Nem látogathatja a magyar parlamentet az a három liberális firkász, akiket a 444! – nevű szélsőséges, internetes portál jegyez. Ács Dániel, Botos Tamás és Herczeg Márk a három anarchista figura, akik a szabályokat cseppet sem tisztelve olyan kisfilmet rögzítettek a parlament folyosóin, amivel egyetlen céljuk volt:a lejáratás és nevetségessé tétel.
Filmjüknek címet is adtak: Ezek az újságírók bemerészkedtek Magyarország legsúlyosabb no-go zónájába, és befostak. A trágár cím nem véletlen, ugyanis a 444! többnyire ilyen közönséges és alpári trükkökkel igyekszik növelni látogatottságát.

Ezen videóban tetten érhetjük,  a három liberális senkiházi minden igyekezetét, ahogy minden igyekezetükkel azon vannak, hogy nevetségessé tegyék azt az épületet, ahol a magyar sorskérdésekről születnek döntések.

Jelen írásunk nem hivatott kritizálni a magyar parlament munkáját. A magyar parlament történelmünkkel összekapcsolt szakralitását azonban minden magyar tiszteli, még akkor is, ha bizonyos történelmi szakaszokban meglehetősen indokolt kritikával szemléli a honatyák munkáját. Ez azonban egy másik írás tárgya lehet a jövőben.

Az alábbi sorokkal kizárólag arra szeretnénk rámutatni, hogy a három liberális figura, akik közül ketten már bebizonyították, hogy semmi közük azokhoz az emberekhez, akiknek életterében folytatják mocskos üzelmeiket, gátlástalan felforgatásaikat, hogy minden alkalommal kísérletet tegyenek az erkölcsiség sárba tiprására és társadalmi normák semmibe vételére.

A fent említett,három senkiházi közül kettő tavaly májusban nyilvánosan kábítószerezett a Városligetben, mellyel a tudatmódosító szernek minősülő herbált népszerűsítette a magyar ifjúság előtt. A drogos újságírók ezt az akciójukat filmre vették és azóta is elérhető a világhálón.


A magyarországi liberálisok azt gondolják, hogy rájuk egyetlen törvény sem vonatkozik. Úgy érzik jogukban áll belerúgni mindenbe, ami a magyar embereknek fontos, ócsárolhatnak mindent, ami a magyarsággal hozható összefüggésbe. Az újságírói akkreditációjuk felfüggesztése ezért övön aluli ütésnek számított, amire álmukban sem gondoltak volna. Nem gondoltak arra, hogy végre valaki nemet mer nekik mondani, hiszen azt képzelték, hogy ők mindenki felett állnak ebben az országban.

A liberális disznók visszahúzódhatnak az ólba, a Margit körúti odúba, ahol telesírhatják médiafelületüket az elkövetkező napokban. Ámokfutásuk azonban hamarosan véget ér. A magyar ifjúság védelme hamarosan olyan szabályokat alkot, melyek megállítják a kábítószeres újságírók tobzódását és a jövőben elejét veszik a hasonló anarchista próbálkozásoknak.

Éppen itt az ideje, hogy lezáruljanak azok az idők, amikor joghézagokat kihasználva a fennálló rend ellen internetes agitációt folytathat egy rendkívül erőszakos kisebbség, a Soros-pénzekből futtatott liberális prostituáltak.

A 444! volt, akik a déli határszakaszunkon posztoló egyenruhások ellen uszított, írásaik fővonala pedig maximálisan kimerítették azt a hazánk ellen irányuló tevékenységet, azaz aknamunkát, melyre minden eszközt megragadtak, amire az újságírás lehetőséget nyújtott számukra.

A kormányhoz köthető Népszabadság elleni fellépés és a 444! narkósainak újságírói akkreditációjának felfüggesztése mind arra engednek következtetni, hogy a kormány a jövőben maximális határozottsággal kíván fellépni az idegen érdekek véleményformáló felületei ellen, hiszen alapvető dolog, hogy a belső zavarkeltők tevékenységét addig kell kiiktatni, míg nem következik be akkora baj, melyet már nehéz lenne kezelni.

A 444! nevű anarchista portál végérvényesen kivonható a forgalomból a jelenlegi jogszabályok használatával. Ebben az esetben nem kell szigorítani a meglévőkön.

Reakciók Gyurcsány arra a drámai bejelentésére hogy nem akar dolgozni

Ennyire futotta a drogos kábulatban fetrengő liberálisoktól

Párizs: élve égették el a rendőrt fényes nappal

5 órás munkanap – álom vagy valóság?

Újabb kiszivárgott e-mailek miatt fájhat Hillary Clinton feje