Az amerikai alelnök, Joe Biden levélben méltatta az 1956-os forradalmat és a magyarországi demokráciát.
Joe Biden szerint a magyarok 60 évvel ezelőtt fellázadtak az elnyomás ellen, kevés fegyverrel, de annál nagyobb bátorsággal mentek utcára, hogy elérjék céljukat, hogy kiköveteljék maguknak a szabad embereknek járó minden jogot, valamint az igazságot, és esküvel fogadják, hogy nem lesznek többé rabok.

Miközben rémisztő volt, hogy az első reményteli mozgalmat eltaposták a szovjet tankok, a magyarok bátorságára és áldozatvállalására felfigyelt a világ, egész nemzedéket ragadott magával, s nemcsak Magyarországon, hanem szerte Kelet- és Közép-Európában, mindazon népek körében, amelyek a vasfüggöny csapdájába szorultan éltek” – írta az alelnök levelében, melyet a washingtoni magyar nagykövetségen rendezett ünnepségen olvastak fel.

Joe Biden szerint 1956 története ihlető volt mindazok számára is, akik le akarták vetni magukról az elnyomás láncait, ami 33 évvel később, a magyar nép és Európa szabadságának visszaállításához vezetett.”

Az alelnök hangsúlyozta, hogy Magyarországnak döntő szerepe volt a határbontásban, felgyorsítva a régió szovjet uralmának végét. Biden levelében utalt arra is, hogy karrierje kezdetétől személyesen is elkötelezte magát Magyarország fejlődése mellett.

Az amerikai alelnök kiemelte, hogy az elmúlt néhány évtizedben Magyarország és az Egyesült Államok együtt munkálkodott a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok biztosításának érdekében, és Magyarország tapasztalatai demokráciára áhítozó más országokat is megihlettek az elnyomás és az autokrácia elleni küzdelmükben.

A nagykövetség ünnepségén többek között Szabó László államtitkár is beszédet mondott, melyben hangsúlyozta, hogy

Magyarország ma szabad és demokratikus ország, szövetségünk a NATO-val létfontosságú, gazdasági kapcsolataink az Egyesült Államokkal hihetetlenül gyorsan fejlődnek.”