Mindig én vagyok a feketelábú, ha migránskérdésről van szó – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök ezért rendszerint felszólal az uniós csúcstalálkozókon, ha erről van szó.
- Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt, hanem együtt élni vele.
- A Frontexnél 1500 ember dolgozik, a magyar határszakaszon 8 ezer.
- Magyarország erején felül vállal határvédelmi költségeket, és ez nem más, mint szolidaritás
- Nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni, nem fog ennyi ember „úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül”
- Lesz egy csatánk az Európai Unióval. Van egy jó és egy rossz forgatókönyv.

A kormányfő elmondta: több száz ember dolgozik azon, hogy előkészítsék az uniós csúcstalálkozókat. Őket hívják serpának (teherhordóknak). Legutóbb három kérdés volt, többek között a migráció és Oroszország. Ezekről a 28 tagállam képviselői hónapokig egyeztetnek. Létrejön egy záró dokumentum, ebbe mindegyik tagállam „bele tudja magát képzelni”. Erről indul meg a beszélgetés a csúcstalálkozón. A V4-ak általában felosztják a témákat, mindig van egy szószóló, aki a közös álláspontot ismerteti.

RENZINEK OKA VAN ARRA, HOGY IDEGES LEGYEN

Matteo Renzi olasz miniszterelnököt, Firenze polgármesterét “komoly embernek” nevezte. Úgy fogalmazott: jó oka van az olasz miniszterelnöknek, hogy ideges legyen. Van jó okunk, hogy róluk szolidaritással és barátsággal gondoljunk, ez azonban nem változtat azon, hogy nem teljesítik a schengeni kötelezettségeket. Ez a feladat nehéz, de nem lehetetlen. Európa pedig nem adja meg a kellő segítséget.

A Frontexnél 1500 ember dolgozik, a magyar határszakaszon 8 ezer – vetette össze.

Ráadásul ezek nem határvédelemmel foglalkoznak, hanem „utaztató ügynökök”, segítik a minél gyorsabb bejutást az Európai Unióba – tette hozzá.

BRÜSSZEL NEM MEGÁLLÍTANI AKARJA A MIGRÁCIÓT

A célban nincs egyetértés, ezért az eszközökben is sok a konfliktus. Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt, hanem együtt élni vele.

A NAGY JÁTÉKOSOKRA VÁRUNK

Arra a kérdésre, miért nincs Brüsszelben az asztalnál olyan, aki az asztalra csapna, és azt mondhatná, a Frontex egy vicc, azt válaszolta: ezt elvileg ő megtehetné, de itt méretbeli problémák vannak, a „nagy játékosokra várunk”.

Egyelőre ellenszélben érkezik és távozik az uniós csúcsokról – hangoztatta.

Márciusban arról döntöttek, hogy a külső határokat erősítsék meg, a belső határvédelmet pedig gyengítsék. A nagy államok azonban úgy látják, az olasz és a török határokat kell megerősíteni.

Beszélt arról is, nem véletlenül hozott a kormány egy olyan döntést, miszerint az ide érkező migránsok ne kapjanak nagyobb napi támogatást, mint egy magyar állampolgár. Emiatt is „feketelábúak” voltunk Brüsszelben – említette meg.

ERŐNKÖN FELÜL KÖLTÜNK HATÁRVÉDELEMRE

Azt is mondta, hogy határvédelemre például arányaiban többet költünk, mint Németország. Ezzel védjük a mögöttünk lévő országok – Ausztria és Németország – biztonságát. Mi erőnkön felül vállalunk határvédelmi költségeket, és ez nem más, mint szolidaritás – szögezte le.

Magyarország eddig több mint 150 milliárd forintot fordított a határvédelem költségeire. Ezért „nem tűrjük tovább, hogy Magyarországot egy nem szolidáris országnak nyilvánítsák. Ez a vélemény unfair, nem méltányos. Mi határvédelmi kiadásainkkal védjük a mögöttünk lévő országok biztonságát is” – fejtette ki.

NEM LEHET 3,3 MILLIÓ EMBERT UGRÁLTATNI

„Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel” – fogalmazott a kormányfő, aki ezért jelezte: nem tudják elfogadni a Jobbik kérését. Az ellenzéki párt korábban a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül.

„Tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni”, nem fog ennyi ember „úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül” – mondta Orbán Viktor. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos forgatókönyvet firtató kérdésre azt felelte: „beterjesztjük a parlamentnek, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz”.

A miniszterelnök ugyanakkor az interjúban is megerősítette, hogy folyik a kormányban egy munka, amely abból fakad, hogy megváltozott az ország pénzügyi helyzete, így felvetődik a kérdés, hogyan kell finanszírozni Magyarország pénzügyi szükségleteit. A nemzetgazdasági miniszter az év végéig terjeszti a kormány elé javaslatát, és ez terjed majd ki egyebek mellett a letelepedési kötvényre is.

JÓ ÉS ROSSZ FORGATÓKÖNYV

Lesz egy csatánk az Európai Unióval. Van egy jó és egy rossz forgatókönyv.

Van az asztalon a kötelező kvótáról egy javaslat, amit mi folyamatosan vétózunk. Ezt a patthelyzetet úgy akarjuk feloldani, hogy a soros elnök Szlovákia terjesszen elő egy javaslatot a patthelyzet feloldására a decemberi csúcson.

Ha erről meg tudunk egyezni úgy, hogy az a magyar érdekekkel összhangban legyen, az a jó forgatókönyv. De az is előfordulhat, hogy fennmarad a mostani patthelyzet, a nagy államok visszaélnek erőfölényükkel, és le akarják tuszkolni a torkunkon a kvótát.

Akkor alkotmányos ellenállás lesz, komoly vita folyik majd arról, rákényszeríthető-e egy uniós tagállam népére egy idegen népesség, vagyis ki dönt arról, hogy az európai népesség saját tagállamukban kivel él együtt, maguk a tagállamok vagy Brüsszel elveszi-e ezt a jogot – magyarázta a kormányfő.