A kormányzati munkát tehernek érzi Orbán Viktorhoz fűződő barátságán Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki azt mondja, sok ellendrukkere van, de úgy véli, megéri vállalni a presztízsveszteséget is még titkolt, nagyszabású tervei érdekében. Az államtitkárral egy Debrecen-közeli tanyán készítettünk interjút, ahova azért látogatott el, hogy belenézzen a Szarvassá változott fiú című színdarab filmadaptációjának forgatásába.
"Az Operaház esetét leszámítva mindig érvényesült az akaratom."
- Hogyan engedhették, hogy az Operaházzal kapcsolatban ilyen cirkusz alakuljon ki?
- Őszinte választ adok: rossz döntések és át nem gondolt kompetenciaviszonyok vezettek oda, hogy ez a helyzet alakult ki. Többek felelőssége ez, és egyáltalán nem vagyok büszke erre a történetre. Azt gondolom, hogy a belőle levonandó tanulságok minden érintett szereplő számára a napnál világosabbak. Maradjunk ennyiben.
- Úgy tűnik, a párton belül erős lobbicsoportok nyomulnak kulturális ügyekben. Mindenkinek van véleménye erről a területről, amit akár nyilvánosan is hangoztat. Ez mennyire nehezíti meg az ön munkáját?
- Természetes, hogy mindenkinek van véleménye, de amikor vitatni kezdjük egy adott terület vezetőjének döntéseit, például, hogy jó-e X-et kinevezni valamelyik színház élére, akkor az áldemokrácia és a viszályok terepévé változtatjuk a kultúrát. Vannak nagyon erős lobbi- és érdekcsoportok, de az Operaház esetét leszámítva nem volt olyan nyomás, amelynek ne tudtam volna ellenállni, mindig érvényesült az akaratom. Amit nem tudok leszerelni, az nem egy lobbicsoport, hanem belső ellenérdekelt erők. Volt rá példa, hogy az ország egyik legfontosabb közintézményben egy projekt megvalósítását úgy fúrták, hogy az kimerítette a szabotázs fogalmát. Volt olyan eset is, amikor valaki úgy tett be nekem, hogy nem küldte ki a meghívókat egy eseményre, mert nem értett egyet vele - túlságosan liberálisnak ítélte a meghívott, világhírű művészt. És nagyon nehéz egy ilyen esetben bebizonyítani, hogy szándékos volt.
- Ezek az ön személye ellen irányuló támadások?
- Nem, ez egy általános ellendrukkerség. Ezek az emberek nem akarják, hogy ebben az országban sikeres kultúrpolitika, sikeres agrárpolitika, sikeres bármilyen politika megvalósuljon. Tudom, hogy összeesküvés-elméletként hangzik, de szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ilyenek vannak. És hogy jobban értse, mit jelent az államigazgatás, mit jelent az adminisztráció, a felelősségmegosztás és döntés-előkészítés, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljak két dokumentumot. Egyik az általunk megítélt filmtámogatási összegek felhasználásával kapcsolatos, a döntéstől a bankszámláig. A másik azt foglalja össze, mi szükséges egy nemzetközi szerződés megkötéséhez - ez itt most filmes szerződések kapcsán jut eszembe, mármint, hogy milyen utat kell végigjárnunk, amíg eljutunk oda, hogy egy államközi kulturális szerződést, például egy filmes egyezményt megkössünk.
- A 2013-as Smithsonian folkfesztiválon való magyar részvételt a KIM hatáskörébe utalták. Hogy lehetséges, hogy egy egyértelműen kulturális feladat nem a kulturális államtitkársághoz tartozik? Megint átnyúltak az ön feje fölött, mint például a KIM hatáskörébe került Balassi Intézet esetében?
- Roppant nehézségek közepette kell olyan döntéseket hoznunk, amelyek a magyar kultúrát szolgálják. Ezek a körülmények sokszor kategorikusan fölvetik azt a kérdést, hogy érdemes-e és meddig érdemes vállalni, amit csinálok. Az egyik politikusunk egyszer úgy fogalmazott, hogy sok pénzből könnyű jó kulturális politikát megvalósítani, a nagy kunszt: ugyanezt kevésből. Ez most egy-két nagyon szűk esztendő, és az az én legfőbb tisztem, hogy a kultúrát a lehető legkevesebb sérüléssel vezessem át ezen a perióduson, visszafordíthatatlan hibák és végzetes veszteségek és sebek nélkül. Van néhány lehetőségem nagy horderejű fordulatok, változások előidézésére, amelyek miatt megéri vállalnom a vesződséget, a presztízsvesztést, a sértettségeket, a jogos és jogtalan kritikákat.
- Mik azok a nagy horderejű ügyek?
- A MaNDA néven ismert digitalizálási projektünk most jutott el oda, hogy élővé válik. Erre építve sokkal hatékonyabban gazdagíthatjuk majd a nemzet kulturális tudatát és a kultúrára fordított pénzeket sokkal ésszerűbben használhatjuk fel, mint eddig. De hadd ne tegyek ki minden kártyalapot az asztalra; lesznek még fejlemények, néhány hónapon belül, térjünk vissza erre decemberben.
- Az Orbán családhoz fűződő személyes viszonya rendszeresen előkerül a sajtóban: mindig megemlítik, hogy Orbánék sokszor vendégeskedtek önnél Erdélyben, illetve, hogy ön írta Lévai Anikó szakácskönyvének az előszavát. Hogyan kell elképzelni az önök kapcsolatát a politika színfalain kívül?
- Nagyon hosszú ideje alakult ki a barátság közöttünk, és ennek a barátságnak a szempontjából a kormányzati szerepvállalásom nyilvánvaló tehertétel. Egy normális emberi kapcsolat mellett megjelent - azt is mondhatnám, fölváltotta azt - egy függelmi viszony, amely feladatok kiosztásán és számonkérésen alapul, ráadásul ki van téve ezer negatív befolyásoló körülménynek. Mégis azt kell mondanom, hogy barátságunk tartalma - legalábbis részemről - nem változott. Pedig jóval kevesebb időnk van találkozni, beszélgetni, annak ellenére, hogy egy kormányban szolgálunk. Külföldi utak alkalmával inkább van arra mód, hogy ha lefutott a hivatalos program, akkor be tudunk ülni itt-ott egy kiskocsmába, ottani jó barátokkal vagy csak mi magunk között, és ilyenkor igyekszünk kerülni a politikai témákat. Bár ez nem mindig sikerül.
De ugyanígy vagyok a legtöbb barátommal. Az elmúlt egy évben a családom és a barátaim voltak a legfőbb kárvallottjai annak, hogy elvállaltam ezt a megbízatást. Ilyen szempontból ez a szerepvállalás pusztító erejűnek bizonyult, nem volt időm arra sem, hogy baráti konverzációt folytassak bárkivel is. Olvasni is csak repülőn vagy útközben van már időm, pedig kisgyerekkorom óta megszállott olvasó vagyok, és nagyon hiányzik.
- Viszont úgy tudom, színházba sokat jár. Mik voltak a legkiemelkedőbb előadások, amelyeket mostanában látott?
- Ahhoz képest, hogy milyen nagyszerű előadás, méltánytalanul észrevétlen maradt a szombathelyi színházban Jordán Tamás Az ember tragédiája-rendezése. A győri színházban látható Funtek Frigyes Equus-a. Jó néhány előadásban láttam a darabot, de ennyire szuggesztív produkcióban még soha. Kényes területre tévedünk, de nem szégyellem bevallani, hogy az Alföldi Róbert által rendezett Bánk bán-t is kiváló előadásnak tartom, amelyre bármely magyar gimnazistát elvinnék, hogy megnézze. Ugyanakkor a Nemzeti Úri muri-ját nem tartom sikerültnek. Legutóbb a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Valahol Európában-t láttam mint Dés László-musicalt, Béres Attila rendezésében, az is egy érdekes produkció.
"Omnibuszok, lovas fogatok és elektromos járművek váltanák ki a benzingőzös rémhelyzetet az Andrássy úton"
- Hogy áll a múzeumi negyed tervezése?
- Hadd pontosítsak: az Andrássy-negyedről van szó, amelynek egy részét a tervek szerint úgy hívják majd, hogy Múzeumliget. Az elképzelés azon alapul, hogy az Andrássy út környezetében példátlan sűrűséggel halmozódnak a kulturális objektumok és építészeti értékek. Az Andrássy-negyed gyalogos zóna lenne, ahova csak a célforgalom hajthatna be. Ezt egészítené ki a kerékpáros közlekedés, illetve az omnibuszok, lovas fogatok és elektromos járművek, ezek váltanák fel a jelenlegi benzingőzös rémhelyzetet. Az Oktogon lenne az egyetlen pont, ahol átmenne a keresztirányú forgalom. A Hősök terét a város testéről leszakító borzalmat, a Dózsa György út forgalmát pedig - ez meggyőződésem - alagútba kell terelni, az Ajtósi Dürer sortól vagy a Dembinszky utcától kezdve a Podmaniczky utcáig. A forgalomcsillapításon kívül az alagútépítés mellett szól az is, hogy ha úgyis múzeumépítés, föld alatti parkolók kiépítése zajlik a környéken, akkor mindezt párhuzamosan sokkal olcsóbban lehet megoldani.
- Ez jelentősen túlmutat az ön államtitkársága területén.
- Kértük egy olyan kormánybiztosság fölállítását, amely a mi tárcánkkal együttműködve elkészítené a szükséges gazdaságossági és közlekedési hatásvizsgálati tanulmányokat. A tárcánk a kezdeményező, és az egész elképzelés célja, hogy Budapestet mint Európa egyik kulturális fővárosát megerősítse.
- Tarlós István főpolgármesterrel már egyeztetett ez ügyben?
- Igen, volt már néhány egyeztetés, és a főpolgármester úr legutóbbi írásbeli állásfoglalása nagyon elismerő és kedvező a tervvel kapcsolatban.
- Mely múzeumok kapnának helyet a Múzeumligetben?
- A Műcsarnok mögött található peremsávon legalább egy, de inkább két vagy három közgyűjteményi épületet javasolnak felépíteni. A bizonyosságot súroló valószínűséggel odakerülne a Nemzeti Galéria új épülete. Szerintem a néprajzi gyűjteményt, amelyről szintén szó volt, nem ott kell elhelyezni, viszont a magyar fotóművészet rangjához méltó magyar fotótörténeti múzeumot e környéken volna célszerű megnyitni, a nagy gyűjtemények egyesítésével a kecskeméti fotógyűjteménytől kezdve az MTI fotótáráig.
- A Természettudományi Múzeum költöztetése is napirenden van. Az is ide kerülne át?
- Ez még nem jóváhagyott terv, de megvizsgálnám, hogy a Petőfi Csarnok helyén vagy annak környezetében nem lehetne-e elhelyezni.
- Felmerült, hogy költséghatékonyabb lenne a Várban kialakítani egy múzeumi negyedet, ahol már megvannak ennek az alapjai.
- Ha egy közgyűjteményt egy több száz éve, más célra készült épületben helyezünk el, annak a korszerűsítése, bővítése olyan folyamatos ráfordítást igényel, amely sokkal többe kerül, mint a laikusok gondolnák. Például nem mindegy, hogy a meghatározott páratartalmat vagy hőmérsékletet egy több száz éves épületben kell-e biztosítanunk vagy egy újonnan épültben. A raktározási, elhelyezési, restaurálási helyiségek jelentette gondot itt nem is említem
- Az eredetileg a Szépművészeti Múzeum átalakítására szánt forráson kívül miből fogják fedezni az Andrássy-negyed kialakításának költségét?
- Csak építési költségek lesznek. Az, hogy gyalogos zónává alakítsunk egy olyan felületet, ahol a kisföldalatti és a kerékpárutak révén eleve biztosított a közlekedés, alig jelent költséget. Ezelőtt száztíz-százhúsz évvel fölépítettek egy Andrássy utat Hősök terével, földalattival, mindennel együtt, itt csak egy nyomorult kis kéregalagutat kell építeni, amilyenből a világ minden nagyvárosában rengeteg van már. Tán csak nem haladja meg a képességeinket?
- Mégis mekkora lenne a negyed kialakításának teljes költsége?
- Becslésem szerint múzeumi épületekkel együtt húszmilliárd forint körüli költsége lenne. De azzal, hogy lehozzuk a Nemzeti Galériát a Várból, felszabadítunk egy nagy értékű műemléket.
- Az első kérdés ezzel kapcsolatban: honnan lesz rá húszmilliárd forint?
- Most naiv fantasztának tűnhetek, de azt gondolom, hogy az Andrássy-negyed akkora turisztikai vonzerőt jelent majd, annyira felpörgeti a kulturális turizmust, hogy ennek hozadéka milliárdokban lesz mérhető. Nem csak turisták, hanem befektetők is szívesebben jönnek majd. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a milliárdok rögtön mozgósíthatók lesznek múzeumépítésre, de idővel végre ismét eljuthatunk oda, ahol a 19. század végén tartottunk, hogy egy-két múzeumot fel tudjunk építeni.
- A másik kérdés, hogy ön egy műemlék felszabadítását említette, de úgy tudom, a köztársasági elnök rezidenciáját tennék át a mostani Nemzeti Galériába. Ez felszabadítás?
- Tegyük föl, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium vagy a Belügyminisztérium fölmegy a Várba, akkor a belvárosban óriási értékű ingatlanok válnak használhatóvá egyéb célra. Nem gondolom, hogy a Belügyminisztérium helyén szálloda kellene, hogy működjön, de azt azért gondolom, hogy a Gresham-palota jelenlegi állapotában sokkal több hasznot hoz az országnak, mintha egy kormányhivatal működne benne, úgy értve: éppen benne, nem pedig máshol.
- De ugyanez igaz a Nemzeti Galériára is, ami egy turistákat vonzó célpont a Várban. Nem biztos, hogy érdemes kormányzati intézményt odaköltöztetni.
- A Vár vonzereje megmarad, aki pedig Vaszary János festményeire kíváncsi, el fog menni értük a Hősök terére is.
"Én nem így válogattam volna a kínai kiállítás anyagát"
- A turizmus fontosságáról beszélünk, de ennyire forráshiányos időkben, amikor múzeumok azért küzdenek, hogy ki tudják fizetni a béreket és nyitva tudjanak tartani, valóban fontos 200 millió forintot költeni egy Los Angeles-i operaelőadásra?
- Mindig választani kell lehetséges opciók közt. Fontos-e az a cél, hogy a magyar operairodalom egyik remekműve bekerüljön a nemzetközi operaélet körforgásába, vagy az a fontosabb, hogy szétosszuk ezt a pénzt múzeumok közt? Ha feltesszük azt a szélsőséges esetet, hogy egy múzeum forráshiány miatt zárva tart a hét néhány napján, akkor valóban elképzelhető, hogy ez a turisták számának csökkenéséhez vezet. De még mindig fontosabb az, hogy a Bánk bán-t megismerje a nagyvilág. És ugyanakkor az is, hogy az Iparművészeti Múzeum ne dőljön össze. Szívesebben javaslok olyan célokra pénzt, ahol egy konkrét és azonnal megragadható eredmény várható.
- A Bánk bán-nak az a megragadható eredménye, hogy jó esetben néhány ezer ember megnézi, és tetszik nekik.
- Még jobb esetben énekesek, producerek, rendezők megtanulják azt, hogy van egy ilyen mű, és elkezdik játszani.
- De ez csak az előadáson túlmutató remény, ami vagy beteljesül, vagy nem. A kérdés továbbra is az, hogy ennyire forráshiányos időkben ez jó ötlet volt-e.
- A kormány eddig egy fillért sem fordított az előadásra, jövőre megvalósulhat, ha lesz rá forrás, és ha megfelelő konstrukció dolgozható ki. Nekem őszintén szólva nem tetszett, hogy nem repertoárdarabként kerülne színpadra, csak néhány előadást tartanának, és az sem, hogy Placido Domingo nem énekelne benne, hanem vezényelne. Ami ugyancsak nagy dolog, de őt a világ egyik legnagyobb tenorjaként és nem a világ egyik legnagyobb karmestereként ismerjük. Igaz, ma már egyre kevesebbet énekel. Érdemes az egészet újragondolni. Másrészt az ilyen döntések sosem vitathatatlanok, és nagyon kevés olyan akad, amit osztatlan lelkesedéssel üdvözölne mindenki.
- A pénz és az erőforrások megkérdőjelezhető felhasználására egy másik példa, hogy ön folyamatosan, különböző frontokon keresi a kapcsolatot Kínával.
- Vagyis hogy pénzt költeni járnék oda? Én meg úgy gondoltam, pénzt, presztízst szerezni és növelni. Magyar építészek fognak megbízást kapni Kínában, ez pénzherdálás? Vagy például: amióta a sokat támadott pekingi kiállítás megnyílt, itt járt egy kínai galériásokból álló küldöttség, akik magyar festőktől vásároltak műveket.
- A Forrás Galériától?
- Nem azokat a festőket, akik ki voltak állítva és nem a Forrás Galériától.
- Ez nem bizonyítja, hogy annak az állami pénznek, amit a kiállításra költöttek, ez volt a legjobb elköltési módja.
- Nyilván nem ezáltal térült meg a kiállításba fektetett pénz, de azt jelzi, hogy forgalomba került kint a magyar művészet, megtudták, hogy vagyunk, és értékelték. Ennek a haszna mérhetetlen ahhoz a 36 millió forinthoz képest, amibe a kiállítás az adófizetőknek került. Ha eltávolodunk a festészettől, és azt mondjuk, hogy a világ vezető gazdasági hatalmával olyan kapcsolatrendszert tudunk kialakítani, ahol minket megbecsülnek, egyenrangúnak tartanak vagy fel is néznek ránk, ennek igenis hatalmas értéke van. Még pénzben is kifejezhető, bár nem ez a cél.
- Ha sikernek is tartja a kiállítást, utólag nem gondolja, hogy nem volt szerencsés, hogy egy magángaléria válogatta a kiállítás anyagát?
- De, azt gondolom, hogy nem így kellett volna. Azt gondolom, valamelyik állami galériánk, a Nemzeti Galéria vagy a Műcsarnok igazgatója elutazhatott volna Pekingbe és ott szert tehetett volna olyan magas szintű politikai kapcsolatokra, amilyenekre általam ismeretlen módon a Forrás Galéria szert tett. Miért nem sétáltak be ők a Központi Bizottsághoz, és mondták, hogy szükségünk volna néhány szintre a Kínai Szépművészeti Múzeumban ahhoz, hogy kirakjunk kortárs magyar festőket, jöhetünk? Akadt egy galéria, amelyik ezt el tudta intézni. Megtehettem volna, hogy elhajtom őket, amikor jelentkeztek. A legközelebbi munkatársaim mind azt mondták, hogy ez egy hülyeség, ne foglalkozzam vele, de én azt mondtam, hogy lássuk, mit mondanak a kínaiak. Írtunk az illető intézmény - Kína legjelentősebb kiállítóhelye - vezetőjének, hogy igaz-e vagy nem, hogy befogadják a kiállítást, és visszaírtak, hogy igaz. Ezek után döntsél, támogatod-e ennek a magángalériának ezen a legmagasabb szinten akceptált projektjét vagy nem. Lehetett tudni, hogy felzúdulást kelt majd, de én úgy gondoltam, hogy többet megér az ügy a magyar nemzetnek és kultúrának, mint hogy formai okok és érzékenységek miatt ne valósuljon meg.
- Mi a szubjektív véleménye arról a válogatásról, ami a kiállításon megjelent?
- Rögtön a nyakamba akarták varrni, hogy én állítottam össze a kiállítást, ez nem igaz. Két olyan festő volt, akit én javasoltam, a galéria megkereste és ki is állította őket. Én nem így válogattam volna, be kell vallanom. Szerintem a válogatásban van tíz-tizenkét ragyogó művész, van körülbelül tíz közepes és van tíz kevéssé ismert, és ezért vitatható, illetve vitatott művész. De minden válogatónak meg kell adni a jogot, hogy ne csak az ismert művészekből válogasson, hanem az ismeretlenekből is.
- Egy Magyarországot képviselő kiállításnak azt kell tükröznie, ami ebben a válogatásban megjelenik?
- A művészet egy keresztmetszet a kor tudatvilágáról. Ilyen a magyar valóság, ilyen is.
"Azt fogják mondani rólam, hogy diktatórikus, nem hozzáértő módon születnek nálunk a filmtámogatási döntések"
- Néhány film már nyilvánosságra került, amelyeket az államtitkárság támogat, de azt senki sem tudja, hogy milyen döntési mechanizmussal, milyen szempontrendszer szerint döntenek ezekről a támogatásokról.
- Ez a téma különösen aktuális amiatt, hogy Andy Vajna kormánybiztos éppen most kért föl a támogatási döntések meghozatalára egy filmes szakemberekből álló testületet, ami azonnal rendkívüli hullámokat vert pró és kontra. Én ezt el kívántam kerülni. Egyrészt a meglevő kevés pénzt nem akartam olyan célokra elkölteni, amelyek nem közvetlenül a filmes értékek létrehozását segítik, hanem adminisztrációra lennének elköltve. Másrészt, becsületesen megmondom - ahogy tettem a Műcsarnok igazgatójának kinevezése ügyében is -, úgy gondolom, egy grémium helyett megfelelő döntést tudok hozni ebben az ügyben egyedül is. Azért kapom a fizetésemet, hogy tudjam, ki alkalmas múzeumigazgatónak, ki színházigazgatónak és kitől várható egy filmes remekmű megszületése. Természetesen meghallgatok más véleményeket is, köztük Bokor Attiláét, aki a filmfőosztály vezetője.
Ami a szempontokat illeti, a vélelmezhető esztétikai érték csak az egyik ezek közül. Vannak dokumentumérték-szempontok is, meg külpolitikaiak meg történelemismeretiek is. Felmerülnek olyan kérdések is, hogy mikor lesz ebből film?; mennyibe kerül?; esetleg ugyanezt a pénzt nem érdemesebb-e más filmre fordítani?. Ez egy komplex döntés, de mernem kell vállalni érte a felelősséget. Ha azok a filmek, amelyeket támogatni fogunk az én javaslatom alapján, kudarcnak bizonyulnak pénzügyi, erkölcsi vagy szakmai értelemben, akkor én levonom a konzekvenciákat. Ha viszont a filmek jelentős része sikeres lesz... nos, akkor ettől még ugyanúgy azt fogják mondani rólam, hogy diktatórikus, nem hozzáértő módon születnek nálunk a filmtámogatási döntések.
- Pontosan mit kell érteni azon, hogy kudarc esetén levonja a konzekvenciákat?
- Azt is érthetjük, hogy átadom ezt a döntést valakiknek, akikben ezután jobban megbízom, mint a saját véleményemben, azt is jelentheti, hogy felajánlom, hogy ezzel a területtel többé nem foglalkozom, szélsőséges esetben pedig akár azt is, hogy felállok az államtitkári székből, mert akkora volt a bukás, hogy utána már nem vagyok hiteles figura.
- Ön szerint milyen típusú, műfajú filmeknek kell most készülniük Magyarországon?
- Rejt némi csapdát a kérdés. Gondoljunk csak arra, hogy volt egy olyan rosszhiszemű vélekedés, hogy az új kormányzat alatt csak kurzusfilmeket forgatnak majd, hogy csak Koltay Gábor fog dolgozni, hogy csak Trianon és Wass Albert és turulmadár lesz. Lehet, hogy ez most "nesze semmit, fogd meg jól"-nak tűnik, de számomra az érték ígérete a döntő. Ha a film producerével és a minisztériumi szakértőkkel konzultálva azt látom, hogy egy filmtervből optimális időn belül, optimális költségfelhasználással a lehető legnagyobb értéket lehet létrehozni. A bizalmi elem erős a döntésben, ami sokszor erősen intuitív. A forgatókönyvből, a művészek addigi pályafutásából meg lehet azt érezni, hogy valamiből lesz-e remekmű vagy nem. És bármennyire politikai síkra akarják ezt terelni is egyesek, én megbízom olyanokban is, akik politikailag tőlem távol eső szempontok szerint igazodtak az életben. Támogatjuk például Szabó Istvánt, aki életkorát, habitusát, barátait tekintve az ellentéte a szintén támogatott Vidnyánszky Attilának, és míg Vidnyánszky tagadhatatlanul jó barátom, Szabó Istvánnal most találkoztam életemben először.
- Hogyan került a látóterébe Az ajtó című Szabó István-film, és miért döntött úgy, hogy 140 millió forintot, az idei legnagyobb támogatási összeget kapja az államtitkárságtól?
- Szabó Istvánék kerestek meg. A film már olyan előrehaladott állapotban volt, hogy úgy láttam, ha idén nem készül el, akkor széteshet, és a már belefektetett energia és pénz megsemmisülhet. Látni való volt, hogy nincs ma Magyarországon más olyan filmfinanszírozási forrás, amiből ez a film olyan nagyságrendben nyerhetett volna támogatást, mint amit én biztosítani tudtam számára.
- Ha jól tudom, már leforgatták a filmet, amikor a támogatási döntés megszületett, tehát megsemmisülésről nem beszélhetünk.
- Igen, de ahhoz, hogy elkészüljön, szükséges volt ez a támogatás. Sokan azt károgták, hogy a magyar film meghalt, több nem lesz, vagy ha lesz is, idén biztos nem. Én meg azt mondtam, hogy ez nem igaz. De ahhoz, hogy idén szülessen néhány magyar film, az kellett, hogy vállaljam azt a kockázatot, hogy én döntök, nem lesz pályázat, ami legalább fél évbe telne, hanem odaadom nekik ezt a pénzt.
- Szabó István filmje és Vidnyánszky Attila 100 millió forinttal támogatott alkotása mellett még mely filmek kapnak támogatást az önök keretéből?
- Evidens volt, hogy Szász János A nagy füzet című filmje megüti azt a mércét, hogy támogatni érdemes, erre 100 millió forintot tudtunk szánni. Van továbbá egy olyan film, amelyet nem biztos, hogy pont most támogattunk volna, ha idén nem Liszt-év lenne, ez egy Liszt Ferenc utolsó óráiról szóló játékfilm, amit Gyöngyössy Bence rendez, és 60 millió forintos támogatást kap. Itt kedvező feltétel volt az aktualitási szempont.
Van még egy dokumentumfilm, amelyet 60 millió forinttal támogatunk: Kabay Barna erdélyi témájú filmje. Hitvallók és ügynökök címmel már készített egy filmet arról, hogy Magyarországon hogyan épültek be az ügynökök a katolikus egyházba a pártállam idején. Ez a dokumentumfilm ugyanerről szól, csak az erdélyi magyar egyházak közelmúltját világítja át.
- Kabay Barna dokumentumfilmes és játékfilmes tevékenysége nyilván nem egy lapra tartozik, mégis: nemrégiben lejáratta magát a kritikusok szerint értékelhetetlen Szuperbojz-zal. Nem problematikus egy ilyen alkotót támogatni?
- Ha nem Kabay Barna jön ezzel a témával, hanem mondjuk Boros Zoltán a bukaresti magyar televíziótól, benne is megbíztam volna, és őket támogatom, de Kabay jött. És róla azért tudni kell, hogy a nevéhez - az övéhez is - fűződik a magyar filmtörténet egyik legrangosabb filmje, a Jób lázadása. Egy bukás vagy kudarc alapján nem vonok le olyan következtetést, hogy egy alkotót nem érdemes támogatni, különösen, ha a korábbi munkássága alapján várható, hogy fontos mű születik.
- Még mely alkotások kapnak jelentősebb támogatást?
- Szilágyi Andor Tóth Ilona-filmjét, az Akiért a csalogány énekel-t szintén 60 millióval támogatjuk, 50 milliót kap Gothár Péter A bányamosodás-a, amelynek Parti Nagy Lajos az írója és Tarr Béla a producere, tehát három kiváló név jelenti a garanciát számomra, ugyancsak 50 milliót kap az ifjú, de sokat ígérő rendező, Kenyeres Bálint Tegnap című alkotása.
És van egy film, amire én haraptam rá, és amelyről az gondolom, mindenképp meg kell valósulnia, ez a Bereményi Géza által írt film Kincsemről. Koltai Lajos rendezné. Kincsem élettörténete fontos üzenetet hordoz, és a nemzetközi imágónk szempontjából sem érdektelen. A lósport történetében példa nélküli, hogy egy ló ötvennégy versenyen indul és ötvennégy versenyen nyer. A film természetesen nem csak a lóról szól, hanem egy monarchiabeli történetbe van ágyazva. Egy nemzetközi finanszírozással és szereposztással megvalósuló filmről beszélünk, amelynek a költségvetése messze meghaladja azt, amit Magyarországon valaha is egy filmre fordítottak. Valószínűleg körülbelül négymilliárd forintba kerülne, én legfeljebb százmillió forintot tudok megítélni rá, de minden eszközömmel azon leszek, hogy megvalósuljon, mert a forgatókönyv alapján azt gondolom, hogy remekmű születhet, amely egyben a legnézettebb magyar filmmé válhat.
- Miért gondolja, hogy egy lóról szóló kosztümös filmre a mai magyar közönség annyira vevő lesz?
- Nem a magyar közönségre gondoltam, hanem arra, hogy világszerte a legnagyobb nézőszámot és szakmai elismerést érheti el. Nem csak saját piacra készülne, hanem nemzetközi részvétellel forgatott világprodukcióként, Oscar-díjas színészekkel. A tervek szerint.
- Úgy tudom, Fliegauf Benedek Szállnak a varjak című filmje és Bodzsár Márk Isteni műszak-ja is kapott kisebb összeget.
- A Fliegauf-film valóban kapott támogatást, Bodzsár Márk forgatókönyvét még nem volt módom elolvasni. Deák Krisztina kapott még közel tízmillió forintot, hogy befejezhesse az Aglaja című filmjét, Forgács Péter kapott egy kisebb összeget a Német egység a Balatonnál című filmre. Nem mindent soroltam fel, de nagyjából ez a lista.
- Mi a végösszeg a lista alján?
- 713 millió forint. 800 milliós keretünk volt, amelynek 18%-át zárolták, tehát 656 millió maradt. Van emellett egy filmszakmai támogatásra fordítható keret, amiből például fesztiválokat, kiadványokat tudunk támogatni, de ennek egy részét át szeretnénk csoportosítani filmgyártásra, abból fedeznénk a különbözetet.
- Szabó István támogatása ezen a kereten felül történt, a "rendkívüli kormányzati intézkedések" keretéből. Lesznek még olyanok, akiknek külön forrásokat tudnak mozgósítani?
- Nincsenek filmekre fordítható, előrántható pluszforrások. Idén legalábbis biztos nem.
- Most felsorolta ugyan a legtöbb filmet, amely támogatást kapott vagy fog kapni, de miért nem hozta nyilvánosságra már korábban a teljes listát?
- Még mindig vannak bizonytalanságok, van egy tól-ig, amely némiképp változhat, ahogy említettem is, de ezenkívül van egy másik oka is ennek. Föltett szándékom, hogy minden forgatást ellenőrizni fogok rajtaütésszerűen, ahogy most a Vidnyánszky-forgatáson is tettem. Ha valahol az a benyomásom alakul ki, hogy egyhamar nem lesz film abból, ami készül, akkor felfüggesztjük a támogatást. A keret egynegyede ilyen értelemben még lebeg, ezért csak év végén akartam publikussá tenni a teljes listát, amikor a számok már betonba vannak öntve, amikor már meggyőződtem arról, hogy X és Y valóban meg tudja csinálni a filmet abból, amit kapott. A transzparenciát úgy értelmezem, hogy mindent megmutatunk, ami történt, és vállaljuk érte a felelősséget. Ez teljesen transzparens. És azért sem siettem a támogatások közzétételével, mert nem akartam intrikákat, fúrásokat megindítani a szakmán belül.
"Életemben számos olyan pillanat volt már, amikor összemosódott bennem a reális és az irreális"
- Két filmterv kapcsán is említette a magyarok önképének formálását, illetve más nemzetek magyarságképének formálását mint fontos szempontot. Rendszeresen ilyen nagyívű, ideológiai célokat fogalmaz meg, amikor kulturális produktumokról beszél. Amikor például felvetődött a budapesti nemzetközi filmfesztivál ötlete, akkor egyenesen azt mondta, hogy az európai szellemi egységhez járulhatnánk hozzá ezzel. Nem irreális ilyen megfoghatatlan célokat kitűzni, amikor konkrét filmek vagy más produktumok támogatásáról kell dönteni?
- Úgy gondolom, az égvilágon minden, amit teszünk, alakítja az önképünket és a rólunk való képet. A gyorshajtó és a gyorshajtóra vadászó rendőr ugyanúgy, mint az író, a filmes, a táncos, a parkolóőr, a gyilkos és az énekesnő. Ami meg az irrealitást illeti: tény, hogy életemben számos olyan pillanat volt már, amikor összemosódott bennem a reális és az irreális. Elvesztettem a realitásérzékemet, és olyasmit is csináltam és vállaltam, amit ép ésszel nem szokás. Ismervén ezt a gyöngémet, hajlandó vagyok elismerni, hogy igyekezetem ellenére előfordulhat, hogy utópisztikus vagy naiv vagy idealista vagy fantaszta elképzelések mögé is odaállok. De ha végignézünk a történelmen, azt látjuk, hogy igazából az vitte előre a civilizációt, hogy voltak fantaszták, akik mertek távolabb nézni.
- Kérdés, hogy szerencsés-e, ha a fantaszta és a döntéshozó ugyanaz a személy.
- Ha ezt a kérdést feltették a Kolumbusz expedícióját finanszírozó döntéshozóknak, akkor vajon mit válaszoltak? A nemzetközi filmfesztiválról azt gondolom, hogy a szakma összes szereplőjének és a nézőknek távlatilag sokkal nagyobb hasznot hoz, mint amennyibe kerül. Amikor a fesztivál ötletét támogatásra méltónak ítéltem, nem kockáztattam állami vagyont. Ha valaki ebben megrövidülhet, az én vagyok, mert nekem presztízsszempontból kudarcot jelenthet, ha nem valósul meg, és nagyon sok ellendrukker van. Az én életemet nem az óvatosság vagy mondjuk úgy, az aggályos óvatosság határozta meg eddig sem, de ebben az esetben még Cannes-ba is elutaztam konzultálni a témában járatos szakmabeliekkel, és csak ezt követően akartam a magam álláspontját nyilvánosságra hozni.
- Már Cannes előtt mondta, hogy forrásokat próbál mozgósítani a fesztivál számára.
- Igen, már a Filmszemlén kicsúszott a számon az a szerencsétlen mondat, amiből az egész ügy degenerálódott. Felbosszantottak, károgtak, hogy vége a magyar filmnek, többé nem lesz se film, se szemle. Mire azt mondtam, hogy dehogynem, ha akarjuk, még nemzetközi filmszemlénk is lehet.
- Az is elhangzott, hogy erre akár külön forrásokat is biztosítanak, majd kénytelen volt visszatáncolni.
- Én nem állami forrásokra gondoltam, hanem arra, hogy megvannak azok az anyagi források az országban, amelyek egy ilyen rendezvényhez szükségesek. Ha a Filmszemlére volt évente 200 millió forint, akkor egy nemzetközi filmszemlére is elő lehet teremteni, mondjuk kétévente 400 millió forintot. Hogy lesz-e állami forrás, az a következő költségvetés összeállításakor válik világossá, májusban már csak ezért sem lehet ilyet biztosra mondani. De mivel ennyi pénz összesen egy vagy két film költségvetése, miért ne vethetném fel akár azt, hogy jövőre készüljön eggyel vagy kettővel kevesebb film, és csináljunk egy nemzetközi filmfesztivált.
- A korábbihoz hasonló, magyar filmszemle lesz jövőre?
- Úgy gondolom, hogy jövőre nem lesz, de egy évvel később, tehát 2013-ban már érdemes lesz megint megtartani.
- A kulturális államtitkárság támogatásával valósulhat majd meg?
- Biztos, hogy nem. A kormánybiztosság, tehát Andy Vajna és kollégái döntenek ebben a kérdésben. Papíron egyébként a filmes események, rendezvények szervezése hozzánk tartozik, de az ehhez rendelt forrás náluk van.
- Milyen együttműködés van vagy lesz önök és az Andy Vajna-féle Filmalap közt? Elhangzott részükről, hogy egy produkció csak a két forrás egyikéből kaphat támogatást.
- Nem föltétlenül tartom ördögtől valónak mindkét forrás igénybevételét. Szerintem az nem megengedhető, hogy egy film esetleg azért ne készüljön el, mert az egyik kasszából már kapott támogatást, és ezért a másikból nem kaphat.
- Vajna úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha egységes rendszerben valósulna meg az összes produkció elszámolása, azoké is, amelyek a kulturális államtitkársághoz tartoznak.
- Ez egy reális fölvetés, ugyanakkor tudnunk kell, hogy a kulturális államtitkárság egyik saját intézményében, az NKA-nál létezik egy filmes elszámolási rendszer. Ebből kilépni részben gazdaságtalan, részben intézményjogi szempontból irracionális lépés. Ha csak a számlák ellenőrzéséről van szó, meg arról, hogy a tevékenység megfelelően zajlik-e, a föltevés teljesen akceptálható. Akkor van baj, ha az ellenőrzést valaki esetleg arra próbálná használni, hogy befolyást érvényesítsen magának a filmnek az elkészültével kapcsolatban.
- Ha ki kéne emelnie néhány dolgot, miket tart az államtitkárként elért legnagyobb eredményeinek?
- Két dolgot: az egyik kultúrdiplomáciának mondható, ezen értek olyasmiket, mint az EU-s elnökség abszolválását olyan viszonyok közepette, amikor a legellenségesebb volt a közvélemény Magyarországgal szemben. Említhetném a repülőtér átnevezését Liszt Ferencre és még sok egyebet - ezek kultúrdiplomáciai sikerek. De azt is saját eredményemnek tartom, hogy nem tört ki ebben az országban ennél nagyobb kultúrkampf. Emlékezzünk csak a félelmekre, hogy turulos, árvalányhajas kurzus kezdődik, és voltak egyéb szorongások, félelmek és bosszúvágyak. Ahhoz képest, hogy mindez ráadásul egy pénzügyi katasztrófa körülményei között jött elő, azt gondolom, hogy sikerült relatív békét és nyugalmat konszolidálni. Akár olyan konkrét állami programokkal kapcsolatban is, mint a Márai-program. Arról is azt mondanám, hogy én nem ezeket a könyveket választottam volna, de mindenki elfogadta őket anélkül, hogy a másik haját ki akarta volna tépni.
- És mi az a néhány dolog, amit a legnagyobb kudarcának tart az elmúlt bő egy évben?
- Az Operaház ügye és bizonyos kommunikációs deficitek. Sokszor a legjobb szándékaimat sem tudjuk kellően kommunikálni.
- Konkrétan milyen esetekre gondol?
- Például a nemzetközi filmfesztivált lehetett volna jobban kommunikálni, de nem ez az egyetlen ilyen eset. Ez mindenképp az én kudarcom és felelősségem is. Meg az is, hogy miközben két-három ember helyett utazom, tárgyalok, intézkedem, addig a sajtó abból csinál hírt, hogy már megint a világot járom, mennyi a napidíjam meg hogy lemondtam a szolgálati lakásomat. Ezt olyan zseniális kommunikációs trükközéssel tálalják, mintha nem lemondtam, hanem követeltem volna, vagy mintha megvásároltam volna aljas és pofátlanul kedvezményes áron, úgy, mint az előző kormányzat katonai vezetői saját szolgálati lakásaikat. Ügyes, nagyon ügyes.
Forrás: www.index.hu
![](https://www.pinterest.com/pin/create/button/?url=http://napiujsag.blogspot.com/2010/08/fantaszta-elkepzelesek-moge-is-odaallok.html&media=https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifFPISxCuLCkXN3z5CaBFDhhLHklNlD78F_J3evaJ-LLMh9kej90aoCmwOcRip9xOovJB4PIGT9s1rRKQt7O5CKyxq6BROuaOpM48rfyybC17OcWiceAMFXfiOx0gZVo7GRLtBu3JtkBg/s320/Sz%25C5%2591cs+G%25C3%25A9za.jpg&description="Fantaszta elképzelések mögé is odaállok" - interjú Szőcs Géza kulturális államtitkárral){kind=link}
0 Megjegyzések