Három nagyon kemény nap, reggeltől estig tartó munka, és a Gergő és az álomfogó történetének váza szinte elkészült, a végeredmény pedig hűen őrzi és tovább is viszi a regény mondanivalóját. Böszörményi Gyula álma édes álom? Nem, „csak” a valóság. – Interjú
Ritka kincs a jó könyv, főleg, ha jó színdarab készülhet belőle, a kassai Divadlo Thália színház megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel, Böszörményi Gyula azonos című ifjúsági regénye alapján színpadra állították a Gergő és az álomfogó musicalt. Az adaptáció zenéjét Lakatos Róbert, dalszövegeit pedig Müller Péter Sziámi szerezte. A musical rendezője Gál Tamás, Réti Gergőt, az átlagos budapesti srácot Csatlós Márk és Hundzsa Dávid alakítja.
A történeten nem változtattak a művészek: Gergő egy átlagos budapesti srác, aki nem vágyakozik arra, hogy elalvás után egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában. Csakhogy Gergő egyetlen különleges tulajdonsága, hogy néha túl elevenek az álmai és rendszeresen felbukkan bennük egy kölyökfarkas. Egy nap az anyja bejelenti: az egész család utazik a Révülők Találkozójára a Bagoly-bükki-völgybe. A völgyet ellepték a vajákosok, táltosok, sámánok, kuruzslók, dobolók, garabonciások, mágusok és varázslók a világ minden tájáról, hogy összegyűljenek és ünnepeljenek. Ám a Gonosz is készülődik…
Közhellyé vált már a kijelentés: a Gergő-sorozatot sokáig a magyar Harry Potterként emlegették. Mi a véleményed erről az összehasonlításról?
Egyrészt megértem, hogy a sajtónak, az újságíróknak eleinte sokkal könnyebb volt valamihez hasonlítgatnia a Gergő-könyveket, hisz így nem kellett – az akkor még teljesen ismeretlen – regényt körbemagyarázniuk. „Olyasmi, mint a Harry Potter, hisz varázslatról, csodáról, varázstudókról és különös lényekről szól, ráadásul itthon épp oly sikeres, mint az” – írták akkoriban, és ezzel az olvasók számára már „be is volt lőve”, hogy miről van szó. Másrészt viszont a két történetnek valójában fikarcnyi köze sincs egymáshoz, és ezt elsősorban nem én, hanem azok a fiatal és idősebb olvasók mondták és írták le számtalanszor, akik az évek során ezrével küldték a leveleiket. Bizonyítékként mind olvashatóak a regénysorozat hivatalos oldalán, az Alomfogo.hu-n. Ez az összehasonlítás az olvasóimat sokkal jobban zavarja, mint engem, hisz a Potter-történeteket magam is kedvelem, még ha közel sem tartom őket olyan jónak, mint pl. Philip Pullman vagy Jonathan Stroud könyveit.
A Gergő és az álomfogók nem egy rövid regény, hogyan dolgoztad át és alakult ki a színpadi változat?
Nehezen. Már évek óta küszködöm a gondolattal, s volt, hogy segítséget is kértem hozzá. Néhány évvel ezelőtt pl. Mészöly Gábor neves színházi dramaturggal és szerzővel, jó barátommal veselkedtünk neki a dolognak, de akkor valahogy tévútra mentünk, s végül hamvába holt a vállalkozás. Most azonban nagyon is „élesben” ment a dolog, mivel tavaly felkeresett két lelkes ember, Czajlik József, a kassai Thália Színház frissen kinevezett igazgatója és Gál Tamás színész-rendező, hogy felkérjenek a munkára, mondván: 2012-ben bemutató. Úgy tűnt, ez a szűk határidő inspirálóan hatott rám, s aztán mindenki másra is, aki a munkába bekapcsolódott.
Tavaly nyáron Kassáról három nagyszerű fiatal művész költözött be a tiszakécskei otthonunkba, hogy lerakjuk a darab alapjait: a már említett Gál Tomin kívül Lakatos Róbert Fonogram-díjas zeneszerző és Forgács Miklós dramaturg. Három nagyon kemény nap, reggeltől estig tartó munka, és a történet váza már állni látszott. Ennek alapján írtam meg az első változatot, amin persze később még rengeteget változtattunk, hisz végül összesen tíz változat született.
Müller Péter Sziámi, Lakatos Róbert, a fiatal, de már nem kezdő Gál Tamás és Böszörményi Gyula mennyiben hasonlít egymásra?
A nevek sorrendjében: a sokat tapasztalt, nyugodt és bölcs Bagira, a kissé ütődött, de nagyon lelkes Maugli, és a tetterőtől majd’ szétrobbanó, szeretettel csordultig teli Balu – ez a hármas jut rólunk eszembe. Péterről tudtam, hogy szereti Gergő történetét, és biztos voltam benne, hogy igazi „Sziámis” szövegeket ír majd, aminél jobbat én egy musical számára el sem tudok képzelni. Ráadásul neki sokkal komolyabb zenés-színházi tapasztalatai vannak, így mindig visszaterelt minket a helyes irányba, mikor valamerre eltébláboltunk. Gál Tamás pedig remek rendező, aki már korábban is bizonyította, hogy ért a gyerekek nyelvén (nem véletlen, hogy az idei szlovák színházi gyerekszemlén az egyik rendezése országos fődíjat nyert!). Ám ezen kívül még azt is elmondhatom róla, hogy hihetetlen szeretettel, odafigyeléssel és értőn nyúlt a történethez, így a végeredmény hűen őrzi és tovább is viszi a regény mondanivalóját.
Ritka kincs a jó könyv, főleg, ha jó színdarab készülhet belőle, a kassai Divadlo Thália színház megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel, Böszörményi Gyula azonos című ifjúsági regénye alapján színpadra állították a Gergő és az álomfogó musicalt. Az adaptáció zenéjét Lakatos Róbert, dalszövegeit pedig Müller Péter Sziámi szerezte. A musical rendezője Gál Tamás, Réti Gergőt, az átlagos budapesti srácot Csatlós Márk és Hundzsa Dávid alakítja.
A történeten nem változtattak a művészek: Gergő egy átlagos budapesti srác, aki nem vágyakozik arra, hogy elalvás után egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában. Csakhogy Gergő egyetlen különleges tulajdonsága, hogy néha túl elevenek az álmai és rendszeresen felbukkan bennük egy kölyökfarkas. Egy nap az anyja bejelenti: az egész család utazik a Révülők Találkozójára a Bagoly-bükki-völgybe. A völgyet ellepték a vajákosok, táltosok, sámánok, kuruzslók, dobolók, garabonciások, mágusok és varázslók a világ minden tájáról, hogy összegyűljenek és ünnepeljenek. Ám a Gonosz is készülődik…
Közhellyé vált már a kijelentés: a Gergő-sorozatot sokáig a magyar Harry Potterként emlegették. Mi a véleményed erről az összehasonlításról?
Egyrészt megértem, hogy a sajtónak, az újságíróknak eleinte sokkal könnyebb volt valamihez hasonlítgatnia a Gergő-könyveket, hisz így nem kellett – az akkor még teljesen ismeretlen – regényt körbemagyarázniuk. „Olyasmi, mint a Harry Potter, hisz varázslatról, csodáról, varázstudókról és különös lényekről szól, ráadásul itthon épp oly sikeres, mint az” – írták akkoriban, és ezzel az olvasók számára már „be is volt lőve”, hogy miről van szó. Másrészt viszont a két történetnek valójában fikarcnyi köze sincs egymáshoz, és ezt elsősorban nem én, hanem azok a fiatal és idősebb olvasók mondták és írták le számtalanszor, akik az évek során ezrével küldték a leveleiket. Bizonyítékként mind olvashatóak a regénysorozat hivatalos oldalán, az Alomfogo.hu-n. Ez az összehasonlítás az olvasóimat sokkal jobban zavarja, mint engem, hisz a Potter-történeteket magam is kedvelem, még ha közel sem tartom őket olyan jónak, mint pl. Philip Pullman vagy Jonathan Stroud könyveit.
A Gergő és az álomfogók nem egy rövid regény, hogyan dolgoztad át és alakult ki a színpadi változat?
Nehezen. Már évek óta küszködöm a gondolattal, s volt, hogy segítséget is kértem hozzá. Néhány évvel ezelőtt pl. Mészöly Gábor neves színházi dramaturggal és szerzővel, jó barátommal veselkedtünk neki a dolognak, de akkor valahogy tévútra mentünk, s végül hamvába holt a vállalkozás. Most azonban nagyon is „élesben” ment a dolog, mivel tavaly felkeresett két lelkes ember, Czajlik József, a kassai Thália Színház frissen kinevezett igazgatója és Gál Tamás színész-rendező, hogy felkérjenek a munkára, mondván: 2012-ben bemutató. Úgy tűnt, ez a szűk határidő inspirálóan hatott rám, s aztán mindenki másra is, aki a munkába bekapcsolódott.
Tavaly nyáron Kassáról három nagyszerű fiatal művész költözött be a tiszakécskei otthonunkba, hogy lerakjuk a darab alapjait: a már említett Gál Tomin kívül Lakatos Róbert Fonogram-díjas zeneszerző és Forgács Miklós dramaturg. Három nagyon kemény nap, reggeltől estig tartó munka, és a történet váza már állni látszott. Ennek alapján írtam meg az első változatot, amin persze később még rengeteget változtattunk, hisz végül összesen tíz változat született.
Müller Péter Sziámi, Lakatos Róbert, a fiatal, de már nem kezdő Gál Tamás és Böszörményi Gyula mennyiben hasonlít egymásra?
A nevek sorrendjében: a sokat tapasztalt, nyugodt és bölcs Bagira, a kissé ütődött, de nagyon lelkes Maugli, és a tetterőtől majd’ szétrobbanó, szeretettel csordultig teli Balu – ez a hármas jut rólunk eszembe. Péterről tudtam, hogy szereti Gergő történetét, és biztos voltam benne, hogy igazi „Sziámis” szövegeket ír majd, aminél jobbat én egy musical számára el sem tudok képzelni. Ráadásul neki sokkal komolyabb zenés-színházi tapasztalatai vannak, így mindig visszaterelt minket a helyes irányba, mikor valamerre eltébláboltunk. Gál Tamás pedig remek rendező, aki már korábban is bizonyította, hogy ért a gyerekek nyelvén (nem véletlen, hogy az idei szlovák színházi gyerekszemlén az egyik rendezése országos fődíjat nyert!). Ám ezen kívül még azt is elmondhatom róla, hogy hihetetlen szeretettel, odafigyeléssel és értőn nyúlt a történethez, így a végeredmény hűen őrzi és tovább is viszi a regény mondanivalóját.
Müller Péter Sziámival való kapcsolatod hosszú múltra vezet vissza. Mennyiben változott a személyes és a munkakapcsolatotok az eltelt idő során?
Azzal kezdődött, hogy a házibulikon folyton Kontroll Csoportot és Sziámit hallgattunk, s én sokszor mondtam a barátaimnak, hogy ezzel a fickóval, aki ilyen szövegeket ír, valószínűleg jó barátok lehetnénk, csak épp semmi remény a találkozásra. Aztán egy Vörösmarty téri koncerten kihasználtam, hogy tolószékkel közlekedve alacsonyabb és kevésbé feltűnő vagyok, s átbújtam a kordon, majd a színpad felépítménye alatt, hogy végül épp a fellépésre készülő együttes kellős-közepén bukkanjak fel. Nálam volt az akkor már megjelent első kisregényem, amit Péter kezébe nyomtam, majd visszagurultam a dühöngőbe. Fél évvel később aztán Péter rám talált abban a vidéki szociális otthonban, ahol akkoriban éltem, és enyhén szólva elhűlt a körülményeken. Azóta barátok vagyunk: neki köszönhetem az első Gergő-regény megjelenését, mivel ő talált hozzá kiadót, továbbá ő volt az esküvői tanúm is. Hosszú évek óta beszéltünk már róla, hogy egyszer együtt kéne valamit csinálnunk, s mivel én alapvetően a dalszövegeibe szerettem bele, mindig azt reméltem, hogy a közös munkánk egy musical lesz, ami most meg is valósult.
Amellett, hogy a fiúból férfivá válás története is Gergő meséje, a darab a felelősség és a kaland szeretete mellett az ősi hiedelmekre, sámánok világára is épül. A musical, mint műfaj mennyiben és miben befolyásolta a megvalósítást?
A Gergő-történet szempontjából ez nem okozott gondot, hisz maga a regény is abból a vágyból, reményből született, hogy az ősi tudást modern, a mai gyerekek számára is fogyasztható köntösbe öltöztetve adjam át. A musical műfaja épp azért univerzális és verhetetlen, mert dalban, táncban bármit el lehet mondani – ahogy annak idején a sámánok, táltosok, harsányok is dallal, tánccal hívták a szellemeket és regélték ősi történeteiket.
Ahogy mondtad, sok munka volt az átdolgozással, mint a történet atyja, hogy fogadod a szerkesztéssel, módosításokkal együtt járó munkát?
Szerkesztői munkára szükség van, de fontos, hogy a szerző és a szerkesztő között lehetőleg bizalmi viszony legyen. A feleségem szintén sokat fordít és szerkeszt, s rajta keresztül belelátok ebbe a világba.
Megdöbbentő számomra, hogy a mai szerzők mennyire el vannak ájulva maguktól. Azt hiszik, hogy minden soruk tökéletes, és hisztirohamot kapnak, ha a legegyértelműbb hibára fel merik hívni a figyelmüket. Ezzel kapcsolatban konkrét élményem is van, egy írótársam miatt. Megdöbbentő számomra, hogy a kiadók – még a jó nevűek is! – mennyire trehányak, amikor külföldi ifjúsági könyveket adnak ki: tudnék mondani olyan könyvet, ami nyersfordításban jelent meg, és gyakorlatilag olvashatatlan. De előfordul az is, hogy a jól fordított, jól szerkesztett regényt az amatőr tördelő visszarontotta, mondván, úgy jobban elfért a tükörben. Sajnos ezzel kapcsolatban is van konkrét élményem. Megdöbbentő, hogy miközben az ifjúság olvasásra nevelése, kultúrával való ellátása az, amit orrba-szájba hangoztat mindenki, a kiadók spórolásból egyetemista fordítókat kérnek munkára, bár a legtöbbjük épp csak makog angolul, és a magyar nyelv alapvető szabályait sem ismeri, nemhogy műfordító volna. És megdöbbentő, hogy az olvasókat mindez mennyire nem érdekli.
A minőségi irodalomhoz, akár fordított, akár anyanyelvi, KELL a jó szerkesztő! Kellene, de nincs rá pénz.
Ha megpróbálod elfogulatlanul, szakmai, írói és kritikusi szemmel tekinteni, milyennek látod a darabot?
Csiszolandónak, mint minden sort, amit életemben leírtam. Nincs tökéletes mű, és nincs olyan író, amelyik bármely művére azt mondhatná: no, akkor ez most készen van! Természetesen tudnék rajta változtatni, de ha arra kellett volna várni, hogy azt mondjam: kész, akkor sose került volna a könyv az olvasók és a darab a nézők elé.
Azzal kezdődött, hogy a házibulikon folyton Kontroll Csoportot és Sziámit hallgattunk, s én sokszor mondtam a barátaimnak, hogy ezzel a fickóval, aki ilyen szövegeket ír, valószínűleg jó barátok lehetnénk, csak épp semmi remény a találkozásra. Aztán egy Vörösmarty téri koncerten kihasználtam, hogy tolószékkel közlekedve alacsonyabb és kevésbé feltűnő vagyok, s átbújtam a kordon, majd a színpad felépítménye alatt, hogy végül épp a fellépésre készülő együttes kellős-közepén bukkanjak fel. Nálam volt az akkor már megjelent első kisregényem, amit Péter kezébe nyomtam, majd visszagurultam a dühöngőbe. Fél évvel később aztán Péter rám talált abban a vidéki szociális otthonban, ahol akkoriban éltem, és enyhén szólva elhűlt a körülményeken. Azóta barátok vagyunk: neki köszönhetem az első Gergő-regény megjelenését, mivel ő talált hozzá kiadót, továbbá ő volt az esküvői tanúm is. Hosszú évek óta beszéltünk már róla, hogy egyszer együtt kéne valamit csinálnunk, s mivel én alapvetően a dalszövegeibe szerettem bele, mindig azt reméltem, hogy a közös munkánk egy musical lesz, ami most meg is valósult.
Amellett, hogy a fiúból férfivá válás története is Gergő meséje, a darab a felelősség és a kaland szeretete mellett az ősi hiedelmekre, sámánok világára is épül. A musical, mint műfaj mennyiben és miben befolyásolta a megvalósítást?
A Gergő-történet szempontjából ez nem okozott gondot, hisz maga a regény is abból a vágyból, reményből született, hogy az ősi tudást modern, a mai gyerekek számára is fogyasztható köntösbe öltöztetve adjam át. A musical műfaja épp azért univerzális és verhetetlen, mert dalban, táncban bármit el lehet mondani – ahogy annak idején a sámánok, táltosok, harsányok is dallal, tánccal hívták a szellemeket és regélték ősi történeteiket.
Ahogy mondtad, sok munka volt az átdolgozással, mint a történet atyja, hogy fogadod a szerkesztéssel, módosításokkal együtt járó munkát?
Szerkesztői munkára szükség van, de fontos, hogy a szerző és a szerkesztő között lehetőleg bizalmi viszony legyen. A feleségem szintén sokat fordít és szerkeszt, s rajta keresztül belelátok ebbe a világba.
Megdöbbentő számomra, hogy a mai szerzők mennyire el vannak ájulva maguktól. Azt hiszik, hogy minden soruk tökéletes, és hisztirohamot kapnak, ha a legegyértelműbb hibára fel merik hívni a figyelmüket. Ezzel kapcsolatban konkrét élményem is van, egy írótársam miatt. Megdöbbentő számomra, hogy a kiadók – még a jó nevűek is! – mennyire trehányak, amikor külföldi ifjúsági könyveket adnak ki: tudnék mondani olyan könyvet, ami nyersfordításban jelent meg, és gyakorlatilag olvashatatlan. De előfordul az is, hogy a jól fordított, jól szerkesztett regényt az amatőr tördelő visszarontotta, mondván, úgy jobban elfért a tükörben. Sajnos ezzel kapcsolatban is van konkrét élményem. Megdöbbentő, hogy miközben az ifjúság olvasásra nevelése, kultúrával való ellátása az, amit orrba-szájba hangoztat mindenki, a kiadók spórolásból egyetemista fordítókat kérnek munkára, bár a legtöbbjük épp csak makog angolul, és a magyar nyelv alapvető szabályait sem ismeri, nemhogy műfordító volna. És megdöbbentő, hogy az olvasókat mindez mennyire nem érdekli.
A minőségi irodalomhoz, akár fordított, akár anyanyelvi, KELL a jó szerkesztő! Kellene, de nincs rá pénz.
Ha megpróbálod elfogulatlanul, szakmai, írói és kritikusi szemmel tekinteni, milyennek látod a darabot?
Csiszolandónak, mint minden sort, amit életemben leírtam. Nincs tökéletes mű, és nincs olyan író, amelyik bármely művére azt mondhatná: no, akkor ez most készen van! Természetesen tudnék rajta változtatni, de ha arra kellett volna várni, hogy azt mondjam: kész, akkor sose került volna a könyv az olvasók és a darab a nézők elé.
Önmagadról és Gergőről mit tanultál a musical munkálatai alatt?
Önmagamról azt, hogy még mindig fájdalmasan keveset tudok a színpadi munkáról, de most is rengeteget tanultam (főleg türelmet és alázatot, ami ebben a műfajban elengedhetetlen), Gergőről pedig azt, hogy a kamaszlét ma sajnos sokkal nehezebb, mint amikor a könyvet írtam.
A színdarabon egy egészen színes és akár nemzetközinek is nevezhető csapat dolgozott.
Őszintén szólva nekem fel sem tűnt, hogy nemzetközi csapat lennénk. Nyelvi nehézségek nem adódtak, a szakmát mindannyian a legjobb tudásunk szerint űzzük és a közös cél, hogy egy valóban rendkívüli dolgot hozzunk össze, mindnyájunknál elsődleges volt. Én most sem érzem úgy, hogy a darabunkat elsőként „külföldön” mutatták volna be: számomra az emberek közé húzott, mesterséges határok mindig is visszataszítóak voltak. Én nem szlovákokkal, szlovákiai magyarokkal és magyarországi magyarokkal, hanem csodálatos kollegákkal dolgoztam együtt és kész. Nem érdekelnek sem a szögesdrótos, fegyverrel őrzött, sem a politikusok által gerjesztett, gyűlölködés teremtette lelki határok.
Tervezitek útjára indítani a darabot, vannak már esetleg konkrét helyszínek? Láthatjuk majd Magyarországon is?
A kassai Thália Színház mindenképpen utaztatni kívánja a darabot. Jelenleg annyit tudok, hogy Királyhelmecen és Nagykaposon már biztos játszani fogják, Kassán pedig, bár márciusban és áprilisban szinte minden nap menni fog a darab, a jegyek már csak korlátozott számban kaphatóak. Az pedig, hogy mikor és hol bukkan fel Gergő Magyarországon, csakis a magyar színházaktól függ. Annyi biztos, hogy a könyv itthoni rajongótábora máris nagyon türelmetlen.
Mintha egyik történeted adná a másikat, a Gergő-sorozat mára már több szálra szakadt – Zsófi-, illetve a Monyákos Tuba-sorozatokra. Miért határoztál úgy, hogy ezek a szereplők nagyobb figyelmet érdemelnek?
A Gergő-történetek írása közben jöttem rá, hogy igazságtalan vagyok, hisz a srácnak van egy nagyon talpraesett húga, Zsófi, aki külön történeteket érdemelne. Ráadásul ugyanezt a világot lány-szemszögből megmutatni is érdekes vállalkozásnak tűnt. A Monyákos-történeteket pedig az olvasók követelték ki. Mikor már a sokadik író-olvasó találkozón kérdeztek rá a gyerekek Tuba gondokkal teli gyermek- és ifjúkorára – mert ugye a Gergő- és Zsófi-regényekből tudjuk, hogy szegény lidérc árvaházban nőtt fel, kamaszkorában pedig fővárosi lidércbűnözőnek állt, amit azonban olyan ügyetlenül csinált, hogy egészen Dél-Amerikáig kellett menekülnie -, akkor éjjel hazafelé autózva úgy döntöttem: megírom őt is. Hát így…
Tervezed folytatni ezeket a sorozatokat?
Nem, egyelőre lezártam őket, már három éve nem írtam semmit az Álomfogó-világba. Azóta megszülettek a Rontásűzők és a 9… 8… 7… sorozat, most pedig valami egészen máson dolgozom.
A Gergő-sorozathoz képest merőben más a Rémálom-sorozat. Mégis, a hihetetlen sikerek ellenére sok kritika is ért a könyveid miatt. Mi lehet ennek az oka?
Irigység, butaság, vagy csupán az, hogy néhányan félreértették a könyveimet? Nem tudom, nem is izgat. Csak olyan kritikákra figyelek oda, melyek valóban kritikai és szakmai igénnyel vannak megfogalmazva. Ha ilyet olvasok, elgondolkodom rajta, megfontolom a tanácsait. A pusztán frusztrációból, félreértelmezett poénkodásból, vagy hisztiből születő, „ez meg minek ír”-típusú ostobaságok íróit pedig szívesen látom az író-olvasó találkozóimon, bár nem ajánlom nekik, hogy ott is rákezdjék a fenti „érvelést”, mert az olvasóim amilyen kistermetűek (általában), épp olyan harciasak. Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy volt iskola, ahol a 9… 8… 7… sorozatomat betiltották.
A Gergő-sorozat a Könyvmolyképző olvasásra buzdító kezdeményezése kapcsán is jelent meg. Van kinek írni. Milyennek látod a könyves piac helyzetét?
Kaotikusnak, mint mindent ebben az országban. Amíg a döntéshozók csak mondják, de fikarcnyit sem élik meg és tartják igaznak azt, hogy a kultúra, a jövő nemzedék értékes irodalommal való ellátása a legfontosabb, addig itt nem sok változás lesz. Holló erősebb, mint valaha, fekete szárnya beterít mindent, ám az árnyékában zseniális könyvkiadók, írók, költők, szerkesztők és fordítók dolgoznak, szóval van remény.
Mit várjunk Böszörményi Gyulától legközelebb?
Amin épp dolgozom, arról nem szeretek beszélni, úgyhogy legyen annyi elég, hogy mostanság a XX. század eleji Budapesten bolyongok egy 16 éves leány társaságában, s remélem, sikerül közösen felderítenünk néhány csavaros bűnügyet, amit tán még a nagy Sherlock Holmes is megirigyelne.
Önmagamról azt, hogy még mindig fájdalmasan keveset tudok a színpadi munkáról, de most is rengeteget tanultam (főleg türelmet és alázatot, ami ebben a műfajban elengedhetetlen), Gergőről pedig azt, hogy a kamaszlét ma sajnos sokkal nehezebb, mint amikor a könyvet írtam.
A színdarabon egy egészen színes és akár nemzetközinek is nevezhető csapat dolgozott.
Őszintén szólva nekem fel sem tűnt, hogy nemzetközi csapat lennénk. Nyelvi nehézségek nem adódtak, a szakmát mindannyian a legjobb tudásunk szerint űzzük és a közös cél, hogy egy valóban rendkívüli dolgot hozzunk össze, mindnyájunknál elsődleges volt. Én most sem érzem úgy, hogy a darabunkat elsőként „külföldön” mutatták volna be: számomra az emberek közé húzott, mesterséges határok mindig is visszataszítóak voltak. Én nem szlovákokkal, szlovákiai magyarokkal és magyarországi magyarokkal, hanem csodálatos kollegákkal dolgoztam együtt és kész. Nem érdekelnek sem a szögesdrótos, fegyverrel őrzött, sem a politikusok által gerjesztett, gyűlölködés teremtette lelki határok.
Tervezitek útjára indítani a darabot, vannak már esetleg konkrét helyszínek? Láthatjuk majd Magyarországon is?
A kassai Thália Színház mindenképpen utaztatni kívánja a darabot. Jelenleg annyit tudok, hogy Királyhelmecen és Nagykaposon már biztos játszani fogják, Kassán pedig, bár márciusban és áprilisban szinte minden nap menni fog a darab, a jegyek már csak korlátozott számban kaphatóak. Az pedig, hogy mikor és hol bukkan fel Gergő Magyarországon, csakis a magyar színházaktól függ. Annyi biztos, hogy a könyv itthoni rajongótábora máris nagyon türelmetlen.
Mintha egyik történeted adná a másikat, a Gergő-sorozat mára már több szálra szakadt – Zsófi-, illetve a Monyákos Tuba-sorozatokra. Miért határoztál úgy, hogy ezek a szereplők nagyobb figyelmet érdemelnek?
A Gergő-történetek írása közben jöttem rá, hogy igazságtalan vagyok, hisz a srácnak van egy nagyon talpraesett húga, Zsófi, aki külön történeteket érdemelne. Ráadásul ugyanezt a világot lány-szemszögből megmutatni is érdekes vállalkozásnak tűnt. A Monyákos-történeteket pedig az olvasók követelték ki. Mikor már a sokadik író-olvasó találkozón kérdeztek rá a gyerekek Tuba gondokkal teli gyermek- és ifjúkorára – mert ugye a Gergő- és Zsófi-regényekből tudjuk, hogy szegény lidérc árvaházban nőtt fel, kamaszkorában pedig fővárosi lidércbűnözőnek állt, amit azonban olyan ügyetlenül csinált, hogy egészen Dél-Amerikáig kellett menekülnie -, akkor éjjel hazafelé autózva úgy döntöttem: megírom őt is. Hát így…
Tervezed folytatni ezeket a sorozatokat?
Nem, egyelőre lezártam őket, már három éve nem írtam semmit az Álomfogó-világba. Azóta megszülettek a Rontásűzők és a 9… 8… 7… sorozat, most pedig valami egészen máson dolgozom.
A Gergő-sorozathoz képest merőben más a Rémálom-sorozat. Mégis, a hihetetlen sikerek ellenére sok kritika is ért a könyveid miatt. Mi lehet ennek az oka?
Irigység, butaság, vagy csupán az, hogy néhányan félreértették a könyveimet? Nem tudom, nem is izgat. Csak olyan kritikákra figyelek oda, melyek valóban kritikai és szakmai igénnyel vannak megfogalmazva. Ha ilyet olvasok, elgondolkodom rajta, megfontolom a tanácsait. A pusztán frusztrációból, félreértelmezett poénkodásból, vagy hisztiből születő, „ez meg minek ír”-típusú ostobaságok íróit pedig szívesen látom az író-olvasó találkozóimon, bár nem ajánlom nekik, hogy ott is rákezdjék a fenti „érvelést”, mert az olvasóim amilyen kistermetűek (általában), épp olyan harciasak. Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy volt iskola, ahol a 9… 8… 7… sorozatomat betiltották.
A Gergő-sorozat a Könyvmolyképző olvasásra buzdító kezdeményezése kapcsán is jelent meg. Van kinek írni. Milyennek látod a könyves piac helyzetét?
Kaotikusnak, mint mindent ebben az országban. Amíg a döntéshozók csak mondják, de fikarcnyit sem élik meg és tartják igaznak azt, hogy a kultúra, a jövő nemzedék értékes irodalommal való ellátása a legfontosabb, addig itt nem sok változás lesz. Holló erősebb, mint valaha, fekete szárnya beterít mindent, ám az árnyékában zseniális könyvkiadók, írók, költők, szerkesztők és fordítók dolgoznak, szóval van remény.
Mit várjunk Böszörményi Gyulától legközelebb?
Amin épp dolgozom, arról nem szeretek beszélni, úgyhogy legyen annyi elég, hogy mostanság a XX. század eleji Budapesten bolyongok egy 16 éves leány társaságában, s remélem, sikerül közösen felderítenünk néhány csavaros bűnügyet, amit tán még a nagy Sherlock Holmes is megirigyelne.
0 Megjegyzések