Az anyag

Két középkorú tanítónő beszélget. A magánélet után – pedagógusbetegség  - az iskolára, majd a tanítványokra fordul a szó. Már nálunk is hígul a gyerekanyag - mondja egyikük, egy elismerten elit iskolában tanító, mire a másik, a közeli kisvárosban okító így kontráz: A mi gyermekanyagunk meg egyre „színesebb”!

Ez már több mint kettő!

Használata burjánzik mint a gyom, ragad mint a nyavalya, s már észre sem vesszük, írjuk, olvassuk, mondjuk, hallgatjuk nap mint nap, például: az állomáson (Kettő darab menettértit kérek…), egy jelentésben (Kettőezer-ötben ünnepeltük Csokonai halálának kettőszázadik évfordulóját.), programajánlóban (Kettőezer-tizenkettő évben…), vizsgán (Krisztus harminckettő éves korában…), s sugározza egy rádió „a szavak erejével” (Legközelebb tizenkettő órakor mondunk híreket).

Már a postáskisasszony is kiigazít, merthogy szerinte a blankettára így kell írni: 2210.-, azaz Kettőezer-kettőszáztíz forint, nehogy valaki hétnek vagy négynek olvassa azt a fránya kettest!

Pedig a kettő csak a szó végén 'kettő' - magában vagy toldalékolva -, szószerkezetben, szóösszetételben a ,két’ hangalak használata helyes és magyaros.

Közbeszélők, írástudók! Jussunk már egyről a kettőre, s így használjuk!