Ennyi év távlatából is keressük az okokat, de felesleges. Az Aranycsapat világbajnoki ezüstérme 58 év után is gyászos hangulatot hoz a magyar futballtársadalomban. 


www.licium.hu - Minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottja, az Aranycsapat, végigverte a világot. A Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor összeállítású gárda, az 50-es évektől kezdték el együtt kergetni a labdát és kis hazánk számára halmozni a sikereket. A négy éves sikerkorszakot három meghatározó mérkőzés tagolja részekre.


Az első kiemelkedő teljesítményt 1952-ben, a helsinkii olimpián nyújtották, amikor a döntőben Puskás állhatott fel a dobogó tetejére a magyar himnuszt hallva: aranyérmesek lettünk az ötkarikás játékokon.


1953. november 25-én a londoni Wembley Stadionban 105 ezer néző előtt vertük meg az addig 90 éve, otthonában veretlen angol válogatottat. Az „Évszázad Mérkőzése” néven elhíresült csata 6-3-mal végződött, ami sokak szerint felemelte az akkori magyar labdarúgást a legmagasabb szintekre.


Az 1954-es svájci világbajnokságra csapatunk a legesélyesebb gárdaként érkezett, rettegett volt világszerte. Rangjához méltóan kezdte a csoportmérkőzéseket Sebes Gusztáv csapata: először Dél-Koreát győztük le 9-0-ra, majd az NSZK válogatottját, későbbi döntős ellenfelünkön léptünk tovább 8-3-as diadallal. Ezen az összecsapáson súlyos sérülést szenvedett a csapatkapitány, Puskás Ferenc, mégis vette a következő akadályokat a nemzeti tizenegy. Először az agresszív braziloknak, majd a címvédő Uruguay fiainak mutattuk meg, hogy van keresnivalónk a pályán. Nehezen, de mindkét csapatot magunk mögé állítva masíroztunk a döntőbe.


A finálét 1954. július 4-én rendezték meg. A két csapat kénytelen volt szakadó esőben elkezdeni a játékot, amihez mi nem voltunk hozzászokva. Mégis hamar megnyugtató előnyhöz jutottunk Puskás és Czibor révén. Mivel korábban már legyőztük őket 8-3-ra, valószínű, hogy csapatunk tagjai kényelmesen hátradőlve képzelték el a hátralévő perceket. Sajnos, ez már nem az a meccs volt… A nyugat-német válogatott hamar kiegyenlített, és a meccs végén a győzelmet jelentő harmadik gólt is megszerezte. Puskás hiába lőtte be az egyenlítő találatot a meccs végén, a partjelző beintette a lesállást, ami egy téves döntés volt. Úgy lengette a zászlaját, mint aki a majálison van. Később a németek is beismerték, hogy szabályos gólt vettek el a magyaroktól. Majd fél évszázaddal később derült ki, hogy az ellenfél tagjai teljesítményfokozót, metamfetamint kaptak a csapat orvosától, ami ebben az időben még nem volt tiltott szer. Sajnos…


Tehát a világ legjobbjának tartott válogatottunk nem tudta rangjához méltóan befejezni a világbajnokságot. Hazánkban gyász és felháborodás követte az ezüstérmet. Számunkra egy korszak befejeződött, míg a németek futballjában új fejezet vette kezdetét a „berni csoda” 90 perce miatt. Számukra az aranyérem a nemzettudat megerősödését segítette elő, és talán visszaadta a világháborús sérelmek miatt szégyenkező nép önbecsületének egy részét.


Mégis, az Aranycsapatot, az elvesztett berni döntő dacára, futball szakértők, a közvélemény és kortársak a legjobb csapatként emlegetik és tisztelik a mai napig. 
Szénási László