Az utóbbi időben ritkán alakul úgy, hogy fotelban ülve reggelizek, az pedig, hogy e közben közel tízezer méteres mélység tátong alattam, még ritkábban fordul elő. Közel másfél órás repülés után lépünk be a belga légtérbe. Alattam a kaland, az ismeretlen, rendezett és rendezetlen összevisszaságban csereberéli helyét a táj. Már az érkezés is furcsa volt. Működtek a korábbi beidegződések. Megszoktam már az útlevélkezelők arcizmainak mozgását, homlokaikon a ráncok vonulását, a megemelkedő szemöldököt, a kérdéseket, amint utazásom célját, vagy a tartózkodás idejét firtatják. De vége a kirekesztettségnek! Az EU polgárok részére rendszeresített folyosón áthaladva – feladott poggyászom nem lévén – pillanatokon belül elhagytam a repülőteret. Itthon vagyok, mondhattam volna. Költségkímélő megoldásként taxi helyett a buszt választottam, és már suhantam is szálláshelyem felé.
Brüsszel, Belgium fővárosa, némi túlzással az EU fővárosának is tekinthető, ha abból indulunk ki, hogy ez a város ad otthont az EU parlamentnek, és kapcsolódó intézményeinek, valamint a város politikai súlyát növelve, 1967 óta itt van a NATO központja is. Az „EU negyedet”, mely a város keleti részén található, meg sem közelítem. Mielőtt még elmerülnék a politika számomra kiismerhetetlen ingoványában, a Grand Place felé veszem az irányt. A tér közepén megállva az, az érzésem, mintha egy hatalmas, nyitott ékszerdobozba kerültem volna. Ki gondolná, hogy itt a XIV. sz.-ban hústól és halaktól bűzlő piac volt, melyet az iparosodás kezdetén kialakuló céhek kiszorítottak, miután itt emelték épületeiket, melyek eredeti formájukban még ma is láthatók. Persze nem volt ritka itt a nyilvános kivégzés és vérgőzös párbaj sem. Mára megszelídült a környék, impozáns épületeik kamerák pergőtüzében állják a kalandra éhes turisták szűnni nem akaró rohamait. Itt található a Hotel de Ville, kilencven méter magas tornyának tetején Brüsszel védőszentjének, Szent Mihály arkangyalnak aranyozott szobra áll. Vele szemben látható a Maison du Roi, mely a XIV. sz.-ban épült, többször átalakították, majd mai formáját a XIX. sz.-ban nyerte el. A térből kivezető keskeny, macskaköves utcákban a város történelmi lenyomatait találjuk, hol egy templom, hol egy kolostor maradványainak formájában. Itt, a közelben látható Brüsszel szimbóluma, a pisilő fiúcska. Nem hiányoznak a környékről a hangulatos kisvendéglők sem, melyek teljesen belesimulnak környezetükbe. Kínálatuk és ízviláguk ugyan szokatlan a hazai gyomor számára, de ez is hozzátartozik a „megismeréshez”. A térre este érdemes visszamenni, mert csodálatos fény és hangjátékkal jutalmazzák az arra járókat. A város múzeumokban is gazdag, ami viszont kuriózumnak számít, az a sör, csipke és a Csokoládé Múzeum. Egy belgiumi utazás elképzelhetetlen Nyugat Flandria nélkül, ezért Brugge felé vettem az irányt, mely Európa talán legszebb középkori városa és a korabeli dokumentumok alapján, már a VII. sz. - ban létezett. A hajózásnak köszönhetően élénk kereskedelmet folytatott a környező országokkal és ez meghatározójává vált a város fejlődésének.
Gazdagsága az évszázadok során komoly politikai feszültségek forrása volt, melyek rendszerint háborúkkal zárultak. A XV.sz. vége felé a Zwin eliszaposodása miatt megszűnt a hajózás és Antwerpen vette át Brugge szerepét. 1907-ig kellett várni, hogy újra hajózható legyen ez a velencei lagúnákhoz hasonlatos csatorna, melyet nyaranta az esti órákban a látvány fokozása végett kivilágítanak. Már amikor megpillantottam a csatorna partján álló házakat, tudtam, egyszer még tollhegyre tűzöm a várost. Irigykedve figyeltem polgárait, akik mintha csak egy folyamatos időutazás részesei lennének. A település megtekintéséhez legalább két nap és egy részletes útikönyv kell.
Brugge a Város, ahol méterekben mérik az időt, és ahol méterenként van egyszerre Jelen és Múlt.