A jövő héten utcára kerülő Fedél Nélkül című magazin legfrissebb számában jelennek meg a Népszabadság munkatársainak írásai - értesült az ATV Híradója.
Az atv.hu megkeresésére Gergely Márton főszerkesztő-helyettes megerőstette, hogy a hajléktalanok által az utcán terjesztett 12 oldalas laphoz fűznek hozzá további 12 oldalt, amelyen a Népszabadság szerzői gárdájának, a lap szellemiségéhez közel álló szerzőknek és a napilapnál híressé vált publicistáknak az írásai jellenek majd meg, a Népszabadság díjazott fotóival szinesítve.

Az ötlet kezdeményezői kifizetik a Fedél Nélkül szerkesztősége számára a fúzióból adódó többletköltségeket, és az eladott példányokból származó bevétel, a szokásoknak megfelelően a továbbiakban is a Fedél Nélkült fényképes igazolvánnyal áruló hajléktalanoknál marad - tette hozzá Gergely Márton.

Mint elmondta: a Népszabadság csapata sok felületfelajánlást kapott az elmúlt napokban, ám az újságírók a szerkesztőség helyzetének váratlan megváltozása okán a Fedél Nélkül-el akartak szolidaritást vállalni.

Azonosították a Népligetben meggyilkolt nőt – megerőszakolhatták

Elszólta magát az iraki miniszter: 7000 éves sumér repülőtérre bukkantak

2017-re jósolja a világvégét egy vallási csoport!

Fényes nappal, az utcán szurkálta halálra volt nejét

Bakondi: új útvonalakon próbálkoznak a migránsok