Ahhoz, hogy esélyünk legyen elmerülni nyelvünk, szavaink varázslatos világban és múltjában, először is el kell felejtenünk szinte mindent, amit nyelvünk, egyáltalán a nyelvek történetéről ma tudunk, pontosabban: tudni vélünk, illetve gondolunk. Ezért különösen azokat érhetnek nagy meglepetések e könyv olvasása közben, akik túl biztosak mai világképünkben.

Hajrá magyarok! A nyelvek, szavak történetének kutatásában tiétek a világ, mert a ti nyelvetek őrizte meg legősibb állapotában az egykor még közös ősnyelvet. Márpedig ez szükségszerűen jelenti azt, hogy az ősnyelv további, ám a magyarnál sokkal jobban megváltozott túlélőiben ma sem lehet számottevő mennyiségben olyan szó, avagy szógyök, szóképző elem, mely valamilyen módon ne lenne meg a magyarban.

Mivel a magyar nagyon tisztán őrzi még az ősnyelvet, s az itt szóba került nyelvek is ennek az ősnyelvnek a leszármazottai, csak a magyarnál összehasonlíthatatlanul jobban eltávolodtak tőle, továbbá, hogy az ősnyelvet őrző magyar ragozó nyelv, ezért csak az mondható, hogy a nem ragozó nyelvek, pl. az „indoeurópai” nyelvek, elrontottragozó nyelvek.