A teljes nyomorba és gyarmati sorba taszított Argentína 2002-ben fellázadt elnyomói ellen, és visszaszerezte az ország függetlenségét. Azóta a dél-amerikai állam jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, melyről elfelejtettek tudósítani a nyugati hírközlő eszközök.


Május elején az argentin kormány állami többségi tulajdonba vette a Yacimientos Petroliferos Fiscales (YPF) elnevezésű olajtársaságot, melynek nyomán a dél-amerikai ország immár függetlenítette magát a nemzetközi olajkartellek befolyása alól.
2002 előtt Argentína engedelmesen végrehajtotta az IMF és a Világbank összes parancsát, privatizált, megnyitotta a piacait, és nyakra-főre vette fel a kölcsönöket. Az ország adósságállománya 2002-ben elérte a 95 milliárd dollárt, és Argentína legfontosabb ipari és energetikai központjai is a „nemzetközi befektetők” kezére kerültek. Az IMF utasításainak végrehajtása azt eredményezte, hogy hatalmas deficit keletkezett, a munkanélküliség és az infláció az egekbe szökött, és az állandó „megszorítások” következtében az egészségügy, az oktatás és a szociális szolgáltató rendszer a csőd közelébe jutott. Argentína egy teljesen élhetetlen országgá vált, ahonnan aki csak tehette, menekült.

Amikor a népharag elsöpörte végre az országot a nemzetközi finánctőkének teljes mértékben kiszolgáltató bűnöző politikai osztályt, új korszak kezdődött Argentína életében. Az IMF zsoldjában álló gazdasági „szakértők” gazdasági összeomlást jósoltak arra az esetre, ha az új argentin vezetés hátat fordít a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, és az ország népének érdekeit szolgáló gazdaságpolitikát folytat. A teljes gazdaságpolitikai fordulat nyomán sikerült talpra állítani az országot: 2002 és 2012 között 90%-kal (!) nőtt Argentína gazdasági teljesítménye. A nyugati féltekén egyetlen állam sem mondhatott magáénak ilyen szédületes gazdasági eredményt. A munkanélküliség a 2002-es 22%-os szintről 2011-re 6,7%-os szintre csökkent. A dél-amerikai kormány nem tagadta meg az adósságai visszafizetését, azonban új feltételek mellett folytatta a törlesztést. Nestor Kirchner argentin államfő 2005-ben tömören összefoglalta a lényeget: „Van élet az IMF-en kívül, és milyen jó élet!”
Az új, a nemzetközi pénzoligarchia bértollnokainak szóhasználatában “populista” gazdaságpolitikai intézkedések részét képezi a nagy olajvállalatok nemzeti tulajdonba vétele. Az elmúlt évtized folyamán a “populista”, vagyis a nemzeti érdekeket képviselő kormányzat jelentős összegekkel igyekezett az értékes nyersanyag árát elfogadható szinten tartani. A multinacionális vállalatok – köztük a spanyol többségi tulajdonú Repsol, mely a most államosított olajcéget birtokolta – hatalmas profitot vágtak zsebre, miközben bírálták a kormány beavatkozását a „piaci viszonyokba”. 2004 és 2011 között az olajtermelés 20%-kal, a felszínre hozott gáz mennyisége 13%-kal csökkent. A YPF, amely az ország olajkészletének egyharmada fölött rendelkezik, szintén meglehetősen gyengén teljesített. A külföldi kézben lévő olajkonszernek azzal érveltek, hogy a mesterségesen alacsony szinten tartott olajárak miatt képtelenek fejleszteni a kitermelési technológiát, és nem tudnak új befektetéseket sem végrehajtani. Az olajcégek az állami árkontroll megszüntetését követelték cserébe az olajkitermelés mértékének fokozásáért.
Hasonlóképpen zsarolnak Magyarországon is a multinacionális cégek és a „nemzetközi befektetők”, csakhogy nálunk nincsen a nemzeti érdekeket keményen képviselő "populista" kormány. A buenos aires-i vezetés azonban megelégelte az olajmultik pofátlan viselkedését, és állami többségi tulajdonba vette a legfontosabb olajcéget. A lamentálás persze már megkezdődött a pénzoligarchia részéről. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter legutóbbi amerikai útján kijelentette: “A szabad piac a kívánatos modell. A verseny és a szabad piac mindenütt sikerekhez vezetett a világon” – hazudta az amerikai külügyminiszter.
Az államosított cég korábbi többségi tulajdonosa, a Repsol, valamint az amerikai pénzügyi tanácsadó cég, a texasi Yale Capital Corp pert indított az argentin kormány ellen a manhattani bíróságon. A pénzoligarchák szerint ugyanis súlyos veszteség érte őket, melyért kárpótlás jár nekik. De vajon mikor fizet kárpótlást az IMF-es és világbankos pénztőke az elmúlt évtizedek során a világ népei ellen elkövetett példátlan csalás és bűncselekmény-sorozat miatt?
Perge Ottó - Americanfreepress nyomán