A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1984-ben végzett biológia-technika szakos hallgatók szakdolgozata – szinte mind – hiánytalanul megvan. Csupán egyetlenegy hiányzik: a Gyurcsány Fletóé.

Fatális véletlen lehet e tény mögött. És nem árt, ha felidézzük magunkban, mit is tanítottak minekünk „világnézetünk alapjai” című órán annak idején. Annak idején ezeken az órákon a marxizmus-leninizmus legalapvetőbb „igazságait” mesélték el nekünk – ezért különösen fontos, hogy emlékezzünk néhány fontos dologra mindebből Gyurcsány Fletó kapcsán. Én most leginkább arra szeretnék emlékeztetni, mit is mondott a véletlenről a marxizmus egyik nagy apostola, Semprun. Ezt mondta: „A véletlen az a szükségszerűség, amelynek be kell következnie.”

Nos, ez amúgy önmagában tőröl­metszett, ótvar nagy baromság. Ám Gyurcsány Fletó szakdolgozata kapcsán végre mégis értelmet nyert.

Igen: bízvást kijelenthetjük, hogy Gyurcsány Fletó puszta létezése a marxizmus számos hülye definíciójának bizonyítéka. S leginkább a véletlenről szóló definícióé.

Mert, drága barátaim, ha feltették volna a kérdést tinéktek, hogy szerintetek az 1984-ben végzett biológia-technika szakosok szakdolgozatai közül melyik veszett el, bizonyára ingattátok volna a fejeteket, hogy ti ezt nem tudjátok. Ám, ha megtoldották volna az információkat azzal, hogy ebben az évfolyamban végzett Gyurcsány Fletó is, mindannyian rávágtátok volna, hogy „hát akkor az övé!”. Na látjátok. Ez tehát az a szükségszerűség, amelynek be kellett következnie.

Mindenesetre kár ezért a szükségszerűségért. Szinte őrjöngő vágyat érzek, hogy elolvashassam Gyurcsány Fletó KISZ-titkár 1984-es szakdolgozatát a balatoni borászat témakörben.

De az én vágyam semmi.

Ámbátor mi lesz a szakmával? Figuláék, Jásdiék, Szeremley Hubáék, Légli Ottó és Géza most elfehéredett öklét harapja tehetetlen dühében és kétségbeesésében. „Mi lesz most mivelünk? Hogyan tovább?”

Így esik most kétségbe a borászat színe-virága.

Csak azért, mert a véletlenek szükségszerűek, bizony…

Kötcsén mesélték tavaly, hogy amikor Gyurcsány Fletó házat vett magának a faluban, elment a kocsmába bemutatkozni. A fül- és szemtanú állítása szerint belépve az ajtón így szólt szélesen mosolyogva: „Jó napot! Gyurcsány Ferenc vagyok, de hallgatok a hülye f…ra is!”

Ez azért jó történet, mert ha véletlenül nem igaz, akkor is igaz.

Része a szükségszerű véletleneknek. És mi most itt állunk – egyelőre – a szakdolgozata nélkül.