Időt kérek – július 7-én délután, az MR1 Kossuth Rádióban, ahol, a családellátó szolgálatról folytatott beszélgetést figyelve, egy olyan mondat üti meg a fülemet, mely igencsak elgondolkodtat.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek azok az élelmiszerek, melyekről nem tudjuk, pontosan honnan származnak – az EU-ból, vagy ki tudja, hogy honnan –, multinacionális érdekeket szolgálva, ellenőrizetlen minőség-ellenőrzés után (azaz: kamu ellenőrzésekkel álcázva) kerülnek a polcokra, olcsón, hogy jó sokan megvegyék és megegyék, utána betegedjenek meg, és pusztuljon a szegénye.
Nemzetbiztonsági kockázat, mert jelentősen csökkenti az életesélyeket, és bár a példánk túlzó és sarkított, olyan ez, mintha külföldről (amolyan globalo-liberális módon) mérgeznék a nemzetet: lassú, de mégis tömegpusztító fegyverként kevernék bele az ételbe Európa(?), a művelt(?) Nyugat(?) romlott moslékát. S lehet, hogy a gyógyszeripar is részese ennek a mérgezéses játéknak, én nem tudom, mert a rákosító, olcsó, külföldi kaja által okozott betegségeket gyógyítani kell, a gyógyszerek egy része meg tovább mérgez, extraprofitot termelve.
Gyógyítanánk magunkat legalább a magyar mézzel, ha a magyar méz egy része is nem kínai lenne, amit megint nem a magyar termelők címkéznek át; s ha már a címkéknél tartunk: az apró betűk és betű-nélküliségek könnyen lenyeletik velünk az olcsó mézesmadzagot. Arról beszéltek a műsorban, hogy a vásárló minőség-ellenőrzése volna a leghatékonyabb: egyszerűen a polcon kellene hagyni a szemetet.
Ámde a tudatossághoz nem elég a nemzeti öntudat, egzisztencia-érzés is kell; mert úgy van, hogy az ország elszegényítése maga a nemzetbiztonsági kockázat!
Vitéz Ferenc (Ph D.)