy MINDEN ESETBEN! Teszik ezt önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül, fizetségként maximum egy köszönöm-öt fogadnak el!
Ritka nagyszerű emberekkel hozott össze jósorsom és bevallom, életre szóló élménnyel lettem gazdagabb. Ezúton is köszönöm kedvességüket, barátságukat és a sok-sok finomságot, amivel megkínáltak.
Jól figyeljetek hát kedves Bakonyban túrázók, mert ha a fenti képen látható úriembert látjátok utatok közben valamelyik erdei pihenőben serénykedni, bizton számíthattok arra, hogy mennyei lakomában lesz részetek és veletek is megesik a csoda.
Mert a legszerencsésebbekkel az életben egyszer megesik.
Velem megesett!
Hogy mindez balga ábrándozás? Meglehet.
Jómagam is így gondoltam, amíg egyszer csak (nem is oly rég) megesett velem a CSODA! A semmi közepén hirtelen felbukkant egy „varázsló” és lett nekem azon mód terülj-terülj asztalkám. Azon meg minden földi jó, mit szemem-szám csak kívánt.
De menjünk sorjában.
A Bakony ősrengetegében „csellengtem” néhány napot, amolyan napközben sétálok ameddig jólesik, aztán estére kelve meg letáborozok (sátorozok) valami kies helyen (ami ugye pont ellentéte a kietlennek :) szisztéma szerint.
A második napon „becserkésztem” a zord sziklafalai ellenére is gyönyörű Kőmosó-szurdokot, majd a felette magasodó sziklákon trónoló sasfészket, Csesznek várát (hazánk egyik legszebb fekvésű várromja!). Miután a pénztáros kisasszonytól megtudtam, hogy az erősségnek napjainkban is van kinevezett várkapitánya (az info számomra az újdonság erejével hatott), indultam is tovább, mert két „morcos” szurdok várt még rám ezen a napon.
Elsőként a Kő-árokba indultam és hogy jól kezdődjön a dolog, az elején mindjárt pihenővel kezdtem. Szűk fertályóra múlva indultam tovább és úgy a szurdok közepe táján egy kisebb, mindenféle korosztályhoz tartozó iskolás csoport földön ücsörgő, pihenő tagjai között „szlalomoztam” át, illően köszöntve őket és két felnőtt hölgy kísérőjüket.
Egyikük épp telefonált, de azért megszólított, hogy tartsak velük, mindjárt befejezik pihenőjüket és indulnak tovább. Köszöntem szépen a lehetőséget, de arra hívatkozván, hogy a saját ritmusomban szeretek haladni, folytattam utam. Azért még utánam szólt, hogy amennyiben a Gézaházi-pihenőnél bevárom őket, akkor megkínálnak sült szalonnával.
Rövidesen meg is érkeztem az erdei pihenőhelyre (egy asztal, két pad, kiépített tűzrakóhely, esőház). Néhány perc múlva egy terepjáró húzott el a mellettem lévő földúton, de rögvest fékezett is és hátuljával betolatott az egyetlen asztal mellé, amit akkor épp én „bitoroltam”. A sofőr (mint később megtudtam Béla Úr) és egy segítő hölgy (Márta) ripsz-ropsz kipakoltak egy „konyhát” (gázpalack, sütőtepsi) és az előkészített alapanyagok már sercegtek is az olajban.
Időközben szóba elegyedtünk és újságolom nekik, hogy hamarosan ide fog érni egy iskolás csoport, akiket nemrég előztem meg. Az jó, mondja Béla úr, mert éppen őket várják, nekik készül az ebéd (a telefonló hölgy pedig, aki sült szalonnára invitált, az ő felesége). Tényleg pillanatok alatt kész volt minden (sült virsli, hullámos-ropogósra sült húsos szalonna szeletkék, párolt hagyma) és máris tálalták NEKEM (!) az első adagot. Puha kenyérrel, felkockázott paradicsommal, paprikával és uborkával!
Ilyen csak a mesében van gondoltam ekkor és azt is hogy ezt már nem lehet fokozni. De lehetett!
Néhány falat után Béla úrtól érkezett a kérdés:
- Esetleg egy jó hideg sört?
És még mielőtt viccnek vélhetem volna a dolgot, már mosolyogva vette is elő a hűtött dobozos söröket (Igen, söröket! Mert, hogy még, választék is volt!).
Ekkor érkezett meg a kis csoport Jutka, a feleség (remélem jól emlékszem a névre, mert mindig keverem a Judittal meg a Julikával) és a tanárnő, Mónika vezetésével. A gyerekzsivaj hamarosan elült és átvette helyét a csend, mely a jóízű étkezés velejárója.
A felnőttekkel beszélgetve megtudtam, hogy egy iskolás csoportok táboroztatását (is) szervező válalkozásuk van immár öt éve és a tábor ideje alatt túrákat szerveznek a gyerekeknek. Amíg asszonypajtás vezeti a „siserehadat”, addig férjuram segítőjével előkészíti a kisebb-nagyobb csapatok ebédjéhez szükséges alapanyagokat, majd autóba pattannak és az előre megbeszélt időben és helyen a túra adott pontján finom sültekkel, hideg üdítőkkel várják a megfáradt vándorokat.
Ezen a napon a Gézaházi-pihenő volt a „randi” helyszíne, de más alkalommal például a Cuha-völgy egyik pihenőjében állították fel mozgókonyhájukat. Béla úr elmondta, hogy minden esetben meginvitálják az arra járó gyalogos vagy kerékpáros turistákat és meg is vendégelik őket.
Hangsúlyoznám, hogy MINDEN ESETBEN! Teszik ezt önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül, fizetségként maximum egy köszönöm-öt fogadnak el!
Ritka nagyszerű emberekkel hozott össze jósorsom és bevallom, életre szóló élménnyel lettem gazdagabb. Ezúton is köszönöm kedvességüket, barátságukat és a sok-sok finomságot, amivel megkínáltak.
Jól figyeljetek hát kedves Bakonyban túrázók, mert ha a fenti képen látható úriembert látjátok utatok közben valamelyik erdei pihenőben serénykedni, bizton számíthattok arra, hogy mennyei lakomában lesz részetek és veletek is megesik a csoda.
Mert a legszerencsésebbekkel az életben egyszer megesik.
Velem megesett!
Kollát Gyula (felsofokon.hu)
0 Megjegyzések