Dsida Jenő erdélyi magyar költő (Szatmárnémeti,1907. május 17. — Kolozsvár,1938. június 7.)

Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.
Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében telik. Ő maga így vall erről: "Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban".

A háború, a trianoni döntés következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta hangulatát a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.

Sírja a házsongárdi temetőben

Dsida Jenő sírfelirata a kolozsvári, Házsongárdi temetőben lévő kriptáján.
Visszatérő témája a haláltól való félelem, a mély katolikus vallásosságából eredő versei, és szerelmes versei