Afganisztáni missziósból lett regényíró

  Szabó Csaba

Katonaként megjárta Afganisztánt, jelenleg főiskolás, egyben sikeres elsőkönyves szerző. Szabó Csaba a magyar békefenntartó misszió tagjaként írt előbb naplót, majd regényt. Civilek, katonák egyaránt olvassák. 

Ki gondolná egy környezetgazdálkodást tanuló főiskolásról, hogy katona, ráadásul Afganisztánt megjárt békemissziós. A kecskeméti, hunyadivárosi Szabó Csaba 2006-ban lett szerződéses katona, egy évre rá felvételizett a helyi főiskola Kertészettudományi Karára. Másodévesként évet halasztott, miután kiderült: lehetősége van bekerülni az afganisztáni békefenntartó misszióba. Kemény kiképzés várt rá, amin megfelelt, így utazhatott.  

– Odakint először saját szórakoztatásomra vezettem egy naplót arról, mikor mi történik velem, szinte órára pontosan – meséli Csaba könyve születésének történetét. – Akkor még szó nem volt könyvírásról, csak úgy gondoltam, egyszer majd jó lesz megmutatni a gyerekeimnek, unokáimnak, hogy katonaként mi is történt velem Afganisztánban. Aztán történt egy katonai incidens, amikor orvul a társainkra támadtak, egy katona súlyos, egy másik életveszélyes sérülést szenvedett. Ennek akkor nagy volt a sajtóvisszhangja idehaza. Rengeteget írtak rólunk, amit interneten mi magunk is olvastunk. De nem azt, és nem úgy, ahogy mi belülről láttuk a dolgokat, és sokunkat dühített, hogy egyes újságírók mennyire elbagatellizálták a dolgot. Ekkor jött az ötletet, hogy regény formájában megírom, mit is jelent békefenntartó misszióban szolgálni.

Csaba naplója ekkor már 60-70 oldalnyi. Kezdve attól, hogy elindultak Magyarországról, landol a gépük Afganisztánban, megérkeznek a bázisra. Onnantól már tudatosan jegyezte a dolgokat, célzottan fotózott, fotóztatta magát. A borítókép is úgy készült, hogy megkérte egy társát: adott háttérrel, adott szögből fotózza le. A katona kissé furcsállta, hogy miért kell ezt jópárszor megismételnie, de később kiderült a tétje. 

Az első bevetés előtt a Bravo 61, azaz Csaba tűzcsoportja

– Az említett tűzpárbajt követően is készültek fotók, ezekből is van néhány a könyvben. Valahányszor elhagytuk a bázist, a feladatvégző csoportnál mindig kellett legyen fényképezőgép, hogy dokumentálni tudja, ha valami baj történik. A lövöldözésbe keveredett társainknál is volt, így történt, hogy a szituációt követően – a sérültek ellátása után – fotóztak a helyszínen. Ezekből kaptam én is a könyvhöz. Jómagam fegyvert nem használtam, de volt rá eset, hogy adott helyzetben a segítségével kényszerítettem az akaratomat másokra.

Ahogy megszületett a regényírás ötlete, Csaba tájékoztatta a biztonságiakat, majd folyamatosan egyeztetett velük. A végső szöveget hivatalosan is jóváhagyta a Honvédelmi Minisztérium. 

– Az dilemma volt, hogy civileknek vagy katonáknak szóljon-e inkább a regény, hisz aki például nem volt katona, az esetleg meg sem érti a szakzsargont. És viszont is igaz, hogy például egy rádióbeszélgetés megjelenítésekor egy katona esetleg azt mondja: de hát a valóságban ez nem is így történik! Politika nincs benne, hisz már az alapképzésen megtanultam: „Katona nem politizál, parancsot hajt végre!”. De nem is volt célom boncolgatni az afganisztáni háború okait, okozatait. Én fél évig éltem a katonák mindennapjait, azt kívántam megmutatni, hogy élik meg a missziót, milyen lelkiállapotban végzik a feladataikat, esetenként miért készülnek ki idegileg.

Hogy a veszélyhelyzeteken túl milyen nehézségekkel kell szembenézni egy külföldi katonai misszióban? Például az egysíkúsággal, a bezártsággal, az ingerszegény környezettel. A táborban idővel mindenki ismer mindenkit, hamar kiderül, ki a legjobb billiárdban, csocsóban, vagy akár főzésben. Ezt lehet csinálni egyéniben, megszervezik verseny formájában, közösségi program gyanánt, de egy hónap után csak egyhangúvá válik, és akkor még van hátra öt. 

A Fél év Afganisztánban (Részletek egy katona naplójából) címmel kiadott regény minden fejezete igaz történésen alapul, egyedül a szereplők neve kitalált, biztonságuk érdekében. Szinte órára pontosan követi az eseményeket, kezdve onnan, hogy a főhős elindult Magyarországról és landolt a gépe Afganisztánban, zárva azzal, hogy fél év elteltével csapatát kivonják a misszióból. Közben eltelik 178 nap, a katona naplójában lepereg több mint 4000 óra.

A kéziratra egy hét alatt lecsapott egy kiadó. Mivel regényt addig még senki nem írt az afganisztáni missziókról, újdonságnak számított és láttak benne fantáziát. 

Agyig vasban

– Az interneten rákerestem a kiadókra, és levélben megírtam néhánynak, hogy van egy regényem. Őszintén kifejtettem, hogy nem vagyok író, lövészként adtam a fejem szerzőségre, a téma viszont meglehetősen exkluzív, ráadásul nem egy vendégként kint járt újságíró, hanem egy ott szolgáló katona szemszögből kifejtve. Meglepetésemre kaptam olyan ajánlatot, ahol a kiadó állta a költségeket, ami ritkaságszámba megy elsőkönyves szerző esetén.

A szerző maga sem gondolta, milyen sokat jelent majd könyve például a szeretteikért itthon aggódó katonafeleségek, szülők, gyerekek számára, akik képet kaphatnak a kinti valós körülményekről, a missziósok munkájáról, azon helyszínekről, ahol nap mint nap megfordulnak. – A misszióban tevékenykedő katonák szinte semmit nem mondhatnak az otthoniaknak arról, hogy napközben mit csinál, mert veszélyes lehet. Amikor pedig már itthon van, talán nem is emlékszik sok mindenre, mivel idővel összefolynak a napok, egybemosódnak az események. Ezért, aki nem járt Afganisztánban, de érdekli a kint lévők élete, annak is érdekes a történet, aki pedig maga is megélte a missziós létet, annak az összeszedettsége, a dokumentálós jellege miatt lehet élvezetes. Ezt igazolja, hogy amikor katonákkal szerveznek író-olvasó találkozót, részükről is nagy az érdeklődés, bár tőlük egészen másmilyen kérdéseket kapok, mint a civilektől. 

A helyiek megszokták a háborút, a jó katona békefenntartóktól a gyerekek sem féltek. A legvagányabb srác felpróbálhatta a rohamsisakot, így máris sztár lett belőle

Csaba idén diplomázik a főiskolán. Tervezi, hogy folytatja a könyvírást. Témánál marad, ehhez pedig újból szándékában áll kiutazni Afganisztánba. Természetesen katonaként.

 Popovics Zsuzsanna
Baon.hu