Mikor gyanútlanul megszületik egy csecsemő, már Földi létezésének első másodperceiben számtalan listára kerül fel a neve. Listákra, melyek számos teendőt sorakoztatnak fel, az önmegvalósítás eléréséhez.
Van ilyen „cetlije” a családjának, hazájának, ízlés szerint Istenének is. Ahogy telik-múlik az idő, már a barátai és az egész társadalom is igényt tart rá, a céljai elérésében.

Mikor a gyermek még csupán jóllakottan szundít puha rugdalózójában, minden hátsó gondolat nélkül, a rászegeződő tekintetek mást és mást remélnek.
A szülők anyává, apává akarnak válni általa, szélsőséges esetben szociális juttatások rászorultjává. A testvér leendő játszótársát látja benne. A nagymama gyermekének pótlóját, főztjei főkóstolóját. A nagypapa a nagymama figyelmének elterelőjét. A társadalom, a nyugdíj újabb szerencsés termelőjét. Az állam a GDP és a népesség növelőjét. A vegyipar pedig csak szeretné, hogy azt a puha rugdalózót PH semleges öblítővel mosd.

A listák listáját azonban nem a papírprés tartja össze, hanem a szeretet, a függés és a sors.
Kétségtelenül a szeretet a legfontosabb elem mindközül, (ép) megmaradásunk záloga.
Egyik felsorolt elvárás sem nyűg, ha az elváró szeret minket és mi viszontszeretjük. A szeretet fogalma és értéke tehát örök, csak sajnos nem mindig található meg az életünkben.
Ha a szüleink szeretnek, jó szülőkké válnak ezáltal. A nagymama a nyugalom szigetévé, a nagypapa a bölcsesség forrásává, a testvér pedig a titkok és szórakozás megtestesítőjévé válhat, ha szeret minket. Szeretni fogjuk a társadalmat, ha megbecsül. Minket is szeretni fog, ha tanulunk, dolgozunk és egészségesen élünk. Az állam is szeretni fog, hogyha felnövünk és nem a csecsemőhalandósági vagy bűnözési rátát erősítjük.

A fő összetartó erő tehát, a szeretet, de ez is megszűnhet egyszer. Ha nem ápoljuk a kapcsolatokat, melyekben helyt kap a szeretet, kihűlhetnek és elmúlhatnak. Még ha időszakosan érnek is véget, ugyanaz többé már úgysem lehet.
A bántalmazó szülőt nehéz szeretni, akkor is, ha enni ad. A rest testvért és nevelő célzattal nem segítő nagyszülőt, szintén nehéz szeretni. A társadalom és az állam is nélküled lesz kénytelen boldogulni, ha nem „szeret”. Ha nehezíti a tanulást, önfenntartást, megélhetést, nem lesz kölcsönös a vonzalom. Új kapcsolatba menekülsz, egy tudásodat és munkádat megbecsülő országgal, közösséggel.

Meg és itt maradunk tehát ha látjuk, hogy van értelme. Merünk tervezni, lesz célunk és tűzön-vízen át el is érjük azt, ha egy szerető család, önzetlen barát, vagy egy stabil nemzet áll ebben mögöttünk.