Valahol, a szivárványon túl...
Hol háború és viszály sem dúl,
Ott talállak meg téged,
A virágos, égi réten.

Ott fekete rózsa illata bódít
Miközben szíved hangja szólít...
Azt súgja, a tied vagyok,
Addig ameddig meg nem halok...

Higgyek én e csodálatos álomnak?
Vagy szerelmedet fogadjam el átoknak?
Mert szívem már több sebből vérzik
A szemedben, hazugság fénye fénylik...

De hiszek, mert naiv vagyok
Ebbe szívem bele sajog
Több fájdalmat már nem bírok
Én több harcot már nem vívok...

Kérlek, mond meg, ha nem bízhatok
Mert én már többet nem írhatok.
Mond el, mert az álomnak vége
Mennyit ér neked, szívem őszintesége...

Én várok rád, a szivárványon túl
Mert a szívem csakis hozzád húz...
De ha nem jössz, az álomnak vége
Megöli az élet kegyetlensége...