Bezártak pár mecsetet az olasz fővárosban, ezért a dühös, felhergelt muszlimok tömege imádkozott a Colosseumnál.
A római hatóságok öt rögtönzött, nem hivatalos muszlim imahelyet záratott be, mert attól féltek, hogy az oda járó fiatalokat radikalizálják. A muzulmánok attól félnek, hogy az egész vallás ellen indult támadás az országban, így tüntetést tartottak a főváros nevezetességeinél. 

Több ezren imádkoztak együtt pénteken a római Colosseumnál a bezárások ellen,. Szőnyegeket terítettek az ókori épület elé, Mekka felé fordultak és imádkozni kezdtek. többször azt skandálták: Allah Akbar". 

Olaszország nem ismeri el az iszlámot hivatalos vallásként. 

Az olasz muszlimok többsége szerint az elmúlt egy évben történt brutális iszlamista terrortámadások miatt szigorítottak az olasz hatóságok. Emiatt a mediterrán országban élő, javarészt észak-afrikai migránsok diszkriminálva érzik magukat. 
A demonstrációt a Dhuumcatu nevű bangladesi csoport szervezte, amely szerint a rendőrség és a többi hatóság betiltott szervezetként kezeli őket. 

Nem lehet egy szabad bázisunk, lakásokat kell bérelnünk, hogy ott imádkozzunk. Úgy érezzük, hogy kiközösítenek minket, mintha ujjal mutogatnának ránk, pedig mi igazán békések vagyunk" –  mondta Francesco Tieri, több iszlám csoportnak a vezetője, aki felnőtt korában tért át. 

Az olasz politikusok nagy része elítélte a protestálást, Barbara Saltamartini, a bevándorlás-ellenes Északi Liga képviselője szerint felháborító volt a megmozdulás, ami nem más, mint puszta provokáció. 
Angelino Alfano olasz belügyminiszter még augusztusban azt mondta, hogy a garázsmecseteket egyszerűen be kell tiltani, hisz azokat nem lehet ellenőrizni és az ottani vallási vezetők radikalizálhatják az oda járókat, akik olyan tetteket hajthatnak létre, mint a párizsi, brüsszeli vagy a nizzai, amit az olaszok mindenáron meg akarnak akadályozni. 

A hivatalos adatok szerint több mint 1,5 millió muszlim él Olaszországban legálisan, ami azt jelenti, hogy az iszlám a második legnépszerűbb vallás a római-katolikus országban.