A Jobbik szerint nem valósultak meg az 56-os célok.
A Jobbik szerint vörös hályog van a magyar politikai elit és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szemén, amelyet el kell távolítani.

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, nem valósultak meg azok a célok, amelyekért 1956-ban küzdöttek, és 26 évvel a rendszerváltás után sem történt meg a teljes szembenézés és leszámolás a kommunista múlttal.

Hozzátette: alapvető törvények hiányoznak ehhez, amelyet sem az MSZP-SZDSZ kormányok, sem a kétharmados Fidesz-kormány nem hozott meg. Ezek között említette azt, hogy továbbra sem nyilvánosak az ügynökakták és nem számoltatták el az előző rendszer bűnöseit, felelőseit.

A képviselő kitért arra is, hogy az MTA eddig nem foglalt állást arról, hogy kikről lehet közterületeket, közintézményeket, egyesületeket elnevezni. Ezért most kettős mércével mérnek – tette hozzá. Ennek példájaként említette, hogy Lukács Györgyről lehet, Hóman Bálintról viszont nem lehet alapítványt elnevezni.

Magvasi Adrián, a Jobbik Budapest 7. országgyűlési egyéni választókerületének (XIII. kerület) elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, ideje lenne szakítani a kerületben a „kommunista zárvánnyal”, ezért kezdeményezik Horn Gyula néhai miniszterelnök és Lukács György szobrának eltávolítását, és a Szent István parkban egy Szent István szobor felállítását 2018-ban, az első magyar király halálának 980. évfordulóján.

A politikusok a sajtótájékoztatón vörös sálat tettek Lukács György szobrára, amellyel a szemét takarták ki, ezzel szimbolizálva a vörös hályogot.