Gianni Pittella az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták frakciója elnökének kommunikációs szóvivője
Tárgy: Gianni Pittella állítása a magyarországi sajtószabadság megsértéséről a Népszabadság tulajdonosi felfüggesztése kapcsán

Tisztelt Szóvivő Asszony!

Gondolom elég időt vártam ahhoz, hogy október 20-án 14:38-kor az ön számára küldött emailemben feltett kérdésekre választ kapjak.

A válasz hiánya nem lepett meg.

Számomra már szürke közhely, hogy a nyugati intézmények éppen annyira nem válaszolnak kérdéseimre, mint amikor a Szabad Európa Rádiónak Münchenben és New Yorkban dolgozva olykor a szovjet rendszer intézményeit, illetőleg politikusait próbáltam szóra bírni.

Akik ugyanis annyira tudják, mint önök, hogy egy hazug rendszerben hazugságokra támaszkodva építik fel csalárd retorikájukat, azok csak a Brüsszelben akkreditált tudósítói hadnak az önök szájuk íze szerint megfogalmazott kérdéseire tudnak és mernek válaszolni. Órákon vagy akár perceken belül is.

Azt viszont egyre inkább kötelességemnek látom, hogy a nyilvánosság is megismerhesse azt, mi az, amire önök és ez esetben az ön felettese, Pittella  úr nem kíván válaszolni.

Levelemben azt írtam, Pittella frakcióvezető úr október 19-én igen vehemensen szorgalmazta, hogy az Európai Unió gyorsan hajtsa végre a Kubával aláírt megállapodását és elítélte Washington Kuba-ellenes szankcióit.

Ezzel önmagában teljes mértékben egyetértenék, ha ismét nem lógna ki az a lóláb, amelyet főnöke eresztett ki nadrágjából október 15-én, amikor a Népszabadság nevű lapnak a tulajdonosa által történt felfüggesztése miatt teátrálisan siránkozott a magyarországi sajtószabadságot állítása szerint fenyegető veszély miatt.

Pittella úr két kifakadása üvöltő ellentétben áll egymással.

Az önnek írt levelemhez csatoltam két szervezet listáját a kubai politikai foglyokról. Mint láthatta – ha egyáltalán kinyitotta -, azon számos olyan ember van, akiket 20-30 vagy akár 50 évre, sőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek politikai okok miatt. A listák hitelességét barátom, Armando Valladares Perez, az 1960-ban Kubában 30 év börtönre ítélt és megkínzott egykori politikai fogoly, később az Egyesült Államoknak Ronald Reagan elnök által kinevezett volt ENSZ emberjogi nagykövete erősítette meg egy nappal levelem önhöz küldése előtt.

Mármost, kérdeztem levelemben, miként van az, hogy Pittella úr olyannyira érzékeny a sajtószabadság elképzelt megsértésére egy olyan országban, ahol a Pittella úr által „függetlennek” nevezett Népszabadság felfüggesztése után  jelenleg is erős túlsúlyban van a két ellenzéki országos terjesztésű politikai napilap példányszáma a két kormánypárti napilap példányszámához képest? Míg ugyanő Kuba esetében teljesen érzéketlen és néma azon emberek iránt, akik ott évtizedeket is rácsok mögött töltenek el csak azért, mert kimondták véleményüket.

Leírtam, ha a magyarázat netán abban rejlik, hogy Magyarország uniós tagország, Kuba pedig nem, akkor, kérdeztem, miért hallgat Pittella úr azután, hogy néhány hete a görög baloldali kormány öt közszolgálati tévéadót záratott be, kétezer embert  – a Népszabadság alkalmazottai számának többszöröse – utcára küldve és azt a Ciprasz-kormányhoz közeli oligarcháknak adták el, nehogy a kormánybarát cenzúra megszűnjön e tévéállomásokon?

Ráadásul, írtam, Pittella úr ténykedési intézményének, az Európai Parlamentnek az elnöke az a szintén szocialista Martin Schulz, aki képes volt azt állítani, hogy a Népszabadság hirtelen felfüggesztése „aggasztó precedenst” teremt, szintén úgy téve, mintha nem tudna, milyen hirtelen médiabezárásokra és azok ordítóan gusztustalan értékesítésére  került sor Görögországban.

Végezetül köszönöm, hogy nem válaszolt, ugyanis egy  válaszadás, legyen az bármilyen félrebeszélés, legalább valamilyen erőt  sugároz, amit önöknél nem szívesen látnék.