Ha érvénytelen a népszavazás, akkor sem tiltja semmi, hogy a törvényhozás figyelembe vegye a szavazás eredményét. Ha ez a belső jogalkotás konfliktusba keveredik az európai közösség jogával, akkor lehet indokolt, hogy Magyarország felvesse az uniós alapító szerződések módosítását – mondta Tóth Norbert az M1-en.
Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 hétfő reggeli műsorában.

Tóth Norbert szerint nem alkotmányellenes, ha az érvénytelen népszavazás eredményét figyelembe veszi a parlament.

Érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlés kötelezettsége annak megfelelő jogot alkotni, de ha érvénytelen a népszavazás, akkor sem tiltja semmi, hogy a törvényhozás figyelembe vegye a szavazás eredményét – fogalmazott.

Vasárnapi nyilatkozatok szerint a kormány a szavazás eredményének megfelelően kezdeményezni fogja az alaptörvény módosítását. Ha ez a belső jogalkotás konfliktusba keveredik az európai közösség jogával, akkor lehet indokolt, hogy Magyarország felvesse az uniós alapító szerződések módosítását. Az alapító szerződések átfogó módosítása szakmailag indokolt, annak lenne értelme – mondta Tóth Norbert.

Kölföldön Putyin krími népszavazásához hasonlítják a magyar népszavazást

Népszavazás! Üzentek a lengyelek a magyarorknak

Nem tudta megerőszakolni, ezért ájultra verte a magyar nőt a migráns

Népszavazás: Az osztrák szabadságpárt képviselője rátapintott a lényegre!

Öngyilkos merénylő robbantott egy bevásárlóközpontban. Legalább heten meghaltak


Forrás: hvg.hu