Megkezdődött a bukaresti táblabíróságon annak a közigazgatási pernek a tárgyalása, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t kedden Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
A bizonyítási indítványok előterjesztésére nem kerülhetett sor, mivel beavatkozott a perbe a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága, amelynek javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban visszavonta a kitüntetést. Mivel erről az egyik alperest, az elnöki rendeletet ellenjegyző miniszterelnököt jogi képviselő híján nem lehetett helyben kiértesíteni, a bíróság halasztást rendelt el.

Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Mivel csak a Románia Csillaga többi kitüntetettje kérheti az érdemrend visszavonását, a kitüntetés szociáldemokrata birtokosainak feljelentésére összeült az érdemrend becsületbírósága, amely megállapította, hogy Tőkés László – aki szerintük nem ismeri el a román alkotmányt – méltatlan a kitüntetésre.

„Tőkés László azt 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett elévülhetetlen történelmi érdemeiért kapta meg a kitüntetést a huszadik évfordulón, nem pedig azért, hogy fogja be a száját” – magyarázta az MTI-nek Kincses Előd, miért tartja a felperes törvénytelennek az érdemrend visszavonását. Hozzátette: az alkotmány garantálja a véleménynyilvánítási szabadságot, tehát akkor sem lett volna indokolt a történelmi érdemek lenullázása, ha igaz lenne, amivel feljelentői megvádolták.

A marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett: tizenkét olyan embernek van a birtokában a Románia Csillaga, akiket börtönbüntetésre ítéletek, élükön Adrian Năstase volt miniszterelnökkel, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést, de nem tették meg. „A pernek nincs anyagi vonzata, azt Tőkés László kizárólag a temesvári forradalom szellemének védelmében folytatja” – hangsúlyozta Kincses Előd. A következő tárgyalást november 8-ára tűzte ki a bukaresti táblabíróság.

Felelőtlenség volt beengedni a menedékkérők tömegeit Németországba

Karjaik között védték gyermeküket az összedőlt házban

CÖF: politikai hisztériát kelt Pittella

A migránstömeg és a feszültség is növekszik Szerbiában

El vagy te tévedve, kicsi csíra…