Minden színházban van társalgó vagy más néven művész büfé, de amiről most szó lesz, az már nem létezik, helyesebben nem üzemel, mint az otthont adó Erkel színház vagy régebbi nevén Nép színház, a legnagyobb nézőterű színház az országban, a leghíresebb hazai valamint külföldi hírességek fordultak meg a színpadán a nagyszámú nézősereg nem kis örömére.
Az időpont, a múlt század hetvenes évei, egy letűnt és indokoltan sokat szidott rendszer keretei között, az ő normatíváit kötelezően figyelembe véve szórakozást és kultúrát nyújtó intézmény dolgozóinak, művészeinek kiszolgálását, felüdülését, lazítását szolgáló vendéglátói üzemegységről lesz szó. Itt érdemes kitérni egy társulati gyűlésre, ahol az operaházban megjelent a hatodik kerületi pártvezér és kifogásolta a színház politikai aktivitását, a választ az intézmény gazdasági igazgatója adta meg. –X.Y. elvtárs mi azzal politizálunk, hogy minden este mindkét színházunkban felmegy a függöny és sok ezer embernek nyújtunk tartalmas szórakozást-. A szűk művészbejáró kapuján belépve jobbra a pincei raktárakba és a kazánházba lehetett eljutni, baloldalt kisméretű portásfülke, szigorú, rendíthetetlen portás nénivel, még négy lépés és jobbra barna színű kétszárnyú ajtón keresztül léphettünk be a társalgóba.
Szemben a büfés pult, jobbra az ajtó mellet zárható könyves pult, ami néha a szakszervezeti gyűlések pulpitusaként szerepelt. Körben a falakat derék magasságig barna pácolású faburkolat fedte pad szélességű bemélyedésekkel, előtte kerek asztalok az akkori kornak megfelelő székekkel. Függönyös ablakain keresztül az utca túloldalán levő iskolára lehetett rálátni, valamint a díszletraktár bejáratára, ami előtt többnyire a hatalmas szállító kamion látvány zárta a kilátást a mellette levő Köztársaság térre. Néhány asztalon kopott, dobozos sakktábla, a jelenésre váró, helyesebben az adott felvonásban nem szereplő művészek, zenészek és statiszták időtöltését szolgálva. Az idős könyvárus hölgy, akinél hitelbe lehetett vásárolni, csak délután öt órakor pakolta ki áruját, illetve a főpróbák idején délelőtt is nyitva tartott, alkalmazkodva a középkorú, szépnek nem mondható, ennek ellenére állandóan bókokkal elhalmozott kedves és szolgálatkész büfés kisasszony nyitva tartásához. A pultba naponta hozták a friss süteményeket, szendvicseket, ezeket igény szerint maga is készített, sőt ha kellet virslit és teát is főzött, tekintettel arra a körülményre, hogy próba időszakban a művészek itt fogyasztották el reggelijüket, természetesen az elmaradhatatlan presszó gép üzemeltetése mellett.
Volt egy mai szemmel már furcsának tűnő szolgáltatás is, szálanként lehetett külföldi márkás cigarettát vásárolni egy forint ötven fillérért, ez úgy nézett ki, hogy a pultra poharakba volt kirakva Kent, Multifilter, Pall Mall, Marlboro, mindenki kiszolgálhatta magát.
Történt egyszer, hogy a Kossuth díja művész, népszerű baritonista Radnai György éppen sakkozott az egyik asztalnál számos drukkolóval körülvéve, lába mellett egy demizsonnal, megszólalt – elfogyott a cigim kínáljatok már meg- többen nyújtottak felé jobbnál jobb márkát, erre ő –Fecske nincs-. Ő volt az a művész, aki a klasszikus opera szerepek mellett eljátszotta Gershwin Porgy és Beess című darabjában a címszerepet, ebben az előadásban nem csak hangilag kellett megfelelni, de fizikailag sem volt könnyű dolga, a főhős nyomorék koldus, térd alatt hiányzik a lába, ezért az egész előadást térdelve kellett végigjátszani. A női főszereplő Házy Erzsébet, akit a vagány szerepét alakító Csányi János tenorista elcsábít, róla tudni kell, hogy Tv filmekben is mindig a gonosz kemény fiú szerepét alakította, nos, egy vasárnap délelőtti előadáson, miután lement a jelenetük a második felvonásban, büszkén dicsekedtek a társalgóban,-adtunk az ifjúságnak egy kis sexet-. Felemelő élmény volt amikor Simándi József jelent meg a büfében, civilként világos színű felöltőben, mint egy idős bácsi, majd később Bánk Bán-ként fiatalosan, daliásan karddal az oldalán, a nők egyszerűen elájultak tőle. Hasonló kaliberű nagy és közvetlen művész volt állandó partnere Melis György, legendás és feledhetetlen kettősük a Don Carlosban és az Otellóban. Emlékezetesek a karácsony délelőtti János vitéz előadások, ilyenkor a közreműködök is elhozták gyerekeiket, akik a szünetben találkozhattak személyesen a tündérekkel és a gonosz mostohával, kit sok esetben Gobi Hilda keltett életre. Az ő civil megjelenése sem volt akármilyen, egy kedves, jópofa idős néni fonott kosárral a karján, majd később megjelenik a társalgóban, mint csúf boszorkány, ilyenkor aztán az apró közönség jelenlevő képviselői nem kímélték, közösen léptek fel Iluska védelmében. Az operai előadásokon kívül más szórakoztató műsoroknak is helyt adott a színház, így többek között fellépet Alfonso is, róla tudni kell, hogy rögtönző képességével számtalan előadást mentett meg. A büfé asztalánál társaságában elhangzott egy kötőszó, amit annak idején nem igen szoktak leírni. Markos művész úr, mert ez volt a civil neve, a következő frappáns választ adta. – Gyerekek ezt kikérem magamnak, házaséletet csak otthon élek és csak akkor, ha nincs odahaza a feleségem- Civilként megjelent itt a század primadonnája Honty Hanna egy emlékest alkalmából és önkéntesekből kiválasztott szerencsés kísérhette fel a számára kijelölt proszcénium páholyba. Itt is találkozhatott közismert emberekből álló rajongóival a méltán népszerű TV-s Takács Marika. A számtalan fellépő világsztár azonnal az öltözőjébe kísértette magát elkerülve a háziak által kedvelt helységet. Vendégek voltak e helyen a politikai élet vezető személyiségei, élükön maga Kádár János is, na, nem mint néző, hanem mint felszólaló. Ez az esemény valóban maradandó élményt jelentett az ott dolgozóknak, mivel ekkora felhajtásban és felfordulásban még nem volt részük. Az egész színházat ellepték az emberi faj fekete öltönybe öltözött különleges példányai, mindent átnéztek, felforgattak, utasításokat adtak, félelmet és döbbenetet keltve az eddig magukat biztonságban érző emberekben. Miután elkészült a színpadi emelvény és azt körülvevő díszlet mindenkit az öltözőjükbe parancsoltak. Portásfülkébe befészkelte magát két nagydarab „pingvin”, lista alapján lehetett csak közlekedni. Az elnökség és a vezér részére a társalgóban tartottak fogadást, annak bejárata mellett lépcső vezetett fel az emeletre, amit természetesen lezártak, ennek ellenére néhány kiváltságos dolgozó részesülhetett „apánk” bevonulásának látványában. Persze nem csak szellemileg alultáplált politikusok fogadásának adott helyt, hanem igazi szellemi óriások, tudósok is előfordultak. A Budapesti orvosi egyetem minden évben a színházban tartotta a felavatási ünnepségét, ez úgy nézet ki, hogy a medikusok fehér kesztyűt húzva a színpadra vonultak, ahol az egyetem vezetői miközben kezet fogtak, mindenkinek elmondták ezt a bűvös két szót „orvossá fogadom”. Sok művész, szólista ritkán fordult elő, ők az öltöztetőikkel szolgáltatták ki magukat, ez többnyire a vezető művésznőkre vonatkozott, persze kivételek azért köztük is voltak.
A meghívott hölgy vendégek fogadása és vendégül látása is itt történt, nagy feltűnést keltett, amikor az egyik zenész hölgy ismerőse, eltérve az akkori konzervatív divattól, teljesen átlátszó fekete csipke blúzban jelent meg, természetesen melltartó nélkül. Kivételt képeztek a protokoll vendégek, akiknek a páholyukhoz külön szoba tartozott. A művészbejáró ajtaját minden civil vendég megilletődéssel lépte át, tudva, hogy a művészet templomának civilektől elzárt szentélyébe lép be.
Különösen nagy volt a nyüzsgés premierek alkalmából, ilyenkor a nyitva tartást is meghosszabbították. Seregi László az operaház nemzetközileg elismert vezető koreográfusa a Sylvia című balett premierje után egy borral teletöltött hordót álitatott fel, amiből mindenki szabadon fogyaszthatott, természetesen a szólistáknak az öltözőkben külön pezsgős köszöntőt tartott. Szilveszterkor az újév köszöntésekor alkalomnak megfelelő díszbe öltözött a terem, maga az előadás is minden évben a Denevér, ami szinte erről az estéről szólt, a második felvonás báli jelenetére az Adélt játszó művésznő külön estélyi ruhát varratott magának, ezzel is emelve az egyébként laza előadás fényét. Majd szintén hagyományosan az éjszakai esztrád műsor következett a legnépszerűbb fővárosi művészek, konferansziék fellépésével. Ilyen alkalommal, készülve a fellépésre a társalgóban üdvözli egymást a két neves művésznő, Lehoczki Zsuzsa és Petres Zsuzsa, - milyen kotta van nálad, kan-dúr, enyém pedig pin-dúr-.
Ez a társalgó adott helyet az országban és a korban egyedül álló eseménynek, az operaház dolgozói sztrájkot hirdetek, az egyezkedésről folyó tárgyalások itt történtek. Az ok a következő volt, a legtöbb operai előadáshoz ahol nagy létszámú kórus és statisztéria szerepel, úgynevezett ferde színpadot építenek, ezt meg lehet szokni különösebb problémát nem jelent. Nagyszabású bemutatóra készült a társulat, vendég olasz karmesterrel, óriási, látványos tömegjelenetekkel csodálatos díszletek között, első alkalommal alkalmazott vetített háttérrel. Felépült a zenekari árok felé lejtő színpad, amire erősen ráncosított szőnyeget terítettek, a lejtős díszlet, még ha sima is erős koncentráltságot igényel, mozgás közben figyelve a zenét, a karmester minden mozdulatát és vigyázva egymásra, mindeközben még igen erős reflektorok is vakítják a szereplőket. Ezen a balesetveszélyes szőnyegen szinte lépni is alig lehetett, nem hogy több kilós jelmezben mozogni, tudni kell a kórus tagok zöme, finoman szólva már nem a fiatalabb korosztályhoz tartozott, talán el lehet képzelni kétségbe esésüket, rettegésüket az orra eséstől, amikor a színpad hátteréből elindultak a súgó lyuk felé. A teljes díszlet és jelmezes próba már szinte főpróbának számit, még pár nap és jön a bemutató. Egyre többen adtak hangot nemtetszésüknek, aminek következménye lett a már említett esemény. Bemutató előtti napon, késő délutánra a szakszervezeti vezetőség gyűlésre hívta össze a tagságot a társalgóba, természetesen meghívták az operaház vezetőségét, akit a gazdasági igazgató képviselt, és a darab díszlettervezőjét, mint aki a legjobban érintett a témában.
A tárgyalások természetesen nem vezetek eredményre, győzött a művészi szabadság és a hatalom, a szakszervezeti vezető kórus tag volt, akit ezek után nyugdíjaztak, a premier sikeresen lezajlott és szerencsére a további előadásokon sem történt baleset.
Színes és eseménydús élet zajlott ezen a helyen és a legújabb hírek szerint a pezsgés pár éven belül újra beindulhat a művészek és a közönség nagy örömére.