Kutszegi Csaba a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztiválról

...igen biztató, hogy az autentikus kategóriában is többször, markánsan érezhető volt a friss szemlélet, a műfaj szabályait, követelményeit, eredetiségét megtartó újításra törekvés, amely a néptánc jövőjének legfontosabb záloga lehet.

A XXV. Zalai Kamaratánc Fesztivál megosztottságban találta a szakmát. Valószínűsítem, hogy nem volt ez másképpen a negyediken, a kilencediken és a tizenhetediken sem, mostanság mégis az az érzése az embernek, hogy az erővonalak, a szálak, a kétségbeesett vagy törekvő útkeresések annyira összekuszálják a szcénát, hogy nincs is már olyan mesebeli legkisebb fiúgyermek, aki megtalálhatná a helyes utat a táncművészet sötétlő kerekerdejében. A fesztivál szüneteiben égtek a telefonok, hírek érkeztek felsőbb szintről táncosoktól átcsoportosított (értsd: lenyúlt) támogatási összegekről, valamint arról, hogy a szakma bizonyos prominensei a jövőben kiemelt támogatási kategóriában szeretnék látni a nemzeti gondolatra hivatkozó gagyitermelő show-tánc formációt, amelyet a szakma kilencven százaléka – minőségi okok miatt is – nem lát támogatásra méltónak. A röhej az, hogy úgy hírlik, (egyelőre) nem is a politika erőszakoskodik ez ügyben, hanem a szakma bizonyos prominensei (akik kevesen vannak ugyan, de komoly befolyással bírnak) akarják az állami támogatási piramis csúcsának közelében látni a szemfényvesztő silányságot, az áhított helyzet nyilván saját territóriumuk évtizedes műsorpolitikáját igazolná vissza. De az is lehet, hogy mégiscsak (párt)politikai megrendelésre dolgoznak, legalábbis a már lassan apátiába zuhant szakma nagyobbik része még mindig nem akarja elhinni, hogy akadnak olyan vezetői, akik saját ízlésük-szaktudásuk és meggyőződésük alapján fényesítik lelkesen a talmi ragyogást, mint vadember az üveggyöngyöt.

Talán ünneprontónak tetszik a jubileumi fesztiválról szóló cikk ilyetén bevezetése, de arcba vágó komolysággal merül fel a kérdés: miért is kell idelent elszántan, lelkesen és kőkemény munkával őrizgetni a tiszta forrást, ha odafent szakmai vezetőink az állami stafírung megszerzésével az amúgy is feltartóztathatatlan népbutító vacaknak nyitnak teret? Mert ez utóbbira jön be a közönség? Nagyszerű! Akkor éljenek meg a jegybevételből (mint a hasonlók bárhol máshol a világon), és a rájuk szánt állami pénzt osszuk szét az értékes hagyományt ápoló és megújító amatőr és professzionista néptáncegyüttesek között. Tudom: ez demagógia. De a helyzet is igencsak abszurd: hazánkban az állandó megszorítások és elvonások közepette nem azokat az értékeket támogatja az állam (a szakma javaslatára), amelyeket saját maga is a legfőbb kulturális preferenciái között tart számon, hanem annak kackiás karikatúráját. Mondhatnám így is: ígérete ellenére nem a gyönyörű és gazdag bőségtálat preferálja, hanem az abból származtatott szellemi szellentést.

Ilyen helyzetben valóságos csoda, hogy szárnyat bontogat egy új koreográfus-generáció, és munkáival hitet tesz a valódi értékek mellett. Véleményem szerint a huszonötödik, jubileumi fesztivál ezzel az üzenettel fog bevonulni a zalai és országos krónikákba, és reménykedjünk abban, hogy néhány év múlva az agyament szakmapolitikai helyzetre már alig fogunk emlékezni, az új generáció tagjai viszont számos remek koreográfiával kápráztatnak majd el minket. Olyanokkal, mint a Kapori táncok (Deffend Irén koreográfiája a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes előadásában) és „A hegyesfogú legyények" (koreográfus Appelshoffer János; Honvéd Táncszínház) vagy a Delbó Eszter és Antal Áron jegyezte „Pajta, padlás, szegelet..." (amelyet a Rába Táncegyüttes mutatott be), valamint a Darabos Eszter készítette „Vaja mamikám..." (Százszorszép Táncegyüttes). Ezek a darabok díjat is nyertek az autentikus kategóriában. Deffend Irén „Incitől" a (remélhetően hasonlóan színvonalas) folytatás már be is van ígérve, mert a Kaporiban egy új gyűjtéseken is alapuló majdani hosszabb előadás egyik elkészült részletét ismerhettük meg. A román táncokat autentikus precizitással prezentáló tétel humoros felütésével, harsány, energikus forgatósaival és csapásolóival túlmutat a hagyományos hagyományőrzésen: korunk igényeinek megfelelő szerkesztésben és csomagolásban jelenik meg a színpadon. Ugyanez elmondható „A hegyesfogú legyények"-ről és a „Pajta, padlás, szegelet..."-ről is, amelyek a kitűnően komponált táncok mellett karakteres virtuskodást is tartalmaznak, az utóbbi pedig még „friss búzaillatot is áraszt magából". A „Vaja mamikám..."-ban archaikus hangulatot kelt az ének, a zene és a viselet egy-egy tartozéka, de a nyolc gyönyörű hölgy hangulatváltásai – a vadóc felpörgéstől a csendes, vallásos áhítatig – jól ismert, mai karaktereket jelenítenek meg. Varga János „Boxos", a Zalai Táncegyüttes vezetője életműve (és életkora) alapján nem sorolható a legifjabbak közé, de munka- és teherbírásban, valamint új utak keresésében bárkivel felveszi a versenyt. Idén három koreográfiával is nevezett, és közülük a Biricske, Biricske – gyimesbükki táncok cíművel el is nyerte az autentikus koreográfiai kategória első nívódíját. A zalaiakra mindig jellemző erőteljes férfiasság mellett az előadás ezúttal felhangzó verbális szöveget és vaskos népi humort is tartalmaz.

Koreográfusi nívódíjat ugyan nem kaptak, de a jövő reménységei között lehet számon tartani Moussa Ahmedet a Ritka harmóniákért és A sapkáért (a Fricska Táncegyüttes a két előadásért együttesi különdíjban részesült), Molnár Pétert a Bor'anyjáért (a Mecsek Táncegyüttes fiatal vezetője koreográfusi különdíjat kapott a darabért), valamint Sánta Gergőt a Ki nem akar búval élni című, szerintem igen ízléses és tehetséges koreográfiáért (előadta a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes), továbbá Benedek Attilát (Vasas Művészegyüttes: Táncok Mérából) és Farkas Tamást (Tabán Táncegyüttes: Dél-mezőségi hangulat).

Külön meg kell említeni a Szellő Táncegyüttes fellépését. A Gyimesből érkezett táncosok (kíséretükben a szintén kitűnő Zerkula Zenekarral) Ferenc András Jaj, de szépen járják ezek a kostelekiek című jelenetét mutatták be. Direkt tartózkodom a koreográfia szó használatától, mert a gyimesiek művészkedés helyett valódi életformájukat hozták, muzsikájuk, daluk, táncuk, viseletük és viselkedésük több száz éves – a hírek szerint arrafelé még élő – kultúrát varázsolt elénk. A különleges élményt a zsűri együttesi nívódíjjal jutalmazta.

A táncszínházi kategóriában indult koreográfusok listáján sem matrónák és Matuzsálemek nevei találhatók. Ebben a kategóriában a koreográfusi nívódíj harmadik fokozatát megosztva Széphalmi-Tóth Judit („Asszony, asszony..."; Gödöllő Táncegyüttes) és Lengyel Szabolcs (Férfiak; Bihari János Táncegyüttes) kapta. E döntéssel a zsűri nem törekedett direkt píszíre (politikai korrektségre), az élet hozta úgy, hogy egy finom, lírai női koreográfia és egy férfiasan dinamikus, de játékosságot és öniróniát sem nélkülöző maszkulin darab hasonló értékelést kapott.

Két táncszínházi produkció magasan kiemelkedett a mezőnyből. A második helyezést elért A 6. nap után című kisopus Nemes Szilvia munkája, és az Imágó Tánc Tömörülés mutatta be, amelynek két fellépő táncos tagja, a koreográfus és Csaba Zsolt, főállásban a MÁNE táncművésze. A koreográfia rendkívül érzékenyen és értelmesen építkezik, hol bájos-naiv, hol feszült, hol drámai képekben jeleníti meg mindannyiunk ősszülei, a bibliai emberpár egymásra találását és útnak indulását. A teret – jobbról-balról – két énekes (Tintér Gabriella és Palyov Attila) keretezi, hanggal megelevenítve a két ősi princípiumot. Tintér ritkaságszámba menő, kitűnő énekéért zenei nívódíjat kapott. A táncszínházi első díj a Dudásné Mósoczi Lívia – Dudás Dániel alkotó és előadó párosnak jutott Törékeny című előadásukért (a Jászság Népi Együttest képviselték). Ebben is súlyos drámákat átélt emberpár küzd egymásért és a megmaradásért, de a Törékeny konkrét utalásokat nem tartalmaz, és teátrális eszközhasználata is igen visszafogott, szinte minimalista. Ehhez viszont rendkívül ihletett, érzékeny előadás társul, és ez a kettősség válik a produkció legfőbb erényévé. Felkavaró Lajkó Félix hangfelvételről felcsendülő folklór-expresszív muzsikája, adekvát hozzá a hatásos, okosan szerkesztett koreográfia, amelyben az alkotó-előadók mesterien használják a lassítás-gyorsítás-ellenpontozás eszközeit, és minden porcikájukkal, teljes jelenlétükkel példamutatóan szolgálják a művészi megjelenítés sikerét.

A Honvéd Táncszínház és a Magyar Állami Népi Együttes táncosaiból verbuválódott két formáció mellett idén még egy hivatásos együttes nevezett: táncszínházi kategóriában a Varidance. Ritmusokk című jelenetük elképesztő táncos-muzsikus-kopogós technikai tudásról árulkodott, nekem különösen az volt szimpatikus bennük, hogy felületesen összefércelt nemzeti ideológiai háttér nélkül, csak az anyagmegmunkálásra koncentrálva igyekeztek színvonalasan szórakoztatni. A produkcióért Vári Bertalan koreográfusi különdíjat kapott.

A legörvendetesebb tény, a tehetséges fiatalok megjelenése mellett, az idei fesztivált egyfajta jó értelemben vett kiegyenlítődés is jellemezte. Kiemelt nívódíjat nem adott ki a zsűri, mert a mezőnyből egyértelműen nem emelkedett ki produkció, viszont a második és harmadik fokozatok megosztásával megtöbbszöröződött díjak is kevésnek bizonyultak. Mind a két kategóriában sok, elismerésre érdemes előadás tűnt fel, és igazán színvonaltalan szinte nem is akadt. Bár autentikus kategóriába többen neveztek, de minőségileg egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a táncszínház. Sőt... Másrészről viszont igen biztató, hogy az autentikus kategóriában is többször, markánsan érezhető volt a friss szemlélet, a műfaj szabályait, követelményeit, eredetiségét megtartó újításra törekvés, amely a néptánc jövőjének legfontosabb záloga lehet.

Visszatérve cikkem felütéséhez, megállapíthatom: nem idelent van a baj. Az élet, a néptánc, a fiatalok (persze az örökifjú szebb korúak segítségével) működnek, fejlődnek, birtokba veszik a világot, és képesek az értékek átmentésére is. Pátosz nélkül is, egyszerűen nagyon idekívánkozik Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versének néhány sora: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek." Maradva Adynál, nem túlzás kijelentenem: a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztivál azt is üzeni, hogy az „ember Szépbe-szőtt hitét" nem volna szabad feláldozni rövidtávú szakmapolitikai érdekek oltárán. Csak legyenek erre az üzenetre nyitott fülek.



DÍJAK
Autentikus néptánc kategória, koreográfusi nívódíj, 1. fokozat: 70.000 Ft
Varga János: Biricske, Biricske – gyimesbükki táncok (Zalai Táncegyüttes)
Autentikus néptánc kategória, koreográfusi nívódíj, 2. fokozat: 40.000 Ft
Deffend Irén: Kapori táncok (Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes)
Appelshoffer János: „ A hegyesfogú legyények" (Honvéd Táncszínház)
Autentikus néptánc kategória, koreográfusi nívódíj, 3. fokozat: 30.000 Ft
Delbó Eszter – Antal Áron: „Pajta, padlás, szegelet..." (Rába Táncegyüttes)
Darabos Eszter: „ Vaja mamikám..." (Százszorszép Táncegyüttes)
Táncszínházi kategória, koreográfusi nívódíj, 1. fokozat: 70.000 Ft
Dudásné Mósoczi Lívia – Dudás Dániel: Törékeny (Jászság Népi Együttes)
Táncszínházi kategória, koreográfusi nívódíj, 2. fokozat: 40.000 Ft
Nemes Szilvia: A 6. nap után (Imágó Tánc Tömörülés)
Táncszínházi kategória, koreográfusi nívódíj, 3. fokozat: 30.000 Ft
Széphalmi-Tóth Judit: „Asszony,asszony..." (Gödöllő Táncegyüttes )
Lengyel Szabolcs: Férfiak (Bihari János Táncegyüttes)
Együttesi nívódíj: 30.000 Ft
Szellő Táncegyüttes
Corvinus Közgáz Táncegyüttes
Együttesi különdíj: 30.000 Ft
Fricska Táncegyüttes
Zenei nívódíj: 30.000 Ft
Tintér Gabriella, énekes
Zerkula Emlékzenekar
Zenei különdíj: 30.000 Ft
Zagyva Banda
Koreográfusi különdíj: 20.000 Ft
Molnár Péter (Bor'anyja – Mecsek Táncegyüttes)
Vári Bertalan (Ritmusokk – Varidance)
A Hagyományok Háza különdíja (fellépési lehetőség a Hagyományok Házában)
Szellő Táncegyüttes
Zalai Táncegyüttes
Zalaegerszeg, 2012. április 22-22.
Forrás: tanckritika.hu