A határon billeg a népszavazás érvényessége a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Egyetlen hét alatt nyolc százalékpontot zuhant a részvételi hajlandóság a népszavazáson - derül ki a Publicus intézet felméréséből. A megkérdezettek 46 százaléka ígérte biztosra a részvételét, igaz, 19 százalék azt mondta, hogy valószínűleg elmegy voksolni. Fontos azonban kiemelni, hogy a részvételi hajlandóság minden közvélemény-kutató szerint az egyik legnehezebben mérhető adat, sokkal pontatlanabb a becslése, mint például a pártpreferenciának. Nagyon gyakran felfelé tévednek a felmérések, ezért még úgy sem dőlhetnek hátra azok, akik érvényes népszavazást szeretnének, hogy összesen 65 százalék mondta azt, hogy biztosan, vagy talán elmenne.

Az nem kérdés, hogy a nem szavazatok lesznek elsöprő többségben. Azoknak, akik biztosra ígérték a részvételüket, 92 százaléka nemmel voksolna. Öt százalék támogatná az igent, érvénytelenül szavazni pedig 3 százalék tervez.

A Publicus arról is megkérdezte az embereket, hogy melyik pártra szavaznának, ha parlamenti választás lenne most. 59 százalék volt, aki pártot tudott választani, az ő döntő többségük a Fideszt szeretné kormányon. Az összes válaszadó 26 százaléka választaná a kormánypártot. A második legnépszerűbb az MSZP, 12 százalékkal, míg a Jobbik 11 százalékon áll. Az összes megkérdezett 4 százaléka voksolna a DK-ra, az LMP-t 3, az Együttet és a Kétfarkú Kutya Pártot 1-1 százalék választaná. A PM és az MLP gyakorlatilag mérhetetlenül alacsony népszerűségű.