Egy Franciaországban szolgáló rendvédelmis beszélt “hivatalosan nem létező” no-go zónákról a PestiSrácok.hu-nak. Kiderült: nem csupán a német, hanem a francia sajtó sem úgy számol be a migránsok által elkövetett bűncselekményekről, ahogyan azok valóban megtörténnek. A hivatalosan nem létező no-go zónák pedig gyakorlatilag életveszélyesek egy rendőr vagy katona számára. Október elején egy rendőrt élve elégettek Viry-Chatillonban.
Egy francia fegyveres testületnél szolgáló forrásunk szerint az országban több mint száz gettó létezik, amire illik a no-go zóna kifejezés. Ezeket a hivatalos iratokban vagy a médiában az ártalmatlannak tűnő quartier sensible (érzékeny körletnek) vagy zone de securité prioritaire (elsődleges biztonsági zónának) becézik.

Az állam számára még nincsenek teljesen elveszve, szükség esetén a hadsereg vagy a speciális rendőri egységek gond nélkül be tudnak hatolni. Ugyanakkor az átlag rendőri egységeknek utasításba van adva, hogy járőrözni itt maximum a főútvonalakon lehet, és gyanúsítottat is csak komoly bűncselekménynél lehet keresni (egy átlag betörés vagy autólopás még nem számít annak). Még üldözés során se engedélyezik a belépést ezekbe a zónákba, annyira tartanak a zavargásoktól. Az átlag francia polgárok is rég rájöttek, hogy a körzetekbe csak akkor mehetnek be biztonsággal, ha van helyi ismerősük. A tűzoltókat rendszeresen megtámadják, a mentőket alkalomadtán.

A törvénykezés a helyi bandák kezébe került. A szociális és lakhatási segélyt osztó hivatalokat viszont hagyják működni, annyi eszük azért van. Az állam már 30 éve öli a frank/euró milliókat ezekbe a gettókba, háztömböket és parkokat újítanak fel, hosszútávú eredmény nélkül. Néhány éven belül újra lelakják őket.

Jó példa egy ilyen no-go zónára a Párizstól 30 kilométerre nyugatra található Mantes-la-Jolie, ahol májusban egy járőröző rendőrautót vertek szét rendőröstől. Válaszként a hadsereg is elkezdett itt járőrözni kettőzött létszámmal és automata fegyverekkel, addig nem is történt több incidens. Majd egy hónap után a hadsereget kivonták, egy helyi arab pedig halálra késelte a rendőrkapitányt a feleségével együtt.

A rendvédelmis arról az esetről is beszélt, ami 2016. október 8- án, Viry-Chatillonban, Párizs egyik bevándorlók lakta déli elővárosában történt, ami egyébként “hivatalosan nem létező no-go zóna”. Akkor egy két fős rendőrjárőr őrzött autójában egy térfigyelő kamerát, amit az elmúlt hónapokban már többször szétvertek. A kocsit hirtelen egy jól szervezett, afrikai és arab bevándorlókból álló banda támadja meg, Molotov-koktélokkal felgyújtják, az ajtókat eltorlaszolják. A felmentésre először megérkező rendőrautót is kőzápor és koktél fogadja, az is kiég. Végül az erősítés második hulláma zavarja szét a bandát, ők húzzák ki az első autóból összeégett társaikat. Az életüket az azonnali beavatkozás megmenti, de súlyos árat fizetnek azért, mert nem merték használni fegyvereiket: testük egyharmada megég, a sebeket életük végéig az arcukon és testükön fogják viselni. A bandából senkit nem tudnak előállítani. Elég érthetően a rendőrség tudtára adták, ki az úr a városban.

Az eset több szinten is kiveri a biztosítékot, pedig csak egy a rendőrség elleni támadások hosszú sorából. A média kiemelten foglalkozik az esettel, először hangzik el a mainstream híradókban és lapokban is a „no-go zone” kifejezés, a legmagasabb szintű állami vezetők szólalnak meg az ügyben. A városkát több századnyi CRS (rohamrendőr) szállja meg, ezzel visszaállítva az állam fennhatóságát. Legalábbis addig, amíg a városban maradnak. Ugyanakkor Bernard Cazeneuve belügyminiszter határozottan visszautasítja a no-go zónák létét. Végül is igaza van, a rendőr Viry-Chatillonba is be tud menni. Csak aztán élve elégetik.

A támadásnak lesz még egy következménye. Felüti a fejét a policiers en colere (dühös rendőrök) mozgalom. Párizsban többszáz rendőr vonul a kórház elé, ahol megégett társaikat ápolják. Arcukat csuklyával és símaszkkal takarják, felteszik a rendőrségi karszalagot, sokuknál az oldalfegyverük is ott van. A mozgalom teljesen alulról szerveződik, szembemegy a rendőri és politikai vezetéssel és a szakszervezetektől is független. Ilyen még a rendőri tiltakozások történetében sem volt.

Néhány nappal később a dühös rendőrök létszáma Párizsban több ezerre duzzad, és átterjed a mozgalom Lillere, Nizzára, Marseillere, összesen egy tucat nagyvárosra. Toulousban a tűzoltók is a rendőrök mellé állnak, ők az ellen is tiltakoznak, hogy egyes városrészekbe rendőri felvezetés nélkül ki se mernek menni, mert azonnal támadás éri őket. A tiltakozók az ésszerűtlenül szigorú fegyverhasználati szabályok enyhítését, a bírósági ítéletek szigorítását, a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány távozását követelik.

Cazeneuve válaszul először a tüntetők elleni belső vizsgálattal fenyegetőzik, majd 250 millió eurós gyorssegéllyel próbálja leszerelni a tiltakozást. Jelenleg még mindig tartanak a demonstrációk, a belügyminiszter pedig mégis hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni néhány szakszervezeti vezetővel. De az események már túlléptek rajta.

A PestiSrácoknak nyilatkozó rendvédelmis arról is beszél, hogy néhány hónap múlva elnökválasztás lesz az országban, és mint mondja, “Hollande elnök népszerűsége meg a szokásos mélyponton van.” Ha az ellenzék csak egy plüssmackót állítana ki vele szembe, valószínűleg attól is vereséget szenvedne. És bukása magával fogja rántani a kormányát is belügyminiszterestől. A két legesélyesebb utód, a jobbközép Republikánusok és a nemzeti radikális Nemzeti Front is támogatásáról biztosította a dühös rendőröket. Majd jövőre kiderül, hogy komolyan gondolták, vagy szavaik csak üres választási ígéretek maradnak – latolgatja az esélyeket.

Úgy véli, hogy a helyzet megoldása és a rendcsinálás a következő elnökre marad. Azt hangsúlyozza, hogy amennyiben tényleg ki akarják pucolni a hivatalosan nem létező no-go zónákat, néhány helyen polgárháborús állapotokra kell készülni és nem a mantes-la-jolie-i rendőrkapitány lesz az utolsó halott – vélekedik a rendvédelmis.