Már Moszul közigazgatási határán belül zajlanak a harcok. Az Egyesült Államok légereje által segített kormánycsapatok – a kurd pesmergákkal, szunnita fegyveres törzsekkel és az Irán támogatta síita milíciákkal karöltve – az észak-iraki nagyváros Gogdzsali negyedéből szorítják ki a dzsihadistákat.
Az Iszlám Állam terroristái elaknásították és betontömbökkel eltorlaszolták az utcákat, utakat.

A szélsőséges iszlamista szervezetnek Moszul maradt az utolsó bástyája Irakban. Az ENSZ a polgári lakosságot félti.

- A dzsihadisták a városközpontba, a hivatali épületek, katonai létesítmények közelébe terelik a civileket, melyek az ostrom során célponttá válhatnak – tárta fel a helyzetet a világszervezet emberi jogi szóvivője. Egyre biztosabb, hogy tízezreket akarnak élő pajzsként használni azért, hogy meghiúsítsanak egy átfogó katonai műveletet ellenük.

Naponta ezrek menekülnek, de még százezrek ragadtak a városban. Az iszlamisták fenyegetése ellenére egyre többen igyekeznek – fehér zászlót lobogtatva – biztonságba juttatni családjukat. Autóval, szamárháton, gyalogosan.

Közben az iraki fegyveres erők terrorelhárító alakulata Moszul keleti részén elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban.