Az emléktáblák fontosságára sok évvel ezelőtt jöttem rá, mikor az egyik képes újságban közölte egy Németországban élő magyar férfi, Géza Dámosy a Munkácsy Mihály utolsó tartózkodási helyének a képét az „Emléktáblák helyett” című rovatban. Az édesanyja volt nagy tisztelője Munkácsy Mihálynak, akinek a nevét akkoriban még nem emlegették szinte naponta, mint mostanában, a Trilógiához kapcsolódóan. Az épületet emléktábla se jelölte még akkor, Bonn mellett, Endenichben.
Az 1950-es években, mikor Debrecenből visszautaztunk Miskolcra vonattal, Nyíregyházán keresztül, néha búcsút intettünk a vonatablakból a boltajtóban álló ismerősünknek. Akkoriban még utcák voltak a sínek közelében, és tévedés az az ismertetés, hogy a jegyszedőnő, Fogasné házát, amelyikben Petőfi Sándor is lakott, a második világháborús bombázás rombolta le. Magam is többször jártam a ház mellett, bár nem állítom, hogy biztosan azt az emléktáblát láttam a falán, amelyik most az állomás épületen emlékeztet a régi épületre. A szövege a következő:

A FENTI TÁBLÁT JÓKAI MÓR AVATTA FEL, PETŐFI 1844-es TELÉNEK SZÁLLÁSHELYÉN
A TÁBLA A PETŐFI TÉR RENDEZÉSÉIG A HÁZON ÁLLT

Egy alkalommal, mikor Nyíregyházától Debrecenig beszélgettünk a vonaton Dr. Sz. S. tanár úrral, akinek a segítségével helyezték el itt ezt az emléktáblát, megállva előtte azt mondta a tanár úr, hogy : "nem tudom, honnan szedtem azt, hogy Jókai avatta fel. Nem találom hozzá az irodalmat.” Hát én sem találtam még eddig, ahogy a Csokonai színház felavatásával kapcsolatosan is ellentmondásosak a visszaemlékezések és feljegyzések.
1950-ben a Teleki utcán laktam albérletben. A házat, azóta sajnos, lebontották. Mindennapos járni valóim kapcsán naponta haladtam el az utca sarkán levő emléktábla előtt. Akkor vált igazán fontossá a számomra, mikor Petőfi Sándor életével és Debrecen fontosabb helyeivel kezdtem foglalkozni. A tábla közvetlen közelében volt egy virágárus bódé. Kíváncsi voltam, mit tud a virágárus hölgy a tábla feliratáról? Megfordult szegény és közölte, hogy ő még sose látta ezt a táblát. Gondolom, inkább nem figyelte. A felirat a következő volt:

E HELY KÖZELÉBEN VEZETETT ÁT A DEBRECENT KÖRÜLVEVŐ SÁNCON ÉS A PALÁNKON A VÁRAD UTTZAI KAPU

Azért mondom, hogy volt, mert ennek is története van. A köztemetőbe a kettes trolibusszal szoktam járni. Mikor leszállok róla, ránézek legtöbbször a saroképületre, amelyiken a tábla is volt. Egy jó darabig még. Egyszer aztán látom, hogy az épületen ajtót nyitottak, bolt üzemel benne. Következő alkalommal kirakatot is vágtak a falon. Mikor legközelebb ott jártam, másik kirakat is volt rajta, de tábla sehol. Kíváncsiságból bementem a boltba, ahol egy kis fiatal lány ült az ajtó melletti pénztárban. Megkérdeztem tőle, hogy nem tudja, hova tűnt a tábla, amelyiknek a helyén kirakatok vannak most? Megzavarodott szegény, fogalma se volt, mit kérek számon rajta.
Nincs itt a főnök, mondta, ebédelni ment.
Nem is faggattam tovább, látszott, hogy hiába tettem volna. Talán az általános iskolában hallhatott valami Petőfi nevet, aki az Anyám tyúkját írta. Ezzel a részéről bizonyára befejeződött a tájékozottság.
Egy alkalommal az Illetékes hivatalból segítségként kaptam egy munkatársat, akivel felkerestünk néhány emléktáblát. Mikor a Teleki utcai sarki tábla hiányát említettem, mondta, hogy sajnos, minden városban lopják a fémet.
Szerencse, hogy az én iskolás koromban ez még nem volt divat. Így meg tudták mutatni legtöbbet a tanáraink.
Számomra hiányzik egy tábla a Szent Anna utcai 7. számú házról, ilyen szöveggel:

EZT A HÁZAT VÁSÁROLTA MEG SZENDREY IGNÁC AZZAL A CÉLLAL, HOGY ITT LAKJON A PETŐFI CSALÁD A SZABADSÁHARC UTÁN

Tudjuk, hogy a történelmi események ezt nem tették lehetővé. Petőfi özvegye pedig itt maradt jövedelem nélkül, az útlevele is lejárt. Akkor az országon belüli utazáshoz is kellett útlevél. A ház most az Adventista egyház tulajdona. Petőfi Zoltán pedig, a költő fia, debreceni színészként egy Csapó utcai kis szobában feküdt betegen, mikor Egressy Gábor meglátogatta. Ahogy Zoltán fogalmazott: mindenkitől elhagyatva.
A Csapó utca 16. számú házról leszerelt táblát utoljára a régi városháza padlásán látta egy ismerősöm. Ezen a táblán ezek a sorok is olvashatók:

E HÁZBAN ÉLT 1849 JANUÁRJÁTÓL 1849 MÁJUSÁIG VÖRÖSMARTY MIHÁLY A SZÓZAT KÖLTŐJE

Kérdeztem e felől a tábla felől egy illetékest. Azt a felvilágosítást kaptam, hogy egy tábla van a Vár és a Csapó utca sarkán, ha jól értettem. Remélem, nem ezzel a szöveggel, mert ott nem lakott Vörösmarty Mihály. Másik tábla is van a Vörösmarty utcán, kaptam a felvilágosítást. Hát szerintem az se a Csapó utca 16. számmal egyenlő. Én még sokszor jártam a ház előtt, az utcára nyitott bejáratán is jártam benne. Petőfi özvegyét és fiát is befogadták átmenetileg a szabadságharc ideje alatt ebbe a házba. Itt látogatta meg őket Petőfi édesapja, ide szökve a nehéz útviszonyok között, de az édesanyjának már nem adatott meg ez a lehetőség, hogy lássa az unokáját. Ahogy az egyik ismertető tévesen írja, Arany Jánosék nem itt vendégeskedtek Petőfiéknél, hanem a Batthyány utca 16. számú házban, ahol egy darabig együtt laktak Szendrey Júlia szüleivel is.
Tovább nézegetve aztán az emléktáblákat, már végképp elszomorodtam. Bevallom, eleinte csak annyira érdekeltek a Csáthy emléktáblák, amennyi közük volt Szendrey Ignác házához. De az ember alaposan utána néz az adatoknak, mielőtt állást foglal az ilyen, ma már kis jelentőségű, de mégis fontos dolgoknak. Pontos, és fontos adatokat kaptam a megyei levéltártól. Ennek alapján felvettem a kapcsolatot a még élő szemtanúkkal, tulajdonossal. Dr. Csáthy Ferenc úrtól kedves, hosszú választ kaptam a boltokról, fényképet is az egykori Egyháztéri boltról. Telefonon többször egyeztettem Dr. Csáthy Ferencnével a családtagok munkájáról is a régebbi időkben. Az én emlékeim közt kitörülhetetlenül a Bertók Lajos bácsi alakja kötődik a Piac utca 4. sz. házhoz, amelyikben az antikváriuma működött. Ahogy ott álldogáltam az épületek előtt és nézegettem azokat, mert fényképet akartam készíteni azokról, kedvesen odajött egy bizonyára debreceni lakosú férfi és elmagyarázta, hogy a 4. sz. házban működött a Csáthy bolt egykor. Nem akartam elrontani a kedvét, így is csodálkoztam, hogy van még Debrecenben olyan ember, aki veszi a fáradságot az emléktáblák tudomásul vételére.
Azon is, hogy kitűntették az illetőt, aki ezt a táblát itt és ezzel a szöveggel felavatta. Talán valami más érdeméért kapta a kitűntetést. Későbbi emléktábla szemlénken megállapítottuk, hogy pici javítás kellene csak a táblán, de talán nem érdemes hozzányúlni. A család csináltatta annak idején, 200.000 forintért és az még ma is nagy pénz. Pénz pedig nincs, ezt mindig hallom, ha valami kultúr jelentőségű kiadásra szeretnék kérni. Ahogy egy ezzel megbízott személy beszámolt róla, a hangos trombitálás 3.000.000 forintot vitt el a kasszából. Remélem, sokáig bírják a Nagytemplom falai a mostanában szokásos nagy zajokat.
Az emléktáblákról olvasgatva az interneten találtam kettőt a sárospatakiak között, amelyeknek az alkotója Nagy S. J. Így van jelölve. Megkérdeztem telefonon olyan illetékest, aki a táblák közelében dolgozik, hogy azért nincs kiírva a teljes név, mert nem tudják, vagy „csak a spórolás végett”, ahogy az egyik operettben éneklik. Készségesen közölte, hogy mindjárt utána néz az adatoknak. Vissza is hívott és mondta, hogy az illetőt Nagy Sándor Józsefnek hívták, de már nem él. Az ismertető szerint a Debreceni Református kollégiumban volt rajztanár. Egy Panoráma kiadású könyv is ezen a néven említi az alkotót, sőt, a régi debreceni eseményekkel kapcsolatos felsorolásban is így szerepel. Bizonyára mindegyik szerzőnek a fülében csengett a rajztanár nevéhez hasonlóan csengő név, de az a szabadságharchoz tartozott, Nagysándor Józsefé. Az emléktáblák készítőjét nem így hívták. Én még találkoztam vele, beleshettem a műtermébe és nálam van az egyetlen hiteles életrajza. Ha valaki kíváncsi rá, egy keveset tudok róla mesélni.