A fegyverek 50 méterre a szerb miniszterelnök családi házától, egy bokorban voltak, olyan helyen, ahol Vucic szolgálati autójának le kell lassítania. A szerb belügyminisztere azt mondta, így szokták előkészíteni a merényleteket, azaz minden arra utal, valaki támadást készített a kormányfő ellen.
Vészhelyzet miatt biztonságos helyre szállították szombat este Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt és családját, mert lakhelyük közelében fegyvereket találtak a rendőrök. A szerb belügyminisztérium szerint a rakéta gránátvető, a kézigránátok és lőszerek egy olyan helyen voltak elrejtve, ahol a kormányfő szolgálati autójának egy útkanyar miatt le kell lassítania – adta hírül vasárnap este a távirati iroda. Egyelőre senkit sem tartóztattak le az ügyben, amelynek köze lehet ahhoz, hogy a szerb hatóságok a héten több embert is őrizetbe vettek, akik a sajtó szerint államcsínyre készültek a múlt vasárnapi montenegrói választás napján.

A szombat esti hírt vasárnap reggel a közmédia helyszíni tudósítója is megerősítette, azt mondta, a fegyverek Vucicék családi házától, ahol a kormányfő szülei élnek, és maga is gyakran megfordul, körülbelül 50 méterre egy bokorban voltak, precíziós puskát, kézigránátot, gránátvetőt találtak. A szerb belügyminiszter azt mondta, így szokták előkészíteni a merényleteket, azaz minden arra utal, valaki támadást készített a miniszterelnök ellen, részleteket azonban eddig nem közöltek – hangzott el a beszámolóban. Egyelőre annyit tudni, a miniszterelnököt és családját biztonságos helyre szállították.

MTI