Az osztrák főváros egyik legfőbb nevezetességének környékén nem érdemes egyedül mászkálni, főleg nem sötétedés után.
Bécs kedvelt látványossága a híres vidámparkja a Prater. A környéken azonban egyre több a bandaháború, így szép lassan no-go zónává válhat a császárváros ezen kerülete is, akárcsak a hírhedt Favoriten.

Szombat este két migránscsoport esett egymásnak egy parkban a Prater közelében. Az egyik banda afgánokból, míg a másik csecsenekből állt. A verekedésben nagyjából tízen vettek részt, a harc végül késeléssel ért véget. Egy afgánt három késszúrás ért a mellkasán, őt kórházba szállították, nincs életveszélyben.

Az osztrák sajtó szerint bosszú áll a háttérben.

Március óta szinte minden héten előfordul kisebb-nagyobb tömegverekedés, amelyekben főleg afgánok és csecsenek vesznek részt. Lényegében nyílt utcai háború zajlik Ausztriában két ázsiai muszlim népcsoport között, a bécsi hatóságok pedig tehetetlenek.

A napokban tartják majd a tárgyalását annak a kilenc afgán és egy szomáliai fiatalnak, akik egy csecsenekből álló csoporttal verekedtek össze. Az esetet megelőző SMS-váltásokat a tárgyalás első szakaszában a bíró felolvasta. Az SMS-ekben a migránsok egymás családjának a kiirtásával fenyegetőztek.