A nemzetközi jog korlátozza a háborús eszközöket és módszereket. Ezek a korlátozások a különböző típusú fegyverek használatára, illetve azoknak a módjára, és a fegyveres konfliktusok összes szereplőjének általános magatartására vonatkoznak. A különbségtétel elve megköveteli, hogy minden fegyveres konfliktus esetén különbséget tegyenek a kombattánsok, a katonai célok és a polgári személyek, tárgyak között; az elv szerint kizárólag a törvényben megfogalmazott célokat, objektumokat lehet megtámadni.
Módszerek és eszközök
A következő jogszabályok korlátozzák a fegyverek használatát és annak módszereit:
1925. évi június 17-i genfi jegyzőkönyv (fojtó, mérges és egyéb hasonló gázok, bakteriológiai harci eszközök használatának tilalmáról)
1971. évi december 10-i ENSZ egyezmény 1.cikke (bakteriológiai/biológiai és toxin-fegyverek használatának tilalmáról)
1985. évi október 15-i genfi egyezményhez csatolt
I. Jegyzőkönyvben meghatározott röntgensugárral ki nem mutatható repesszel sérülést okozó fegyverek betiltása
II. Módosított jegyzőkönyv 2. cikkének 1-5. pontjában meghatározott aknák, távtelepítésű aknák, gyalogság elleni aknák, meglepő aknák és más hasonló eszközök betiltása
III. Jegyzőkönyv 2. cikkének 1. pontjában meghatározott gyújtófegyver betiltása
IV. Jegyzőkönyv 1. cikkében meghatározott vakító lézerfegyverek használatának tilalma
1993. évi január 13-i párizsi egyezmény II. cikkének 1. és 7. pontjában meghatározott vegyifegyver és vegyi kényszerítő eszközök használatának tilalma
1997. évi szeptember 18-i oslói egyezmény 2. cikkének 1. pontjában meghatározott gyalogsági aknákról szóló jogszabály
1997. évi ottawai egyezmény (a gyalogsági aknák tilalmáról)
1980-as ENSZ egyezmény 2003-as jegyzőkönyve (a háborús robbanóanyag-maradványokról)
2008-as dublini egyezmény (a kazettás bombák használatának tilalmáról)
A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) nagyban részt vett ezeknek a jogszabályoknak a kidolgozásában.
Általánosságban a nemzetközi humanitárius jog tiltja a felesleges sérülést és a szükségtelen szenvedést okozó magatartásokat.
A Nemzetközi Vöröskereszt a közeljövőben készül olyan jogszabálytervezetek benyújtására, amelyek egyes kézi lőfegyverek használatának korlátozását vezetnék be (ez főleg a szegényebb, közép-afrikai térséget érintené leginkább).
A nemzetközi humanitárius jog szabályozza a más módszerekkel és eszközökkel folytatott fegyveres konfliktusok lefolytatását is. Továbbá szólnak nemzetközi hatályú jogszabályok a zászlók azonosításával való visszaélésről, illetve külön a zsoldosokról. A nemzetközi humanitárius jog kimondja, hogy tilos totális megsemmisítésre vonatkozó katonai parancsot elrendelni.
Speciális jogszabályok szólnak a demilitarizált övezetekről és a nem védett területekről.
A megkülönböztetés elve
A nemzetközi fegyveres konfliktusokban a kombattánsoknak joguk van közvetlenül részt venni a hadviselésben – más szóval azok a háborús cselekmények legitimek, amelyekkel a katonai cél a lehető leghatékonyabb módon (a jogszabályokat betartva) elérhető. A megkülönböztetés elve azonban megköveteli, hogy az ilyen háborús cselekményeket ellenséges harcosok ellen és a katonai célkitűzés felé kell irányítani úgy, hogy közben megakadályozzák a szükségtelen és túlzott kárt a polgári lakosság számára.
A megkülönböztetés elve konkrétan meghatározza azokat a személyeket és objektumokat, amelyek legálisan támadhatóak. Azok a személyek, akik nem tagjai fegyveres erőknek, nem támadhatóak. A fegyveres erők tagjai között is vannak olyan személyek, akik nem lehetnek katonai célpont alanyai; ilyenek például az egészségügyi személyzet tagja illetve a lelkész. Kivétel ebben az esetben csak akkor van, amikor egy civil részt vesz az ellenségeskedésben – ilyenkor a civil személy támadható, de csak addig, amíg közvetlenül, aktívan részt vesz az ellenséges erők tevékenységében.
Az objektumok meghatározásánál különböző szempontokat kell figyelembe venni arra az esetre, hogy lehetnek-e katonai célpontok, vagy sem: az objektum helyéből, jellegéből, céljából adódóan megállapítható, hogy hozzájárulhat-e az ellenséges fegyveres erők taktikai előnyben való részesítésében. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy veszélyes lehet-e más katonai cél semlegesítésére; katonai erők részleges, vagy teljes megsemmisítésére; illetve a polgári lakosságra. Ilyen esetben meg kell adni egy konkrét katonai előnyt – ezáltal támadhatóvá válik. Minden más objektum, amely nem tartozik semmilyen katonai célhoz, az polgári objektum és nem támadható.
A nemzetközi humanitárius jogban számos olyan szabályozás van a megkülönböztetés elvének biztosítására, amellyel védelmet tudnak szolgáltatni a polgári lakosság és objektumok számára. Például a megkülönböztetés elvéről szóló jogszabályban megfogalmazzák, hogy nemzetközi fegyveres konfliktusban a kombattánsoknak megkülönböztető jelzéssel kell jelezniük harcos mivoltjukat, hogy könnyebben el lehessen őket különíteni a polgári lakosságtól. Általában ezt egyenruhával teszik, míg részt vesznek egy támadásban, vagy egy katonai műveletet előkészítő támadásban.
Ezen kívül a nemzetközi humanitárius jog tiltja a válogatás nélküli támadásokat, illetve meghatározza az arányosság elvét, mely kimondja, hogy az úgynevezett „járulékos veszteség” a civil életben/tulajdonban nem lehet túlzott mértékű. Végrehajtásának érdekében különleges óvintézkedéseket is kell tennie az összes félnek.
Végül ezen jogszabályok előírják bizonyos tárgyak, többek között kulturális objektumok és istentiszteleti helyek (például történelmi műemlékek), a polgári lakosság számára nélkülözhetetlen intézmények (mezőgazdasági területek, élelmiszerek/áruk előállítására szolgáló intézmények, ivóvíz létesítmények), valamint építési munkálatokhoz szükséges berendezések, veszélyes energiaforrások (gátak, töktések és nukleáris elektromos ellátó erőművek) különleges védelmét. Tilos olyan fegyveres támadást indítani, amellyek súlyos és hosszú távú környezeti károsodást okozhatnak, mivel veszélyeztetik a polgári lakosság egészségét és túlélési lehetőségeit.
Módszerek és eszközök
A következő jogszabályok korlátozzák a fegyverek használatát és annak módszereit:
1925. évi június 17-i genfi jegyzőkönyv (fojtó, mérges és egyéb hasonló gázok, bakteriológiai harci eszközök használatának tilalmáról)
1971. évi december 10-i ENSZ egyezmény 1.cikke (bakteriológiai/biológiai és toxin-fegyverek használatának tilalmáról)
1985. évi október 15-i genfi egyezményhez csatolt
I. Jegyzőkönyvben meghatározott röntgensugárral ki nem mutatható repesszel sérülést okozó fegyverek betiltása
II. Módosított jegyzőkönyv 2. cikkének 1-5. pontjában meghatározott aknák, távtelepítésű aknák, gyalogság elleni aknák, meglepő aknák és más hasonló eszközök betiltása
III. Jegyzőkönyv 2. cikkének 1. pontjában meghatározott gyújtófegyver betiltása
IV. Jegyzőkönyv 1. cikkében meghatározott vakító lézerfegyverek használatának tilalma
1993. évi január 13-i párizsi egyezmény II. cikkének 1. és 7. pontjában meghatározott vegyifegyver és vegyi kényszerítő eszközök használatának tilalma
1997. évi szeptember 18-i oslói egyezmény 2. cikkének 1. pontjában meghatározott gyalogsági aknákról szóló jogszabály
1997. évi ottawai egyezmény (a gyalogsági aknák tilalmáról)
1980-as ENSZ egyezmény 2003-as jegyzőkönyve (a háborús robbanóanyag-maradványokról)
2008-as dublini egyezmény (a kazettás bombák használatának tilalmáról)
A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) nagyban részt vett ezeknek a jogszabályoknak a kidolgozásában.
Általánosságban a nemzetközi humanitárius jog tiltja a felesleges sérülést és a szükségtelen szenvedést okozó magatartásokat.
A Nemzetközi Vöröskereszt a közeljövőben készül olyan jogszabálytervezetek benyújtására, amelyek egyes kézi lőfegyverek használatának korlátozását vezetnék be (ez főleg a szegényebb, közép-afrikai térséget érintené leginkább).
A nemzetközi humanitárius jog szabályozza a más módszerekkel és eszközökkel folytatott fegyveres konfliktusok lefolytatását is. Továbbá szólnak nemzetközi hatályú jogszabályok a zászlók azonosításával való visszaélésről, illetve külön a zsoldosokról. A nemzetközi humanitárius jog kimondja, hogy tilos totális megsemmisítésre vonatkozó katonai parancsot elrendelni.
Speciális jogszabályok szólnak a demilitarizált övezetekről és a nem védett területekről.
A megkülönböztetés elve
A nemzetközi fegyveres konfliktusokban a kombattánsoknak joguk van közvetlenül részt venni a hadviselésben – más szóval azok a háborús cselekmények legitimek, amelyekkel a katonai cél a lehető leghatékonyabb módon (a jogszabályokat betartva) elérhető. A megkülönböztetés elve azonban megköveteli, hogy az ilyen háborús cselekményeket ellenséges harcosok ellen és a katonai célkitűzés felé kell irányítani úgy, hogy közben megakadályozzák a szükségtelen és túlzott kárt a polgári lakosság számára.
A megkülönböztetés elve konkrétan meghatározza azokat a személyeket és objektumokat, amelyek legálisan támadhatóak. Azok a személyek, akik nem tagjai fegyveres erőknek, nem támadhatóak. A fegyveres erők tagjai között is vannak olyan személyek, akik nem lehetnek katonai célpont alanyai; ilyenek például az egészségügyi személyzet tagja illetve a lelkész. Kivétel ebben az esetben csak akkor van, amikor egy civil részt vesz az ellenségeskedésben – ilyenkor a civil személy támadható, de csak addig, amíg közvetlenül, aktívan részt vesz az ellenséges erők tevékenységében.
Az objektumok meghatározásánál különböző szempontokat kell figyelembe venni arra az esetre, hogy lehetnek-e katonai célpontok, vagy sem: az objektum helyéből, jellegéből, céljából adódóan megállapítható, hogy hozzájárulhat-e az ellenséges fegyveres erők taktikai előnyben való részesítésében. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy veszélyes lehet-e más katonai cél semlegesítésére; katonai erők részleges, vagy teljes megsemmisítésére; illetve a polgári lakosságra. Ilyen esetben meg kell adni egy konkrét katonai előnyt – ezáltal támadhatóvá válik. Minden más objektum, amely nem tartozik semmilyen katonai célhoz, az polgári objektum és nem támadható.
A nemzetközi humanitárius jogban számos olyan szabályozás van a megkülönböztetés elvének biztosítására, amellyel védelmet tudnak szolgáltatni a polgári lakosság és objektumok számára. Például a megkülönböztetés elvéről szóló jogszabályban megfogalmazzák, hogy nemzetközi fegyveres konfliktusban a kombattánsoknak megkülönböztető jelzéssel kell jelezniük harcos mivoltjukat, hogy könnyebben el lehessen őket különíteni a polgári lakosságtól. Általában ezt egyenruhával teszik, míg részt vesznek egy támadásban, vagy egy katonai műveletet előkészítő támadásban.
Ezen kívül a nemzetközi humanitárius jog tiltja a válogatás nélküli támadásokat, illetve meghatározza az arányosság elvét, mely kimondja, hogy az úgynevezett „járulékos veszteség” a civil életben/tulajdonban nem lehet túlzott mértékű. Végrehajtásának érdekében különleges óvintézkedéseket is kell tennie az összes félnek.
Végül ezen jogszabályok előírják bizonyos tárgyak, többek között kulturális objektumok és istentiszteleti helyek (például történelmi műemlékek), a polgári lakosság számára nélkülözhetetlen intézmények (mezőgazdasági területek, élelmiszerek/áruk előállítására szolgáló intézmények, ivóvíz létesítmények), valamint építési munkálatokhoz szükséges berendezések, veszélyes energiaforrások (gátak, töktések és nukleáris elektromos ellátó erőművek) különleges védelmét. Tilos olyan fegyveres támadást indítani, amellyek súlyos és hosszú távú környezeti károsodást okozhatnak, mivel veszélyeztetik a polgári lakosság egészségét és túlélési lehetőségeit.
0 Megjegyzések