A Hajdúsági Múzeum tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2012. augusztus 1-én (szerdán) 16.30 órára Egri Mónika illusztrátor KUTYAFITTY című kiállítása megnyitására.
Helyszín: Hajdúsági Múzeum (Hajdúböszörmény, Kossuth u. 1.)
Helyszín: Hajdúsági Múzeum (Hajdúböszörmény, Kossuth u. 1.)
"Valahol, a világ közepén élt egy lány. Azért tudom, hogy pontosan ott, mert igazából mindenhol a világ közepe van. Csak nézőpont kérdése. De kezdem az elején.
Már egészen kicsi koromban is a rajz volt mindenem. Nem is emlékszem másra, ami ennyire lekötötte volna a figyelmem, mint a vonalak húzkodása, formákba rendezése, a színek tánca a papíron. Imádtam a színes ceruzák hangját, ahogy a papírdobozban vidáman csörögtek. Évente több dobozzal is elnyűttem, és anyukám szekrényében is sorra gyűltek az oklevelek, amelyeket különböző versenyeken kaptam.
A figuráimmal azonosultam, együtt éreztem velük, soha nem rajzoltam havas tájra bikinis macit, mert megfázhat, és mindig befejeztem a rajzokat, minden végtag, szem, orr, fül és kalap- kabát helyére került, mielőtt becsuktam volna a rajzfüzetet.
Adta volna magát, hogy rajzos pályán induljak el, de valahogy mégsem úgy alakult. Textilipari technikumba mentem, de mire elvégeztem volna, megszűnt a hazai textilipar. Nem mintha annyira vágytam volna egy textilgyárba, de homályos emlékeimben felrémlik, hogy különböző, színes anyagokat akartam tervezni, vidám mintákkal. Ehhez képest a valóság nem kecsegtetett ilyen eszményi lehetőségekkel.
Elvégeztem egy animációsfilm-készítő tanfolyamot a Pannónia Stúdió keretein belül, majd egyszer csak a Pumukli kalandjaiban találtam magam. Fázisrajzolóként kezdtem, de akkoriban még lehetőségem volt jobban belenézni a filmkészítés világába, így volt, hogy a natúr filmet kockáztam ki, ami ahhoz kellett, hogy a rajzolt figurákat a háttérhez tudják illeszteni.
Jó pár évet húztam le a rajzfilmiparban, számos filmben dolgoztam kulcs-fázisosként, pl a Mr Bean-ben, vagy a Pettson & Findusban, animáltam egy kisfilmben is, és a rajzfilmnek köszönhetően elutazhattam a világ másik végébe, Kínába is. De a rajzfilm igazából egy hatalmas csapatmunka, ahol az ember elvesztheti benne önmagát. Mintha egy hatalmas gépezet egyik nagyon apró, szinte láthatatlan darabkája lenne. Ugyan fontos, de nem pótolhatatlan.
Amikor a hazai 2D-s rajzfilmgyártás halálközeli állapotba került, nekem is muszáj volt egy másik utat keresnem.
Egy véletlen folytán találtam egy apróhirdetésre, amelyben illusztrátort kerestek. Nem volt szakmai megkötés, csak próbarajzra volt szükség. Beküldtem egyet, és a rengeteg pályázó közül én nyertem.
Már egészen kicsi koromban is a rajz volt mindenem. Nem is emlékszem másra, ami ennyire lekötötte volna a figyelmem, mint a vonalak húzkodása, formákba rendezése, a színek tánca a papíron. Imádtam a színes ceruzák hangját, ahogy a papírdobozban vidáman csörögtek. Évente több dobozzal is elnyűttem, és anyukám szekrényében is sorra gyűltek az oklevelek, amelyeket különböző versenyeken kaptam.
A figuráimmal azonosultam, együtt éreztem velük, soha nem rajzoltam havas tájra bikinis macit, mert megfázhat, és mindig befejeztem a rajzokat, minden végtag, szem, orr, fül és kalap- kabát helyére került, mielőtt becsuktam volna a rajzfüzetet.
Adta volna magát, hogy rajzos pályán induljak el, de valahogy mégsem úgy alakult. Textilipari technikumba mentem, de mire elvégeztem volna, megszűnt a hazai textilipar. Nem mintha annyira vágytam volna egy textilgyárba, de homályos emlékeimben felrémlik, hogy különböző, színes anyagokat akartam tervezni, vidám mintákkal. Ehhez képest a valóság nem kecsegtetett ilyen eszményi lehetőségekkel.
Elvégeztem egy animációsfilm-készítő tanfolyamot a Pannónia Stúdió keretein belül, majd egyszer csak a Pumukli kalandjaiban találtam magam. Fázisrajzolóként kezdtem, de akkoriban még lehetőségem volt jobban belenézni a filmkészítés világába, így volt, hogy a natúr filmet kockáztam ki, ami ahhoz kellett, hogy a rajzolt figurákat a háttérhez tudják illeszteni.
Jó pár évet húztam le a rajzfilmiparban, számos filmben dolgoztam kulcs-fázisosként, pl a Mr Bean-ben, vagy a Pettson & Findusban, animáltam egy kisfilmben is, és a rajzfilmnek köszönhetően elutazhattam a világ másik végébe, Kínába is. De a rajzfilm igazából egy hatalmas csapatmunka, ahol az ember elvesztheti benne önmagát. Mintha egy hatalmas gépezet egyik nagyon apró, szinte láthatatlan darabkája lenne. Ugyan fontos, de nem pótolhatatlan.
Amikor a hazai 2D-s rajzfilmgyártás halálközeli állapotba került, nekem is muszáj volt egy másik utat keresnem.
Egy véletlen folytán találtam egy apróhirdetésre, amelyben illusztrátort kerestek. Nem volt szakmai megkötés, csak próbarajzra volt szükség. Beküldtem egyet, és a rengeteg pályázó közül én nyertem.
Hát így terelt a Sors egy másik szalagra, észre sem vettem és már egy könyvet illusztráltam.
Ez volt az Olivér a Föld körül. Ez egy lapozgatós könyvecske, vastag kartonra nyomva. 6 rész készült el belőle, de sajnos csak három került eddig kiadásra. A történetben Olivér a világ számos pontjára eljutva bemutatja nekünk az adott város nevezetességeit.
Aztán jött a Röpke, egy lombtündér igaz története, amelynek főszereplője egy kedves lombtündér, aki egy angyal segítségével próbálja meg visszaszerezni rosszalkodás közben letört szárnyát, és e küldetés közben barátokra is talál.
A második részben, A lombpalota megmentésében újabb barátokkal, tündéri segítőtársakkal próbálja megmenteni az erdőt. Ez a két mese nem csak egy sima tündéres történet, mert a rengeteg tanulság mellett megjelenik benne a környezetvédelem és az ezotéria is, ami manapság gyermekkönyvekben még nem igazán jellemző.
Ezeket a könyveket még akrillal festettem, de közben szerettem volna kipróbálni az akvarellfestést is.
Magát az illusztrálást vagy a festést soha nem tanultam, mindent autodidakta módon sajátítottam el. Különböző oldalakat bújtam, nagy illusztrátorok munkáit tanulmányoztam, és próbáltam mindig valami újat, valami érdekeset belevinni a rajzaimba.
Egy következő pályázatra már akvarellel készült képeket küldtem, és meg is nyertem vele a lehetőséget, hogy Lőrincz L. Laci bácsi: Utazz velünk tevekaravánnal című könyvét, majd a második részt is, a Nagyszakállú kecskeapót illusztráljam. Roppant megtisztelő feladat volt ez számomra.
Mindkét rész egy-egy utazás egy távoli világba, Mongóliába, ahová két mongol kisfiú, Bimba és Dordzsi kalauzol el minket. Ez a mese azért is volt különleges számomra, mert nem rugaszkodhattam el teljesen a valóságtól, rengeteg utánjárást igényelt, hiszen előtte semmit nem tudtam a mongolok életéről. Így egy kis időre virtuálisan bevackoltam magam a mongolok közé, és belelestem a hétköznapjaikba.
Az eredmény szerintem egy nagyon igényes kiadás lett, és külön örömként még egy telefonbeszélgetést is bezsebelhettem Laci bácsival, aki már gyermekkoromban is egyik kedvenc íróm volt.
Ez volt az Olivér a Föld körül. Ez egy lapozgatós könyvecske, vastag kartonra nyomva. 6 rész készült el belőle, de sajnos csak három került eddig kiadásra. A történetben Olivér a világ számos pontjára eljutva bemutatja nekünk az adott város nevezetességeit.
Aztán jött a Röpke, egy lombtündér igaz története, amelynek főszereplője egy kedves lombtündér, aki egy angyal segítségével próbálja meg visszaszerezni rosszalkodás közben letört szárnyát, és e küldetés közben barátokra is talál.
A második részben, A lombpalota megmentésében újabb barátokkal, tündéri segítőtársakkal próbálja megmenteni az erdőt. Ez a két mese nem csak egy sima tündéres történet, mert a rengeteg tanulság mellett megjelenik benne a környezetvédelem és az ezotéria is, ami manapság gyermekkönyvekben még nem igazán jellemző.
Ezeket a könyveket még akrillal festettem, de közben szerettem volna kipróbálni az akvarellfestést is.
Magát az illusztrálást vagy a festést soha nem tanultam, mindent autodidakta módon sajátítottam el. Különböző oldalakat bújtam, nagy illusztrátorok munkáit tanulmányoztam, és próbáltam mindig valami újat, valami érdekeset belevinni a rajzaimba.
Egy következő pályázatra már akvarellel készült képeket küldtem, és meg is nyertem vele a lehetőséget, hogy Lőrincz L. Laci bácsi: Utazz velünk tevekaravánnal című könyvét, majd a második részt is, a Nagyszakállú kecskeapót illusztráljam. Roppant megtisztelő feladat volt ez számomra.
Mindkét rész egy-egy utazás egy távoli világba, Mongóliába, ahová két mongol kisfiú, Bimba és Dordzsi kalauzol el minket. Ez a mese azért is volt különleges számomra, mert nem rugaszkodhattam el teljesen a valóságtól, rengeteg utánjárást igényelt, hiszen előtte semmit nem tudtam a mongolok életéről. Így egy kis időre virtuálisan bevackoltam magam a mongolok közé, és belelestem a hétköznapjaikba.
Az eredmény szerintem egy nagyon igényes kiadás lett, és külön örömként még egy telefonbeszélgetést is bezsebelhettem Laci bácsival, aki már gyermekkoromban is egyik kedvenc íróm volt.
Közben végzetes, soha el nem múló kapcsolatba kerültem az akvarellfestéssel. Könnyed, légies, ugyanakkor van benne egy kis kiszámíthatatlansági faktor, némi női rafinéria. Mindig változó, meglepő, hajlékony, alakítható, ugyanakkor ha bátran nyúlsz hozzá, lenyűgöző hatásokat tudsz vele elérni.
Mindeközben folyton azon járt az agyam, hogy szeretnék egy saját könyvet is, valamikor…
El is kezdtem írni egy verses mesét, amelynek főszereplőjét két saját ebemről mintáztam, és reményeim szerint vicces is lesz, érdekes is, és még szép is. Bufi egy kicsit butuska labrador, Mylo pedig egy ravasz foxterrier, aki egy kicsit kifordítva látja a világot, és természetesen mindenre tud magyarázatot, úgy, hogy még a Googlet sem kell elővennie. Kár, hogy a válaszok a kérdésekre nem mindig olyan egyértelműek, mint azt egy buksifejű foxi gondolná, de azért a történet végére tanulni vágyó labradorunk mindenre választ kap.
Jelenleg a Bufi és Mylo – Mylo szerint a világ félkész állapotban van, és ahhoz, hogy kiadhassam, szponzorokat kell találnom, ami ebben a mostani, kusza világban, ismeretlen alkotóként roppant nehéz, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat.
El is kezdtem írni egy verses mesét, amelynek főszereplőjét két saját ebemről mintáztam, és reményeim szerint vicces is lesz, érdekes is, és még szép is. Bufi egy kicsit butuska labrador, Mylo pedig egy ravasz foxterrier, aki egy kicsit kifordítva látja a világot, és természetesen mindenre tud magyarázatot, úgy, hogy még a Googlet sem kell elővennie. Kár, hogy a válaszok a kérdésekre nem mindig olyan egyértelműek, mint azt egy buksifejű foxi gondolná, de azért a történet végére tanulni vágyó labradorunk mindenre választ kap.
Jelenleg a Bufi és Mylo – Mylo szerint a világ félkész állapotban van, és ahhoz, hogy kiadhassam, szponzorokat kell találnom, ami ebben a mostani, kusza világban, ismeretlen alkotóként roppant nehéz, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat.
A Bufi és Mylo- egy újabb állomásként fejlődésem történetében- már számítógéppel készül. Találtam egy festőprogramot, mely rengeteg lehetőséget rejt magában, és most azon vagyok, hogy minél többet megismerjek ezekből. Olykor megnézem a program fórumoldalát, és döbbenten látom, hányan hányféleképpen tudjuk használni ugyanazt az alkalmazást.
Másokat tanulmányozni egyébként sem hátrányos, persze ilyenkor óhatatlanul átveszünk bizonyos elemeket tőlük, de én folyamatosan kontrollálom magam, hogy ne kezdjek el utánozni másokat, hanem a technikák és a különböző látásmódok elsajátításával saját stílusomat csiszolgassam.
Másokat tanulmányozni egyébként sem hátrányos, persze ilyenkor óhatatlanul átveszünk bizonyos elemeket tőlük, de én folyamatosan kontrollálom magam, hogy ne kezdjek el utánozni másokat, hanem a technikák és a különböző látásmódok elsajátításával saját stílusomat csiszolgassam.
Készítettem egy illusztrációs oldalt a Facebookon, amelyen időről időre megosztom az elkészült rajzokat.
Ezek közt vannak lazábbak, viccesebbek, mint pl a Fogadalomkártyák, ami egy végtelenségig írható-rajzolható sorozat, hiszen kinek nincsenek fogadalmai?, (amiket aztán szinte sosem tart be) ...és természetesen időnként felkerülnek régebbi alkotások is a változatosság kedvéért.
Ezek közt vannak lazábbak, viccesebbek, mint pl a Fogadalomkártyák, ami egy végtelenségig írható-rajzolható sorozat, hiszen kinek nincsenek fogadalmai?, (amiket aztán szinte sosem tart be) ...és természetesen időnként felkerülnek régebbi alkotások is a változatosság kedvéért.
Szerencsére igen pozitív visszajelzéseket kapok, amelyek mindig friss energiával töltenek fel.
Úgy kezdtem ezt a kis bemutatkozást, hogy valahol a világ közepén élt egy lány…Ez a lány mostanra felnőtt, de a rajzok mind máig élete központi szerepét foglalják el.
Nincs nap, hogy ne rajzolnék valamit, van, hogy a figurák szinte önmaguktól születnek meg, én csak mintegy közvetítő csatorna vagyok a rajzolt és a valódi világ között.
És hogy jól közvetítek-e, azt nem tudom, de mindenki eldöntheti, hogy kedveli-e ezt a fajta mesevilágot, ami tőlem-általam érkezik, ha ellátogat az oldalamra, és körülnéz a rajzok között."
Úgy kezdtem ezt a kis bemutatkozást, hogy valahol a világ közepén élt egy lány…Ez a lány mostanra felnőtt, de a rajzok mind máig élete központi szerepét foglalják el.
Nincs nap, hogy ne rajzolnék valamit, van, hogy a figurák szinte önmaguktól születnek meg, én csak mintegy közvetítő csatorna vagyok a rajzolt és a valódi világ között.
És hogy jól közvetítek-e, azt nem tudom, de mindenki eldöntheti, hogy kedveli-e ezt a fajta mesevilágot, ami tőlem-általam érkezik, ha ellátogat az oldalamra, és körülnéz a rajzok között."
0 Megjegyzések