2012. június 6. szerdán 17 órától a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban (Miskolc, Görgey utca 11.)
2012. június 12. kedden 18 órától a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban (Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1.)
2012. június 13. szerdán 18 órától az Írószövetségben (1062 Budapest, Bajza utca 18.)
A szerző 2012. június 9-én szombaton dedikál a budapesti Vörösmarty téren, 11 órától a Könyvtárellátó, 14 órától a Ráció Kiadó standján.
2012. június 12. kedden 18 órától a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban (Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1.)
2012. június 13. szerdán 18 órától az Írószövetségben (1062 Budapest, Bajza utca 18.)
A szerző 2012. június 9-én szombaton dedikál a budapesti Vörösmarty téren, 11 órától a Könyvtárellátó, 14 órától a Ráció Kiadó standján.
A Szubjektív ikonosztáz című, 376 oldalas kötet a szerző legújabb művészeti írásait, elméleti szövegeit, valamint a fotó- és képzőművészettel kapcsolatos olvasmányos esszéit tartalmazza.
Részletek Gulyás Gábornak, a Műcsarnok igazgatójának előszavából:
„L. Simon László a kortárs magyar képzőművészet határvidékein is otthonosan csatangoló alkotók és az avantgárd szellemiségét szolid magától értetődöttséggel újrateremtő, konok, autonóm művészek ihletett értelmezője. Esszéket ír, a műfaj Cs. Szabó László szerinti klasszikus értelmében a »líra, a széppróza és a tudomány közös forgókorongján« formázva a művészetről szóló gondolatait, de a könyv, amit az olvasó a kezében tart, úgy is értelmezhető, mint egy művészeti napló. Bárhol felüthetjük, bárhol bekapcsolódhatunk: néhány mondat után magával ragad a stílus, a következetes, meggyőző érvelés, amellyel jólesik egyetérteni. A szerző erős szálakkal kapcsolódik a magyar avantgárd szellemiségéhez, de ez a kötődés kizárólag művészeti érdekeltségű: az avantgárd elméletek elvontságának és dogmatikusságának nyoma sincs az írásaiban. […] A művek elemzésekor L. Simon soha nem mulasztja el a kontextus megjelenítését: amit a képzőművészetről ír, az nem ritkán, tágabb értelemben a társadalom egészére is tartozik. […] S mindig bejön egy-egy személyes vonatkozású emlék, ami a privát élmény erejével hitelesíti a társadalmi mondandót. Ettől is naplószerűen hiteles ez a könyv: a kitárulkozó szerző megkapó őszintesége bensőségessé teszi a tárgyalt művészeti teljesítményeket. […] Ellentmondásnak tetszhet, hogy a régi világ radikális felfordítására törő avantgárd szellemi örököseként valaki a hagyomány megtartó erejére számítson, de a legkevésbé sem az, ha a kassáki elvszerűségből indulunk ki, ahogyan azt L. Simon László teszi. »Az új művészet pedig egyszerű, mint a gyermek jósága« – idézi a szerző a magyar avantgárd programalkotó nagymesterét, s ez az intenció, vagyis hogy az esztétikai hitelesség messze nem csak formai kérdés, fellelhető L. Simon választásaiban is. […]
Sokféle műalkotásról olvashatunk ebben a könyvben. Ez a sokféleség mindenekelőtt annak a kifinomult esztétikai igényességnek, minőségérzéknek az eredménye, amellyel L. Simon a művészethez közelít. Ezekből a választásokból egy nagyon sajátos, erőteljesen szubjektív színezetű ikonosztáz szerveződik […], de az így felépülő roppant művészetfalnak masszív az alapja. Kiérlelt világnézet és kritikus szellem.”
L. Simon László (1972) József Attila-díjas író, szerkesztő, kultúrpolitikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára, 2010-től országgyűlési képviselő. Legutóbbi, Személyes történelem című esszékötete 2011-ben jelent meg a Ráció Kiadó gondozásában.
Részletek Gulyás Gábornak, a Műcsarnok igazgatójának előszavából:
„L. Simon László a kortárs magyar képzőművészet határvidékein is otthonosan csatangoló alkotók és az avantgárd szellemiségét szolid magától értetődöttséggel újrateremtő, konok, autonóm művészek ihletett értelmezője. Esszéket ír, a műfaj Cs. Szabó László szerinti klasszikus értelmében a »líra, a széppróza és a tudomány közös forgókorongján« formázva a művészetről szóló gondolatait, de a könyv, amit az olvasó a kezében tart, úgy is értelmezhető, mint egy művészeti napló. Bárhol felüthetjük, bárhol bekapcsolódhatunk: néhány mondat után magával ragad a stílus, a következetes, meggyőző érvelés, amellyel jólesik egyetérteni. A szerző erős szálakkal kapcsolódik a magyar avantgárd szellemiségéhez, de ez a kötődés kizárólag művészeti érdekeltségű: az avantgárd elméletek elvontságának és dogmatikusságának nyoma sincs az írásaiban. […] A művek elemzésekor L. Simon soha nem mulasztja el a kontextus megjelenítését: amit a képzőművészetről ír, az nem ritkán, tágabb értelemben a társadalom egészére is tartozik. […] S mindig bejön egy-egy személyes vonatkozású emlék, ami a privát élmény erejével hitelesíti a társadalmi mondandót. Ettől is naplószerűen hiteles ez a könyv: a kitárulkozó szerző megkapó őszintesége bensőségessé teszi a tárgyalt művészeti teljesítményeket. […] Ellentmondásnak tetszhet, hogy a régi világ radikális felfordítására törő avantgárd szellemi örököseként valaki a hagyomány megtartó erejére számítson, de a legkevésbé sem az, ha a kassáki elvszerűségből indulunk ki, ahogyan azt L. Simon László teszi. »Az új művészet pedig egyszerű, mint a gyermek jósága« – idézi a szerző a magyar avantgárd programalkotó nagymesterét, s ez az intenció, vagyis hogy az esztétikai hitelesség messze nem csak formai kérdés, fellelhető L. Simon választásaiban is. […]
Sokféle műalkotásról olvashatunk ebben a könyvben. Ez a sokféleség mindenekelőtt annak a kifinomult esztétikai igényességnek, minőségérzéknek az eredménye, amellyel L. Simon a művészethez közelít. Ezekből a választásokból egy nagyon sajátos, erőteljesen szubjektív színezetű ikonosztáz szerveződik […], de az így felépülő roppant művészetfalnak masszív az alapja. Kiérlelt világnézet és kritikus szellem.”
L. Simon László (1972) József Attila-díjas író, szerkesztő, kultúrpolitikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára, 2010-től országgyűlési képviselő. Legutóbbi, Személyes történelem című esszékötete 2011-ben jelent meg a Ráció Kiadó gondozásában.
A Szubjektív ikonosztáz című kötet megrendelhető:
www.racio.hu
www.racio.hu
0 Megjegyzések